Oktatófilm

2022.07.03. 11:09

Szendrő: Kik és miért próbálják félrevezetni a szombathelyieket?

Kik és miért próbálják meg félrevezetni az embereket az 1500 aláírással támogatott parkoló ügyében? – ezzel a címmel tette közzé csütörtökön új videóbejegyzését dr. Szendrő-Németh Tamás civil blogger.

Tömböly Ágnes

Forrás: YouTube/dr. Szendrő-Németh Tamás

Oktatófilmet készített helyi, baloldali portálok munkatársai számára a civil blogger, miután az elmúlt hónapokban két olyan írás is megjelent, amik dr. Szendrő-Németh Tamás szerint félrevezethetik a szombathelyieket a régi városi strand ügyében. A blogger szerint a „hazugságversenyt” ezúttal is a Veszprémi Törvényszék által rágalmazásért másodfokon nem jogerősen elítélt Farkas Balázs nyerte. A Vajon a szombathelyi kórház miért egy magánvállalkozóval akar parkolót építtetni, amikor erre saját területe is lenne? című írásában a főszerkesztő ugyanis az István Lajos körút mentén lévő területet mutatta be úgy, hogy az is „ideális” lenne parkolók kialakítására.

Dr. Szendrő-Németh Tamás most videófelvételen mutatta meg, hogy miért nincs igaza a baloldali portál főszerkesztőjének. Mérőszalagot is vitt magával, így bizonyítva: ez a terület mindössze 840 négyzetméter, vagyis ötöd akkora, mint a régi városi strand eladott része. Ráadásul több száz méterrel messzebb fekszik a kórház bejáratától. A nehezen közlekedő betegek és az őket kísérők számára pedig jól tudjuk, minden méter számít. De ha mindez kevés lenne: a parkolónak „ideális” területen egy betonkoszorú, egy tűzcsap, mögötte pedig egy fémlemezzel borított rész is található – ez is jól látszik a blogger videójából, miközben a baloldali portál főszerkesztője ezeket elhallgatta írásában. A nyugat.hu pedig arról közölt cikket, hogy az Egészségügyi Alapellátó mögötti önkormányzati területen „szemmel láthatóan nagyjából akkora hely van itt az autóknak, mint a szomszédos telken”. Ott is lehetne parkolót kialakítani – vetették fel az ötletet, amivel Szendrő szerint tulajdonképpen „feltalálták a hideg vizet”.

A hazugságverseny ezüstérmesei ezzel a nyugat.hu munkatársai, akiket Szendrő most ingyenes mentorprogramban tájékoztatott arról, hogyan kell lemérni egy területet. Az ő figyelmükbe is ajánlotta a mérőszalagot, mint hasznos eszközt, majd megmutatta: az általuk említett terület mindössze 2110 négyzetméteres, míg a Vasi Ingatlanfejlesztő Zrt. számára eladott rész 4464 négyzetméter. De ha a Google Earth alkalmazásban nézték volna meg a két területet, akkor is szemmel látható a méretkülönbség – erre is utalt a blogger. Azt is szóvá tette: milyen viccesek a nyugatosok, hiszen az 1500 ember aláírásával támogatott ügyet bagatell, kis, irigylésre méltó problémának tartják. - Vajon kinek az érdekéből tartják ezt egyébként a nyugatosok ilyen bagatellnek? - tette fel a kérdést Szendrő-Németh Tamás, hozzátéve azt is: vajon miért teszik ezt?

Később emlékeztetett: Nemény András polgármester saját forrásból is támogatja a „független” portált. - Vajon kinek az érdeke volt megíratni ezt a cikket? – ez a kérdés is elhangzik a videóban. Ha ezt a különbséget nem veszik észre, és emiatt a szombathelyiektől nem kérnek bocsánatot egy cikkben, akkor könnyen olyan fake news portállá válhatnak – erről is beszélt dr. Szendrő-Németh Tamás. A blogger azzal zárta videó üzenetét: a nyugatosok gondolatmenete alapján felvetődik a kérdés: ha az Egészségügyi Alapellátó mögötti zöldterületen létesülhetnének parkolók, a régi városi strand eladott területén pedig megépülnének a lakóházak, akkor itt minden zöldterületet felszámoltatnának?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!