Bulvár-celeb

2024.06.11. 10:45

Itt a teljes igazság Katalin hercegné állapotáról

Egyre több pletykát lehet hallani, azonban nemrég egy királyi szakértő elárulta, mi van vele valójában.

MW

Fotó: AFP

Ez az év nem kedvez a brit királyi család számára, ugyanis miután III. Károly király bejelentette, hogy daganattal küzd, nem sokkal később fiának felesége, Katalin hercegné is elismerte a rákbetegségét.
„Januárban komoly hasi műtéten estem át Londonban, és akkor még nem diagnosztizáltak rákkal. A műtét sikeres volt. A műtétet követő vizsgálatok azonban kimutatták a rákot.

Az orvoscsoportom ezért azt tanácsolta, hogy egy megelőző kemoterápiás kezelésnek vessem alá magam, és most ennek a kezelésnek a korai szakaszában vagyok.

Időbe telt, mire felépültem a nagy műtétből, ez is kellett ahhoz, hogy elkezdhessük a kezelést. Ami pedig hihetetlen nagy kihívás volt, hogy mindent a lehető legnormálisabb módon elmagyarázzunk Györgynek, Saroltának és Lajosnak, és megnyugtassuk őket, hogy rendbe fogok jönni” – vallotta be a hercegné.

Egy bennfentes nemrég azt nyilatkozta, hogy Katalin nagyon nehezen viseli a kemoterápiás kezeléseket, egyre rosszabbul van tőle. 

Családja mellette áll, azonban egyre kimerültebb, hányingerrel és hányással küzd, és egyéb, kellemetlen mellékhatások is megnehezítik a mindennapjait. Úgy tűnik azonban, hogy ez már a múlté, ugyanis szervezete már sokkal jobban reagál a terápiára, amit Katie Nicholl királyi szakértő is megerősített.

„Jobban tűri ezt a megelőző kemoterápiát. Azt hiszem, az elején nehéz volt neki. Ezek erős gyógyszerek, amiket szed, de már jobban tűri és jobban van”

– nyilatkozta az Entertainment Tonightnak.

Elárulta azt is, hogy Katalin ma már sokkal több időt tölt a szabadban, főleg gyerekei társaságában látható a kertjükben – olvasható az Instyle oldalán, amit az Origo idézett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!