Futárok forradalma: Úgysem jön most senki. De! Jön!

A kényelem vagy a lustaság a futárok bölcsője? Esetleg a COVID? Nem, az már csak erősítette… De tulajdonképpen mindegy; a vásárlás sokaknál meglévő, boldog öröme is a virtuális térbe költözött. Weboldalak milliói kelletik magukat és az áhított terméket.

Nos, igen: a portéka; mondták régebben. Amikor még ehhez nem ritkán utazni kellett, többnyire mindenféle rablók veszélyére is felkészülve, zajosan nyüzsgő vásárhelyekre. Fontos része volt az életnek, sőt, a társadalomnak is: nézzük meg, mennyi (megszűnt) piactérnek köszönhetjük mai tereinket, vagy milyen sok település nevében bukkan fel a vásár vagy annak napja, de gondolhatunk a vasárnap szavunk eredetére is. Később az utazás már inkább csak a falu népét érintette, ők is a közeli városba buszoztak-vonatoztak. Aztán jöttek a városszéli hipermarketek, és most már leginkább helybe megy a fogyasztói társadalom csodás szimbóluma, a Termék.

Futárok kincsei: a mi kincseink

Manapság már mindegy is, hogy az egy karácsonyfa alá szánt pulóver, egy barkácsgép, esetleg apró, de nélkülözhetetlen vicik-vacak dolgok a távoli Kínából. Lehet a csomagban majd’ egymilliós okoskütyü éppúgy, mint párszáz forintos, de igen fontos tömítés. Jöhet pár csomag frissen kávé vagy – igen, a forró pizza is, esetleg a vasárnapi ebéd. Kajafutárok, már szleng is van rá, és igen, létük, sőt: nagy számú létük ékes bizonyítéka az ellustult modern ember gazdagságának, amin nagyanyáink elborzadnának. Mi viszont kimagyarázzuk gond és szégyen nélkül. A felgyorsult élet, a gazdaságosság, az örökös időhiány, hiszen mindannyian elfoglalt topmanagerek vagyunk, nem igaz?

A futár – ugye – fut. Pontosabban: száguld, lásd az emlegetett időhiány meg a felgyorsult élet. Ki így, ki úgy. Én sem szeretem a kihűlt pizzát, világos; értem őket. Emitt egy elhúzó rolleres, amott egy elrobogó robogó, de teker a bringás is, keresztül és kasul, „még nézni is tereh”. A furgonos meg – nos, számomra a legveszedelmesebb élőlény mind közül. Még Schumacher is pironkodna itt, és ami külön misét is megér: az ő parkolásuk. Értem én, ezt is értem. Csak pár percre… Úgysem jön most senki. De! Jön! Vannak piros vonalak, amiket nem illő átlépni. Sőt: vannak fehér vonalak is: adott esetben záróvonalnak hívják őket. És amikor megáll a forgalom, dühös az autós, remegve tér ki a nyugdíjas biciklis, és aggódva nézzük egymást a szembejövővel…

Akkor tényleg elgondolkodok, és szépen megkérem drága futár embertársaimat, hogy légyszi! Élni és élni hagyni! Hadd érjek haza biztonságban, kérem szépen!

Vár rám pár csomag friss kávébab.