Elismerés

1 órája

Boldog Károly-díj: Bodó Judit történész, Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát és a gödöllői kastély igazgatója is átvehette (galériával)

Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között került sor a Boldog Károly-díj átadására a Szombathelyi Püspöki Palota dísztermében. A díjat dr. Székely János szombathelyi megyés püspök adta át azoknak a személyeknek, akik közösségi tevékenységükkel és munkájukkal hozzájárultak Károly király tiszteletéhez és az általa megjelenített közösségi értékek terjesztéséhez. Mutatjuk, kik kapták meg az elismerést.

Csabai Bernadett

Fotó: © Cseh Gábor

Húsz évvel ezelőtt avatta boldoggá Szent II. János Pál pápa az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt a római Szent Péter téren. Az évfordulóhoz kapcsolódóan több hazai és nemzetközi kezdeményezés is született abból a célból, hogy rámutassanak Boldog IV. Károly életszentségének aktualitására. Ehhez tartozik a szombathelyi I. Boldog Károly-díjak átadása is. A Károly Király Imaliga Magyar Tagozata 2004-ben alapította meg az Arany Érdemkereszt kitüntetést, amelynek most a felújított félminiatűr változatát kapták meg a díjazottak. Az Imaliga vezetősége összesen 22 érdemes személyt választott ki az idei kitüntetésre.

A Boldog Károly-díjasok egy része az ünnepségen
A Boldog Károly-díjasok egy része az ünnepségen
Fotó: © Cseh Gábor

Székely János megyés püspök köszöntötte a jelenlévőket, majd úgy fogalmazott: nagy öröm ez a nap, ugyanis sokan vannak, akik azokat a kincseket és értékeket, melyet utolsó magyar királyunk képviselt, ma is hordozzák életükben és munkásságukban. Beszélt Károly életéről is, aki mint elmondta, sokat tett a monarchia idején a békéért és a katonák életének megóvásáért. Ő hozott létre először Szociális Minisztériumot, ami a szegények, az idősek és a betegek segítésére. 

A család, a béke, a harmonikus emberi együttélés, a hit továbbadása és az egyház - ezek jellemezték IV. Károly életét és ezt a szellemiséget viszik tovább a díjazottak életükben, akiknek ezúton is gratulálok

-  zárta gondolatait a megyés püspök.

 

A Boldog Károly-díjasok teljes listája:

  • Bodó Judit, történelemtanár, történész
  • Dr. Glässer Norbert, SZTE BTK Néprajz Tanszék, egyetemi docens
  • Dr. Pálffy Géza, történész, MTA BTK TTI Lendület kutatócsoport vezetője
  • Dr. Pandula Attila, ELTE BTK, egyetemi tanár, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke
  • Dr. Pánczél Hegedűs János, történész, kommunikációs és köznevelési szakember, a Regnum Portál alapítója
  • Dr. Szabó Zoltán, nyugalmazott bíró, SZIB egyházközségi tanács tagja (nem tud jelen lenni az átadón)
  • Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója
  • Erőss Réka Mária, Szuverén Máltai Lovagrend követségi tanácsosa, Zita Királyné Boldoggá Avatásáért Egyesület elnöke
  • Érszegi Márk Aurél, vallásügyi főtanácsadó, Külügyminisztérium
  • Fazakas Zoltán Márton, OPraem csornai premontrei apát
  • Fejérdy Gergely, Habsburg Ottó Alapítvány, tudományos igazgatóhelyettes
  • Jancsó András, PPKE BTK, egyetemi tanársegéd
  • Kardonné Fábry Eszter, Habsburg Ottó Alapítvány, levéltáros
  • Kuzmányi István, Magyar Kurír, főszerkesztő
  • Maczó Ferenc, MTA BTK TTI Lendület Kutatócsoport, történész, művészettörténész
  • Mogyorósi Márk Ányos, OSB Tihanyi Bencés Apátság
  • Nagy Brigitta, Magyarországi Mindszenty Alapítvány/Károly Király Imaliga
  • Nagy Norbert, Zita királyné boldoggáavatási eljárásának viceposztulátora
  • Pálffy László, matematikus, játékfejlesztő
  • Seremetyeff-Papp János, restaurátorművész, író
  • Van den Borre Beatrix, FSO nővér, a Kútvölgyi Engesztelő Kápolna gondozója
  • Varga János, az esztergomi Szent Adalbert-Bazilika tiszteletbeli kanonokja, a bécsi Pázmáneum rektora

Az ünnepség délután Zalaegerszegen, a Mindszentyneumban folytatódik, ahol a díjazottak jelenlétében helyezik el a hónap műtárgyát: Boldog Károly budapesti hermájának ereklyés gipszmintáját. Ez a műtárgy a novemberben megnyíló emlékkiállítás előzeteseként is szolgál, amely a Habsburg Ottó Alapítvány tiszteletét fejezi ki névadója édesapja előtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában