2024.06.13. 21:27
Ha szereted a focit, játszhatsz! - Dokumentumfilm bemutatóját tartották az Agora-Savaria moziban
A mi kis hazai pályánk című izlandi dokumentumfilm bemutatóját tartották az Agora-Savaria moziban, ahol a vetítést követően pódiumbeszélgetést hallhatott a főként ifjú labdarúgókból álló közönség.
Forrás: Cseh Gábor
Fotó: © Cseh Gábor
Maga a közel 80 perces sportfilm története a maga módján aranyosnak is nevezhető, de a nézőtéren helyet foglaló focistalányok számára inkább meghatónak tűnhetett. A lényeg, hogy egy kis izlandi halászfalu, a mindössze 369 lakosú Hellissandur közössége úgy döntött, hogy a 25 éve épített focipályájukon lejátsszák az első hazai mérkőzésüket, azt követően, hogy pontosan negyedszázada idegenben 10-0-ra kikaptak. A csapat szép lassan bővülve összejött, a pálya pedig gondos kezek munkájának köszönhetően alkalmassá vált arra, hogy a kupában összecsapjanak egy első osztályú ellenféllel. A meccset ugyan a pályán 2-0-ra a jóval esélyesebb vendéggárda nyerte, de az igazi győztes a hazai együttes lett, amely igazi közösséggé érett a derbire. A játékosok szó szerint apait-anyait beleadtak a győzelemért és persze egymásért. A film utolsó mondata pedig akár egy üzenetnek is megfelelt: Ha szereted a focit, játszhatsz!
Ha szereted a focit, játszhatsz!
Fotók: Cseh GáborA vetítést követően egy pódiumbeszélgetés következett, melynek keretében két egykori remek labdarúgót, jelenlegi szakembert, Markó Edinát és Tóth Miklóst kérdezte a moderátor szerepét betöltő kollégánk, Horváth Zoltán.