Munka, tudatosság és harmónia - Lakatné Molnár Adél celldömölki zenetanárral beszélgettünk

Lakatné Molnár Adél zenetanár, a Celldömölki Ádám Jenő Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese, humán- és csoportfejlesztő tréner. Pedagógusként, vezetőként, trénerként, anyaként, feleségként, közösségépítőként is önazonos, napsugaras mosolyú ember, aki állandó késztetést érez a fejlődésre, és tesz is a cél érdekében. A zeneiskolában találkozunk, ahonnan elindult, és ahová néhány éve megérkezett.

Lelkesen, szeretettel beszél már az épületről is, amely 2019-ben költözött mostani helyére, az Apáczai Kiadó volt telephelyére. Jók az adottságai, sok terem áll rendelkezésre, szeparálni tudják a hangszereket, és igyekeznek még családiasabbá, otthonossá tenni, mondja. Haladunk sorban a zongora-, a rezes-, az ütős-, a cselló- és szolfézstermeken a bárbüféig, ahol a koncertek után a szülői munkaközösség vendégeli meg a fellépő gyerekeket. A száz főt befogadni képes nagyteremben ülünk le. Legutóbb ott tartották jó hangulatú tavaszi hangversenyüket, amelyen a gyerekek mellett a pedagógusok is felléptek.

A jó közösség kincs

– Nagyon jó a közösségünk, ami nagy kincs. A munkaközösség jórészt művészekből áll, az érzékenység más területeken is kézzel fogható. Mintaként állítjuk ezt a gyermekek elé, hogy lássák ők és a közönség, a szülők és a város is, hogy a rendezvények csak úgy valósulhatnak meg, ha partneri viszonyban működnek a gyerekek, a pedagógusok és a szülők – mondja Adél, aki ebben a tanévben két hangszert is tanít: fagottot, amiből diplomázott, és helyettesíti gyesen lévő kollégáját, így a gitáros növendékekkel is ő foglalkozik. Hozzáteszi: nagy kihívás és cél volt, hogy a pengetős hangszer tanításában fejlessze a kompetenciáit. Szakmai képzésre is járt ezért.

Munkája másik részében az igazgatóhelyettesi teendőket látja el. Az adminisztrációs feladatokra egészségesen tekint: ha rendszeresen és korrekten végzi, sok minden másra is marad idő, például a szervezet fejlesztésére, a jövő tervezésére. Szóba kerül „személyisége másik arculata” is: tavaly végzett a Széchenyi Egyetemen humán- és csoportfejlesztő trénerként. A trénerkedés konstruktívan összehozható a művészeti iskolai tevékenységgel: nemcsak zenei képzésük van, hanem színjáték tanszak is működik.

A zenei pályát tervezte, de egy baleset közbeszólt

Adél magáról azt mondja, girbegurbán alakult a pályája. Negyedikes kislányként a celli zeneiskolában kezdett zenét tanulni. – A Veszprém megyei Egeralján nőttem fel. Csöglére jártam általános iskolába, és a celli zeneiskolában kezdtem furulyázni. Szerettem a közeget, a pezsgést, megtaláltam ott a helyemet. Gyorsan fejlődtem a hangszertanulásban, a következő évben gitározni kezdtem klasszikus gitáron. Zenei középiskolába készültem Veszprémbe, végül Pápára kerültem a református gimnáziumba, onnan jártam vissza a zeneiskolába. Hetedik osztályban alakult meg a Handler Ákos vezette, gyerekekből álló régizene-együttes, amelyben furulyáztam. Később ebből kinőtt egy felnőtt zenekar, az Ómuzsika Együttes, ami meghatározta az ifjú éveimet. Régi zenét – főként reneszánsz és kora barokk műveket – játszottunk. Európában is megfordultunk, sok közös élmény köt össze bennünket, szép sikereket értünk el – meséli Adél, aki a gimnázium vége felé a továbbtanulást továbbra is zenei pályán tervezte: Szegedre készült barokk furulya szakra, de egy baleset miatt – zárlatos lett a hajszárítója, áramütést szenvedett – részlegesen lebénult a bal kézfeje. A keze idővel rendbe jött, csak kicsit lomhább a jobbhoz képest. A felvételit azonban így nem tudta teljesíteni.

Szociálpedagógia, Ómuzsika és a fagott

– Amint jobban lett a kezem, folytattam az örömzenélést az Ómuzsika együttesben, ami helyrebillentette bennem a hiányt, és szociálpedagógia szakot kezdtem a győri egyetemen, amivel eljutottam az abszolutóriumig. Akkor viszont már minden sejtemmel azt éreztem, hogy a művészeti pálya az én utam.

A sors meghozta ennek a lehetőségét is. Megkereste egy győri zeneiskola: várandós lett a furulyatanáruk, Adélt helyettesnek hívták. A szociálpedagógia képzése második évében került oda, és utána tíz évig ott dolgozott, először óraadóként, később főállásban, és eljutott egészen az intézményvezető-helyettes pozícióig. Közben megismerkedett a férjével. Akkoriban lépett az életébe a fagott – olyan fafúvós hangszert keresett, aminek Győrben képzése volt a Zeneművészeti Egyetemen. OKJ-s képzést végzett, közben megszületett az első lányuk. És közbejött egy újabb baleset: az Ómuzsika együttessel Szombathelyre tartottak egy fellépésre, amikor egy karambolban mind megsérültek: neki felszakadt a szája, több helyen eltört az orra. Az ajka egy része érzéketlen maradt, de ezzel is megtanult együtt élni. Az egyetemen zenetanári diplomát szerzett. A mesterképzés utolsó két évét pedig összevontan végezte, mert várandós volt második gyermekükkel.

Küzdeni a célokért

– Az élet próbák elé állított, amik megerősítettek: ha tudok küzdeni, kitartok az elképzeléseim mellett, akkor elérem a célomat – mondja, és egy idevágó idézetet hoz, amivel azonosult: „Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.„

Családi életükben újabb fordulatot jelentett, hogy férje szociális munkásból asztalos, antik bútor restaurátor lett. 2016-ban a Szigetközből elköltöztek Celldömölkre. Az azt követő évben került Jánosházára, az ottani kis zeneiskolába, amely az általános iskola tagintézményeként működött. A nyugdíjba ment tagintézmény-vezető helyét vette át.

– Jánosháza is meghatározó lett: sok tehetséges gyerekkel dolgoztam, köztük hátrányos helyzetűekkel is. Négy év után várandós lettem a harmadik lányunkkal, akkor az egyik kollégám vette át a vezetést. Az utolsó évben a celli zeneiskola tagintézménye lett a jánosházi. Én a gyes után már a celldömölki székhelyre jöttem vissza.

Pedagógia, tréning módszer és művészeti irány

A jánosházi évek alatt végezte az ELTE-n a közoktatási vezető képzést. Az oktatók közül kiemeli Lénárd Sándort és Horváth Attilát, akik a tréning módszerrel dolgoztak. – A képzés erős önismereti utat nyitott meg előttem, és késztetést, hogy másoknak is adjak inspirációt, iránymutatást. A következő erős impulzus akkor jött, amikor az ELTE-ről a Mindenki iskolája iskolafejlesztési projektben mentornak kértek fel. Szivák Judit szakmai irányítása alatt dolgoztam a programban. Ebben a folyamatban ért össze bennem a pedagógia, a tréning módszer és a művészeti irány. Ennek kifutásaként választottam Győrben a Széchenyi Egyetemen a humán és csoportfejlesztő tréner képzést, amelyen Kóbor Kriszta és Csillag Attila voltak rám nagy hatással. A szakdolgozatomban a rezilienciát – a rugalmas lelki ellenálló képességet – választottam fő területként, erre építettem később önálló tréningeket. Az a célom, hogy a mozgósítást, ami annak idején bennem is elindult, előidézzem másokban is. Ha már megvan valakinek a képessége, hogy mozgósítsa az erőforrásait, például egy elakadásnál, akkor végezte jól a tréner a dolgát – mondja.

A pedagógiai munkáját három alappillére helyezi. Elsőként lényeges, hogy a gyermek, a pedagógus és adott esetben a szülő szükségletei, valamint az intézményi környezet „rendben legyen”, hisz akkor lehet jó alapokról indulni. A következő a kompetenciák fejlesztése – ehhez jól kell ismerni magunkat és a gyermeket is, elfogadni mindenkit az adottságaival együtt. A csúcs pedig az autonóm működés, amihez sokféle úton el lehet jutni. A zenélés tekintetében például az, hogy egy gyermek a saját örömére tudjon zenélni. Meglegyen hozzá a módszertan, a felkészültség, és meg tudja élni az önállóságát – magyarázza.

A Sziromünnep egyik motorja

Összetett munkát végez pedagógusként, az intézmény-vezetésben és trénerként is. Minden területen szeretne még fejlődni, tapasztalatot gyűjteni, a neveléstudománnyal foglalkozni. Ahogy a munkájáról, úgy lakóközösségükről is nagy szeretettel mesél: a Rákóczi utca japán cseresznyefáiról híres, és most már utcafesztiváljukról, a Sziromünnepről is, aminek Adél az egyik motorja.

– A közösségi programon gyerekek és felnőttek is játszottak, olyan pontokon kapcsolódtak, amiket nem élünk meg egy-egy hétköznapi beszélgetésben. Megtapasztalták az utcabeliek, hogy azon is múlik a boldogság, mennyire tudják megélni a pillanatot – lelkesedik.

A beszélgetés keretes, újra a munkahelyét említi: visszakerült oda, ahonnan gyermekként elindult.

– Ebben a zeneiskolában kezdtem, és ide érkeztem meg. A családias légkör nemcsak a termekben, hanem az emberi kapcsolatokban is ott van, és hatással van mindenkire. Itt érzem magam alatt a talajt.