Távozás

2024.06.22. 13:51

A csúfos választási kudarc után lemondott Kunhalmi Ágnes

Az MSZP másik társelnöke, Komjáthi Imre is lemondott. Erről a két politikus a Facebook-oldalán számolt be.

MW

Kunhalmi Ágnes

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke a párt választmányának szombati ülésén a június 9-i európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választás eredményei miatt.

Komjáthi Imre a lemondásáról azt írta, „munkásemberként úgy tanultam, hogy mindennek van következménye”. Hozzátette: az MSZP vezetésében is végiggondolták, milyen út vezetett a kialakult helyzethez. Vállalni kell a felelősséget és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből – fogalmazott.

Az MSZP rendezi sorait, ezek után pedig az építkezés veszi kezdetét – közölte. Mint írta, ez a közösség nem fogja feladni a küzdelmet, hiszen az MSZP a politika emberi hangja volt és lesz.

Kunhalmi Ágnes a közösségi oldalán azt közölte, hogy most tartotta az MSZP választmánya az első ülését a június 9-i választások óta, és mivel a megbízatását az MSZP közösségétől kapta, így ezen testület előtt kellett bejelentenie lemondását is, nem a nyilvánosságban.

Kijelentette, továbbra is meggyőződése, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül. „A baloldali értékek érvényesítésére, az ember és ember közti különbségek csökkentésére, a társadalmi mobilizáció kiszélesítésére, kisebbségi jogok védelmére – egy szóval: a baloldali progresszióra óriási szüksége van Magyarországnak” – fejtette ki.

Hozzátette: a jövőbeni feladatának a magyar baloldal értékeinek képviseletén túl azt tekinti a XVIII. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként, hogy 2026-ban is újra legyőzze Orbán jelöltjét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában