Üldözés az 50-es években

Irtózatos volt... Az már egy ideje benne volt a levegőben, hogy valamit csinálnak velünk, hiszen a rádió, az újság állandóan azt szajkózta: a zsíros kulák lopja el a terményt, a zsíros kulák szabotál, a zsíros kulák vágja le feketén a disznót. Disznót... Ennünk sem volt, nem akárcsak malacnak is enni adni... Mi pedig kulákok voltunk. Mert szüleim jól gazdálkodtak, szorgos középparasztok voltak és vesztükre egy kis boltot is nyitottak a faluban.

Erre vetett szemet egy káder, ma is tudom, mit mondott akkor a kocsmában a cimborájának: meglásd Józsi, az az enyém lesz! Aztán azon a pénteki napon jöttek értünk, villogtak az elemlámpák, szinte ránk törték az ajtót az egyenruhások: Kulákok kifele, pakolni, mentek a jó anyátokba! Sírtunk reszkettünk... Hosszú marhavagonos utazás után egy hodálynál pakoltak el minket és álltunk a nagy semmiben: akkor megvigasztalt egy kicsit a Hortobágy, mert szivárványt borította tájra emlékezett egy meglett férfi nemrég Bajánsenyén, a kitelepítettek emléknapján. A Vas megyei Honismereti Egyesület gondozta eseményre sokan eljöttek, sok előadás elhangzott és sok emlék, régis seb tárult ki, szakadt fel.

A puszta tények és a rideg számok sokat elárulnak erről a korról mondta el Saád József, aki Nagy Máriával együtt kis könyvet jelentetett meg az 1950-53 között tragikus eseményekről. Több mint ezer embert, pontosan 261 családot üldöztek el, több hullámban. Főleg az Őrséget sújtotta a társadalmi dráma, innét a legtöbb embert a Kónya tanyára vitték. De Árkus, Elep, Lenin tanya, Tedej ezek is rettegett helységnevek sokak számára.

A térképen jól látszik, hogy a megye délnyugati részét érintették leginkább a nagy kitelepítések

Aztán 1952-ben szinte minden hónapban érkeztek a határsávból vasiak a Hortobágyra. Legtöbbjüket, 411 személyt, 105 családot május 28-29-én hurcolták el Tiszaszentimrére. Olyan sokat, hogy már nem is fértek el a 9-es majorban. A vasi kitelepítettek fő tábora László-major volt mondta el Saád József. Aki szólt a hírhedt, terrorista cselekményként értékelhető Mikulás napi akcióról, amikor kisgyermekes családokat hurcoltak el. Nagyon sok szlovén nemzetiségű embert is elvittek, de voltak áldozatok a Hegyháton a Rába mentén is. És hogy ki volt a kulák? Hát sokféle. Azok, akiknek 25 hold földjük volt. Azok, akik kereskedtek valamivel. Azok, akik a faluban malmot tartottak, cséplőgépet üzemeltettek, vagy kisboltot nyitottak. Egyszóval az volt a kulák, akinek valamije volt a rákosista semmiben.

Történelmi dokumentum Bognár Ernő naplója, amelyet a Vas megyei Honismereti Egyesület adott ki Lugosy Piroska támogatásával, Simics Istvánné Bognár Rózsa hozzájárulásával. A kiskönyvben megrendítő részletek olvashatók a borzalmakról. Fotókat is rejt a mű, így láthatjuk a Bognár lányokat, Irmát és Rózsát Kardos Kálmánnal, szülőfalujuk elhagyása után. Fotó: TTM Alapítvány

- A rendszer nem árult zsákbamacskát: a kuláktól mindent el kell venni. A falusi elvtársak tudják, hogy ki helyben az ellenség. És azt is tudják, hogy a népi demokráciánk miként bánik a nép ellenségeivel - mondta egy beszédében Rákosi Mátyás és ezzel megadta a jelet a kollektív üldözésre. A kutató szerint a kitelepítés egyik célja az erős közösségek szétverése volt. Mint például Ispánkon, ahol a két világháború között élénk egyesületi élet zajlott, Róka Gyula nevével fémjelezve. Őt is elvitték. De elvitték azokat a kercaszomoriakat is, akik fegyverrel védték meg Trianon után a falut.

- A szocializmus az osztogatás és a fosztogatás rendszere volt. A kitelepítetteket eszerint kezelték: kifosztották őket és a rendszerhű elemeknek adták javaikat. Ez a történet rengeteget rongált a magyar közmorálon. Hiszen az állam azt sugallta, hogy lehet lopni, rabolni és mindehhez még törvényt is gyárt. Lehet munka nélkül jól élni, csak legyél párt és rendszerhű. Hangzanak el a máig súlyosan kopogó mondatok. És hogy mi lehetne az elégtétel? Ha a régi szőlőhegyek újra élnének, ha becsülete lenne a munkának, a tulajdonnak. Hogy soha ne ismétlődhessen meg az a péntek, az a 23.

Eltaszítottak, kitagadottak

Kozma Gábor

A kitelepítettek önkéntes szóvivői, akik maguk is szenvedtek a borzalomtól, mint például Róka Zsuzsa, már korábban is megpróbálták e szomorú korszakra irányítani a figyelmet. Hasztalan. Emlékszem, egy viszáki ünnepen, Szarvas Jóskáék rendezték és impozáns volt, a kultúrteremben ez a téma került szóba. Mire egy testes, nem helybéli férfi kijelentette: minek ezzel foglalkozni, nem március 15-re tartozik. Helyeslő morajlás fogadta szavait, mire a színművész egy kis kiigazítást tett: a jogtalanul elüldözöttek ügye mindig ügy, március 15-én is. Amúgy személy szerint is kiemelkedően sokat tett azért Szarvas József, hogy mind többen felfigyeljenek e sorstragédiára. Amit nevezhetnénk nemzeti tragédiának is. Mivel ez a társadalmi dráma több szempontból meghaladta az addig ismert, törvénytelen üldözéseket. Először azért, mert ezt a réteget mintegy kiszemelték. Nem véletlenül a nyugati végeken, hiszen Rákosiék már hatalomra jutáskor tudták, hogy aknazáras vasfüggönyt építenek. Amely mellé pedig megbízható elvtársakat kell betelepíteni. Így is történ a vasi falvak egy részében. A betelepítettek, nem mindegyik!, aztán rendszeresen jelentettek, ha gyanús mozgást tapasztaltak Közülük kerültek ki a lelkes önkéntes rendőrök és önkéntes határőrök. De visszatérve a kitelepítésre: soha nem lehet már lelkileg kárpótolni az ezt elszenvedett családokat, hiszen az erkölcsi tönkre tétel nem orvosolható. Legföljebb enyhíthető a kár és szorgalmazható a társadalmi önvizsgálat. Amikor a Vas megyei Honismereti Egyesület felkarolta e témát, a legjobbat cselekedte: a ki és eltaszítottak érezhették, hogy fontosak a nemzet számára.