Elismerés

2024.07.17. 17:00

Két arany és egy gyémántdiploma – jubiláló nyugdíjas pedagógusok a vépi iskolában

Díszokleveleket adott át a tanévzárón Molnár Krisztina, a Hatos Ferenc Általános Iskola és AMI igazgatója az intézmény jubiláló nyugdíjas pedagógusainak. Két arany és egy gyémántdiplomához gratulált.

Tóth Katalin

Forrás: VN/Hatos

„Nemzedékek sorát tanították írni, olvasni, számolni, rajzolni, kisdiákok értelmét nyitogatták, szeretettel nevelték őket. Tudták, mikor kell dicsérni, mikor kell buzdítani, s mikor nem kell szólni egy szót sem, csak átölelni karral, simogató tekintettel, aggódó szeretettel – így fogalmazott köszöntőjében kollégáiról az igazgató.

Aranyoklevelet adott át azoknak, akik ötven évvel ezelőtt szerezték meg pedagógus diplomájukat.

Elsőként dr. Csanaki Miklósnét köszöntötte, aki 1974-ben a szombathelyi Tanítóképző Intézetben tanítói oklevelet kapott, ahol kiváló tanároktól magas szintű képzésben részesült. Ezenkívül még orosz szakos tanári végzettséget, valamint egészségfejlesztő és mentálhigiénikus diplomát is szerzett. Egy Zala megyei kis faluban kezdte pedagógusi pályáját. Több szombathelyi iskolában tanított, majd 1995-től 2010-ig a vépi iskola pedagógusa volt. Sok pozitív élménye kötődik az intézményhez, életre szóló élményt jelentett számára a Comenius-programban való munkálkodás. 

Horváth Lajos 1974-ben tanítói diplomát szerzett a szombathelyi Tanítóképző Intézetben, 1974 szeptemberétől a vépi iskolában tanított a 3. és 4. osztályban. Majd szülőfalujában Táplánszentkereszten folytatta a pályáját, s végül Vépre került vissza. Sok mindennel foglalkozott: volt úttörőcsapat-vezető, gyakorlati foglalkozást is vezetett – hangzott el a méltatásában. 

Forrás: VN/Hatos

Hatos Csabának a hatvan évvel ezelőtt megszerzett diplomájához gratulált az intézményvezető: gyémántdiplomát adott át neki az otthonában. Hatos Csaba országosan elismert festőművész, grafikus, az iskola képzőművész rajztanára volt és Vép díszpolgára. Középiskoláit a budapesti Török Pál Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban végezte. Kiváló tanárai meghatározták további életútját. Legjobban talán Balogh Jenő professzor úr, s ne felejtsük el édesanyját, akinek annyi mindent köszönhet. Tanítói végzettsége mellé rajztanári diplomát szerzett Pécsen. Sok-sok pályázatra nevezte a tanulóit, mindig azt hangoztatta, hogy a vépi gyerekek tudnak rajzolni. Tagja a Magyar -Képző és Iparművészeti Szövetségnek. Képeivel számos egyéni és csoportos kiállításon részt vett. 

Forrás: VN/Hatos

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában