Gazdaság

2013.02.25. 12:15

Kínai nyelvű tájékoztatók

A fogyasztóvédelmi hatóság által készített kiadványnak köszönhetően immár saját nyelvükön olvashatnak a vonatkozó előírásokról a kínai kereskedők és vendéglátósok.

Vas Népe

Az érintettek körében már Vas megyében is terjesztik a tájékoztató kiadványt, informálta lapunkat Szilágyi Ildikó, a Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője, aki arra emlékeztetett, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az ellenőrzések mellett a vállalkozások tájékoztatására, oktatására is figyelmet fordít.

- Sok esetben ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a vállalkozók nem azért nem tesznek eleget az előírásoknak, mert nem akarnak, hanem, mert nem tudnak a változásokról, vagy éppen nem megfelelően értelmezik a rendelkezéseket. Különösen igaz ez a kínai vállalkozókra, akiknél a fentiek miatt sokszor súlyos problémákkal, veszélyes termékekkel, játékokkal, villamossági berendezésekkel találkozunk. A panaszok szerint gyakran a szavatossági igényeket sem rendezik megfelelőn a kínai kereskedők, s ennek sokszor az az oka, hogy nem ismerik a szabályokat - sorolta Szilágyi Ildikó, aki a kiadványról elmondta, abban a vásárlók könyvével, a panaszkezeléssel, a nyugta-, számlaadási kötelezettség teljesítésével, az árfeltüntetéssel kapcsolatos szabályokról is olvasható információ.

A brossúra a hibás teljesítésért fennálló felelősségre, a szavatosság, a jótállás, a fogyasztói kifogás intézésének szabályaira is kitér, s a villamossági termékeken feltüntetendő információkra, a magyar nyelvű használati útmutatóra vonatkozó tudnivalókról is informál. Az érintettek a játékokon feltüntetendő adatokról, figyelmeztetésekről, a textiltermékek címkézési előírásairól, a vendéglátásra vonatkozó fogyasztóvédelmi előírásokról (az árfeltüntetés szabályairól, a fiatalkorúak védelmét célzó rendelkezésekről) is olvashatnak.

(Fotó: Szendi Péter)

Szilágyi Ildikó hétfőn az egyik kínai vendéglőbe vitte el a kiadványt, ahol annak vezetője, Xu Xiao Xiao már csak azért is nagyon köszönte a brossúrát, mert elmondása szerint valóban nem egyszerű számukra hozzájutni a jogszabályokhoz, pláne nem úgy, hogy azok mellé értelmező magyarázatokat is kapnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!