Hogyan alakult ki ez a városkép? - Rendhagyó séta: izgalmas történelmi részleteket hallhattunk Szentgotthárd közterein

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az idei őszön Szentgotthárdon ismét útjára indult az izgalmas városismereti sorozat. Ennek első alkalmát szeptember tizedikén, kedden délután öt órakor tartották „A mai városkép és -szerkezet kialakulásának nyomában” címmel. Az már az elején kiderült Papp Bálint köszöntésében, hogy ez a séta rendhagyó lesz. Nem a megszokott épület-bemutatásokra kerül sor, hanem áttekintő, történelmi távlatú áttekintésre. A fókuszba most a város szerkezete került, történelmi keretbe foglalva.

Kiss Gábor főépítész a ciszterci templom előtt üdvözölte a szép számú csoportot, és mindjárt meghökkentő módon kezdte: az épületek ideiglenesek. Lehet, hogy sok évtizedig, vagy akár századokon át is állhatnak – sorsuk azonban előbb-utóbb a végzet. Átadják a helyüket újabb, más építményeknek, és így megy ez tovább. Mi is tulajdonképpen a „település”? Egy földrajzilag meghatározott helyen olyan művi és természeti elemekből álló együttes, ami kiszolgálja lakónak fizikai és szellemi igényeit. Lenyomata a közösség múltjának és jelenének, és tükrözi a társadalmi-gazdasági, valamint kulturális helyzetüket.

Fontos tudni, hogy ez állandó változásban van. Gyakorlatilag minden egyes pillanatban „meghaladtuk” az előző állapotot. Ebből következik, hogy tulajdonképpen nem is mondható el egy településről annak milyensége, hiszen lehet, hogy pár hónap vagy év múlva nagyot változik.

A településeket alapvetően meghatározza azok földrajzi helyzete, de még a geológiája is. Szentgotthárd több kistáj találkozásánál fekszik, és „hármashatár” – de nem csak politikai értelemben. Itt találkozik az Alpokalja, a Rábavölgye, Goričko és az Őrség is: ez egyfajta „kapu-pozíció”. A város alapja egy masszív homokpad, ami a Rába túlpartján is folytatódik, azaz: itt átkelési lehetőség is volt a folyón. Ez is hozzájárult a település kialakulásához, amikor a ciszterciek megalapították. Itt haladt át egy észak-déli, valamint egy kelet-nyugati út is.

Izgalmas részletek a Rába-parton

A séta a József Attila utcában, a Rába partján folytatódott. Nem véletlenül: a középkorban sokáig a település főutcája volt (ami ma már nem így van). A ciszterek templomától (és szerzetesi épületeiktől) egészen eddig, az akkor még „Hosszú” (később Desits) névvel illetett utcáig húzódtak az itt lakók parasztházai. Akadtak malmok is. Ez az út találkozott a másik, kelet-nyugati irányú („körmendi”) úttal, ami a mai Kossuth utca. A helyzet legalább háromszáz éven át változatlan volt. Aztán a végvári idők – melyek a szentgotthárdi csatába torkolltak – már palánkokat és védműveket hoztak. Egy okozott itt egyfajta városiasodást is, bár nem sokáig.

A 19. század első felében egyre inkább megjelentek a kereskedők és iparosok. Ők folyamatos fejlődést és növekedést hoztak. Megváltozott a lakosság összetétele – és ezzel megváltozott a település (és annak szerkezete) is. Az itt élők kezdtek felfelé növekedni, azaz, emeletes házakat építeni – hiszen az alsó szint kellett a műhelynek vagy boltnak.

A séta immár a Zöldfa vendéglő környékén folytatódott. Itt az is kiderült, hogy már a középkorban is jellemző volt a települések szélén egy-egy vendéglátó hely, ahol pihenni, enni-inni lehetett. És megjött a vasút, majd az iparosodás, és megjelent az első várostervezés is. A polgárosodással járt az is, hogy új  épületek (járásbíróság, takarékpénztár) is megjelentek, és kialakult már egy egységes, utcaképpel rendelkező rész is. Ez lett volna egy normális fejlődés – ha nem úgy alakul az ország történelme, ahogy aztán Trianon miatt alakult. Ott és akkor Szentgotthárd (is) elveszítette vonzáskörzetének közel felét.

A következő megálló a Mártírok utcai iker-körforgalomnál történt. Itt már a 20. század első felénél tartott a főépítész előadása. Szóba hozta a harmincas években megépített nyolcas főutat, ami fontos lépcső volt, és különösen is amikor végre (40 év után!) bekötötték oda a várost. Eközben már komoly létszám-növekedés volt tapasztalható, ami hirtelen sok-sok lakás-igénnyel járt. Ezt a szocialista típusú tömbházak tudták megoldani – amik persze ismét jelentős mértékben járultak hozzá a városképhez.

A Széll Kálmán térre érkezett a séta: Kiss Gábor itt ismertette a huszadik század végi történéseket. A város főtere igazából nem is fő tér… A léptéke jó, de van egy „eltűnő vége”, amit a gimnázium megállított, de a déli fele most is ilyen: nem lezárt. Mivel a vezetékes vizet csak az 1960-as években építették ki, addig az itteni kutak forgalma nagy volt. Azt követően a mai József Attila utcába vezető kis sikátorok eltűntek, és ezzel megint megváltozott a szerkezet, továbbá akkor került ki az a – valamikori – főutca a város várkeringéséből.

A jelenlegi városiasodás üteme és folyamata adott, de nem tudhatjuk, hogy az utánunk következő generáció majd milyen ítéletet, véleményt mond majd erről…

Cikkünkben (és a sétán):

• elindultunk az apátsági templomtól
• geológiai ismereteket is kaptunk
• középkori érdekes részletek derültek ki
• megismerhettük Trianon és az „átkos” hatásait
• eljuthattunk napjainkig