Divíziók

3 órája

Magyar Atlétikai Csapatbajnokság: bennmaradt a Dobó SE, feljutott a Kőszeg

Megőrizte I. divíziós tagságát a Szombathelyi Dobó SE a 2024. évi Magyar Atlétikai Csapatbajnokságon. A Kőszegi Atlétikai Club Sportegyesület hatalmasat küzdve felfelé váltott osztályt, míg a HVSE maradt a harmadik divízióban.

Sütő Dániel

Az idei utolsó nagy hazai atlétikai megmérettetés a Magyar Atlétikai Csapatbajnokság volt, amelyet az MTK sporttelepén, a Lantos Mihály Sportközpontban rendeztek. A verseny során fej-fej mellett haladt a Budapesti Honvéd Sportegyesület és a MATE-Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club az I. divízióban, végül megvédte címét a Honvéd. A díjátadón mindenki örült, merthogy véget vetve a fagyoskodásnak arra már az MTK edzőcsarnokában került sor. Persze a legboldogabbak a győztesek voltak: az első divíziót megnyerő Honvéd mellett a második és a harmadik aranyérmese, a Győri AC és a TFSE. Sokak idénye ért itt véget, úgyhogy igazán találó volt a Szombathelyi Dobó SE-vel az első divízióban bennmaradó Halász Bence távozás előtti búcsúmondata: „Szevasztok, gyerekek, jó pihenést!” – olvasható a MASZ honlapjának beszámolójából. 

Magyar Atlétikai Csapatbajnokság
Halász Bence
Forrás: MASZ

Ahogy az lenni szokott, a Dobó SE kalapácsvetői mellett Huszák János diszkoszban alkotott maradandót, de a futók is beleadtak apait-anyait, értékes pontokat szerezve ezzel az egyesületnek. Huszák János diszkoszban, Halász Bence és Gyurátz Réka kalapácsvetésben diadalmaskodott, de a női kalapácsvetők az első négy hely mindegyikét kibérelte a Dobó SE. Persze ezúttal sem csak legerősebb versenyszámukban, hanem például súlylökésben is dobókörbe álltak a Halászék, szorgosan gyűjtögetve a csapatbajnoki pontokat. 


A III. divízióban két vasi együttesnek is szurkolhattunk. A kőszegiek igazán kitettek magukért, hiszen számos értékes helyezés ezáltal pontot szerezve összességében a képzeletbeli dobogó harmadik fokán végeztek 382 ponttal, ami azt jelenti. hogy jövőre már a II. divízióban mérettethetik meg magukat. A Kiricsi Berill és Németh András által edzett fiatalok között rengeteg új egyéni csúcs született. Sáray László például 100 m-en 4. lett, 400 m-en 5., míg Sáray Péter ugyanezen a távon nyert. Női hármasugrásban Tóth Gréta 3., Kiricsi Berill pedig 4. lett, de ugyancsak bronzot szerzett Boros Abigél és Horváth Áron is 400 m gáton, valamint Sáray Péter 200 m-en. Női 100 m gáton kettős kőszegi siker született: első lett Kiricsi Berill, míg a második Gulyás Zóra. 

A kőszegiek eredményei.

Férfi. Súlylökés: 11. Németh András 9.04, 12. Nemes Szilárd 8.94 PB. 100 méter: 4. Sáray László 11.30, 10. Mesits Maxim 11.94. Távolugrás: 8. Mesits Maxim 5.58. 1500 méter: 10. Horváth Áron 4:45.03 PB, 13. Horváth Krisztián 5:00.12 PB. 400 méter: 1. Sáray Péter 49.85, 5. Sáray László 52.39 PB, 19. Horváth Krisztián 65.45 PB. Diszkoszvetés: 10. Nemes Szilárd 23.53 PB. 5000 méter: 11. Horváth Krisztián 19:07.31, 14. Kalamár Milán 21.50.72 PB. 400 méter gátfutás: 3. Horváth Áron 1:01.24 PB, 8. Luter Kristóf 1:10.11 PB, 11. Németh Márk 1:11.26 PB. Gerelyhajítás: 9. Németh András 35.96. 200 méter: 3. Sáray Péter 22.11, 7. Sáray László 22.95, 16. Mesits Maxim 24.79. 800 méter: 8. Németh Márk 2:24.75 PB, 13. Kalamár Milán 2:32.87 PB. Kalapácsvetés: 7. Németh András 22.40 PB, 8. Nemes Szilárd 22.30 PB. 110 méter gátfutás: 7. Luter Kristóf 20.09 PB. 

Női. Súlylökés: 9.Kiricsiné Horváth Henrietta 7.04, 10.Varga Boglárka 6.89 PB. 100 méter: 5.Tóth Gréta 13.25, 16. Varga Boglárka 14.26. 1500 méter: 8.Gulyás Zóra 5:49.44 PB, 13. Sáray Ágnes 6:43.71 PB, 14. Takács Eszter 6:47.38 PB. Távolugrás: 9. Boros Abigél 4.42 PB, 12. Polgár Száva 4.26 PB. Diszkoszvetés: 6. Kiricsi Berill 24.94 PB, 12. Polgár Száva 13.20 PB. 400 méter: 7. Boros Abigél 63.92. 4x100 méter: 4. Kőszeg AC: Bognár Liliána, Elek Júlia, Sáray Ágnes, Takács Eszter 60.44. Hármasugrás: 3. Tóth Gréta 10.47 PB, 4. Kiricsi Berill 10.46. 400 méter gátfutás: 3. Boros Abigél 1:09.36. 200 méter: 14. Bognár Liliána 30.44. 800 méter: 11. Varga Boglárka 2:51.57 PB. Gerelyhajítás: 8. Gulyás Zóra 24.78 PB.  100 méter gátfutás: 1. Kiricsi Berill 15.30, 2. Gulyás Zóra 16.60, 5. Kiricsiné Horváth Henrietta 19.97 PB. 

Magyar Atlétikai Csapatbajnokság
A kőszegiek csapata
Fotó: Kőszegi Atlétikai Club SE

A Haladás VSE alakulata végül a hatodik helyen zárt, bár könnyedén végezhetett volna előbbre is. Pápai Nerina 400 m-en és 800-on is győzni tudott, de kiemelkedően versenyzett Kovács Viktória és Standi Bence is. A többségében fiatalokkal kiálló HVSE-nek nincs oka szégyenkezni, hiszen az ifjak sok értékes pontot hoztak a csapatbajnokságon. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában