2024.09.09. 07:32
Csapadékkal érkezett meg a lehűlés Vas vármegyébe: kiadták az elsőfokú figyelmeztetést
Fotó: Szendi Péter
A HungaroMet előrejelzése szerint általában erősen felhős vagy borult idő várható, az északkeleti harmadban délelőtt, késő délután a Dunántúl nyugati felén lehet szakadozottabb a felhőzet. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén is számíthatunk esőre, záporokra, helyenként zivatar is előfordulhat. A csapadékzóna az ország keleti harmadát estefelé éri el. A legnagyobb mennyiség nyugaton, északnyugaton valószínű. A délkeleti szél napközben több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 32 fok között várható, az Alföld keleti részén lesz a legmelegebb, az Észak-Dunántúlon a hűvösebb. Késő estére 16, 24 fok közé hűl le a levegő.
A HungaroMet elsőfokú, vagyis citromsárga figyelmeztetést adott ki Vas vármegyére a zivatarok veszélyei miatt. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Orvosmeteorológia
Erős hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A megfigyelések szerint ilyenkor a szív-és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, valamint a stroke kialakulásának kockázata is magasabb lehet. A frontra érzékenyeknél általános tünetként fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet, a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek - írja a koponyeg.hu.