Kosárlabda

2 órája

Oroszlány-Falco: közte 33 pont!

Az NB I.-es férfi kosárlabda-bajnokság 6. fordulójában a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely simán, 33 ponttal nyert az Oroszlány vendégeként.

Tóth Gábor

A Falco parádésan kezdte a szezont, sem a Bajnok Ligájában (Wroclaw, Reggiana), sem a hazai bajnokságban (PVSK, Kecskemét, Körmend, Szeged, Paks) nem talált legyőzőre. Míg az OSE hullámzóan teljesít, háromszor kapott ki, kétszer nyert – de mindkét eddigi győzelmét (ZTE, Kecskemét) hazai pályán gyűjtötte be. A Falco lépett pályára esélyesként.

A kezdőbe bekerült Diggs triplája vezette fel a meccset – de a Falco 7-0-val nyitott. Erős tempót diktált a szombathelyi gárda, rögtön magához ragadta az irányítást. Aztán az OSE is „megérkezett” a meccsbe, kezdett zárkózni. De amint közelebb került ellenfeléhez, a Falco mindig megrázta magát. Közelített a 10 ponthoz a különbség (8. perc: 11-19), de a remekül dobó, szívósan küzdő Oroszlány látótávolságban tartott ellenfelét – „csak” 5 ponttal nyerte meg az első negyedet a szombathelyi gárda. A második etapot Perl triplája nyitotta – a vasiak csapatkapitánya ontotta a pontokat. A vezérletével kezdett ismét ellépni a Falco (13. perc: 21-32). Az OSE azonban nem adta fel, ismét, sokadszor is felzárkózott (18. perc: 37-40). Konakov mesternek időt kellett kérnie. A félidő hajráját mindkét csapat megnyomta, a Falco jött ki jobban a rohanásból (20. perc: 41-48). De működött a hazaiak terve, meccsben maradtak.

A szünetről nagy lendülettel tért vissza a Falco – gyorsabban, pontosabban játszott ellenfelénél. és mielőtt igazán meglépett volna, az OSE kispadja időt kért (22. perc: 43-55). Sikerült is megtörni a Falco lendületét – de csak egy kis időre (25. perc: 53-61). Bátran játszott az OSE, de a Falco rutinos módon kézben tartotta a meccset, biztos előnye birtokában higgadtan játszott (28. perc: 57-73). És kezdett eldőlni a mérkőzés sorsa. Az utolsó játékrész 63-78-as állásról kezdődött. Sőt, a negyedik etap elején átlépte a 20 pontot a különbség (32. perc: 63-85). Eldőlt a mérkőzés – felőrölte ellenfelét a Falco. És az OSE pechjére a Falco nem lassított, nagy kedvvel, felszabadultan játszott. A végére csak a különbség maradt kérdéses (37. perc: 69-98). És a Falco-szurkolk nagy örömére megszületett a 100.szombathelyi pont is – Kovács Benedek dobta büntetőből. Végül 33 pontos diadalt aratott a szombathelyi csapat.

Jegyzőkönyv

MVM-OSE Lions–Falco-Vulcano Energi KC Szombathely 69-102 (18-23, 23-25, 22-30, 6-24)

Oroszlány, NB I.-es kosárlabda-mérkőzés, vezette: Praksch, Nagy V., Szilágyi B.

OSE: Ruják –, Illés 3/3, Burton 21/6, Kenic 10/3, Dickerson 8. Csere: Wilson 19/6, Csuti 8, Takács –, Werner –, Szabadfi –, Czermann –. Edző: Váradi Kornél

Falco: Váradi 7/3, Diggs 13/9, Clark 3/3, Tiby 9, Popovic 10. Csere: Perl 26/6, Keller 13, Bognár 6, Kovács B. 2, Pongó 13/6, Verasztó –, Sövegjártó –. Edző: Milos Konakov

Az eredmény alakulása. 3. perc:  0-7. 6. 7-12. 11. perc: 20-28. 13. perc: 21-32. 18. perc: 37-40. 20. perc: 41-48. 22. perc: 43-55. 25. perc: 53-61. 28. perc: 57-73. 30. 63-78. 32. 6-85. 37. perc: 69-98.

Kipontozódott: Illés (36.).

A két csapat nem volt egy súlycsoportban, játszi könnyedséggel húzta be a kötelező győzelmet a sárga-fekete gárda. A Falco fölényéről mindent elmond, hogy a negyedik negyedben csak 6 pontot engedélyezett ellenfelénk. Ráadásul Konakov mesternek nem is kellett túljátszatnia a csapatát: a kulcsemberek is csak 20-21 perceket töltöttek a pályán. A Falco szerdán (18.30) már Litvániában, a Vilnius vendégeként játszik Bajnokok Ligája-mecset – ami vélhetően komoly kihívás lesz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában