Kosárlabda

3 órája

Rajtol a városi-városkönyéki kosárbajnokság

Hamarosan rajtol a 2024/2025-ös városi-városkörnyéki amatőr kosárlabda-bajnokság.

Tóth Gábor

Forrás: Egis Körmend

A Szombathely városi-városkörnyéki férfi amatőr kosárlabda-bajnokságba idén is 10 csapat nevezett – a tavalyi mezőny áll rajthoz, se új, se visszalépő csapat nincs. A pontvadászat október második hetében kezdődik, az alapszakaszban oda-vissza játszik mindenki mindenkivel (18 mérkőzésen lép pályára minden csapat) – az alapszakasz a tervek szerint március végén ér véget. Majd következik a rájátszás, végül a megszokott megyei döntő. Tavaly a SZoESE lett a bajnok, megelőzve a 9700.hu együttesét – jó eséllyel ismét ez a gárda küzd az aranyéremért.

- Olyan nagy átigazolásokról, igazolásokról nem tudok beszámolni, melyek alapjaiban változtatnák meg a bajnoki erősorrendet - árulta el Esztergályos Róbert, a pontvadászatot szervező Vas Vármegyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője. - Tavaly is nagyon szorosan alakult az alapszakasz, majd a rájátszás is tartogatott izgalmakat a bajnokság amatőr mivolta miatt  - hiszen a munkahelyi, vagy egyéb elfoglaltságok miatti nem mindig voltak teljes a keretek. Mindezek ellenére – vagy épp pont emiatt - meglepődnék, ha idén sokat változna a sorrend a szezon végére.

A 2024/2025-ös mezőny: CVSE-SFC, 9700.hu Ingatlaniroda, Longstep KC, Répcelaki SE, Cosmos Home, Szombathelyi Egyetemi SE, S.A.K.K., Büki TK, BC Olad, Deck Bistro SE.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában