A szőlőhegyeken most van itt az ideje az egyik legfontosabb munkának

A terepjárónak nem számít sem az emelkedő, sem a sáros út, vidáman vágtat a Borsmonostori dűlő felé a hétfő délutáni napsütésben. A kormánynál Jagodics Attila kőszegi borász, a többi hely a miénk. Arról faggatjuk Attilát, mi a helyzet most a szőlőkben, hogyan áll a metszéssel.

Gyorsan kiderül, hogy bár a hegyen többen már túl is vannak rajta, ő csak a hét második felében tervezi visszavágni a szőlőt, sőt nincs kizárva, hogy jövő hét lesz abból. Nincs elkésve egyáltalán, meg aztán gyorsan is megy: ketten a négy hektárral két hét alatt végeznek, az persze igaz, hogy a mostani enyhe, napos idő kétségtelenül ideális a munkához, nem olyan nagy baj, ha nem kell fázni. Attila az idei szezonra ráadásul beszerzett egy elektromos ollót is, amivel az ígéret szerint harminc százalékkal gyorsabban haladhat majd, kedvünkért meg is mutatja, hogy dolgozik ügyes kezében a kis szerszám.

A metszés bizalmi munka, még a szüretnél is bizalmibb, ekkor teremti meg a gazda az alapot az idei termésnek, itt dől el, hogy kevesebb, de jó minőségű, vagy több, de gyengébb lesz-e a termés. Az egyszerűbb eset, amikor marad a termőkar, ilyenkor csak a kiválasztott vesszőket kell visszavágni két-három rügyre, néha azonban le kell cserélni a termőkart is, és ilyenkor azért már kicsit gondolkodni kell – magyarázza Attila.

A gazdák még a szüret előtt egy héttel is óvatosan fogalmaznak, ha a termésről van szó, ilyenkor pedig még egyenesen értelmezhetetlen a kérdés, annyit azonban el lehet mondani, hogy a szőlő jól néz ki, olyan, mint amilyennek lennie kell, szendereg még, a folytatásban viszont nem ártana egy kis hideg, nehogy azt gondolja, itt a tavasz és idő előtt elkezdjen ébredezni. Ha pedig megjönne az igazi tél, az mostanában volna jó, nem később.

Gond lehet még a vadkárral is, mert bár mind a négy hektár körbe van kerítve, az állatoknak nem jelent gondot bejutni. Hiába az enyhe idő, hiába van táplálék az erdőn is, csak bejönnek legelészni minden évben. Attila gondolt már arra is, hogy talán valami ősi vad­átjáró útjában állhat a birtok, annyira jönni akarnak, és aztán ha már itt vannak, túrnak meg legelésznek, attól függ, hogy disznók vagy őzek érkeznek. Előbbiek a nyáron hosszúra nyúló fűben láthatatlanná váló hatalmas gödröket ásnak, utóbbiak pedig a fejmagasságban lévő friss hajtásokat kóstolgatják, még véletlenül sem a lejjebb lévő sarjúhajtásokat csipkedik, hogy segítsék kicsit a gazda munkáját. Nem is igazán válogatósak, mindegy nekik, hogy kékfrankos, chardonnay, cabernet sauvignon vagy sau­vignon blanc, megkóstolják mindet. Attila elhatározta, idén villanypásztorral veszi el az állatok kedvét a csemegézéstől.

Nehezebb lesz védekezni az apróbb kártevőkkel, kórokozókkal szemben, amiből az enyhe tél miatt jócskán akadhat majd tavasszal. Ha így lesz, akkor bizony többet kell majd permetezni. Ahogyan minden növény, a szőlő is meghálálja a gondoskodást, idén a Jagodics-birtok tőkéi számíthatnak egy alapos szántásra és egy jó adag, magas ásványianyag-tartalommal bíró alginitra. Egy borosgazdának persze nemcsak a szőlőre kell ügyelni, egy kevés munka akad még a pincében is. Palackozni, címkézni kell, és a vörösbort is át kell fejteni még egyszer – sorolja Attila, miközben a távolban a Schneeberg havas csúcsát bámuljuk.