Mondhat-e egy pap nemet az áthelyezésére? Fekete Szabolcs Benedek erre is válaszolt a Nehéz kérdések, világos válaszok sorozatban

A legtöbb egyházmegyében augusztus 1-jével kerülnek új helyre a lelkipásztorok. Ilyenkor elindul az „emberi oldal” az atyákban és a rájuk bízott hívekben is. Sokszor nehéz megtalálni annak az értelmét, hogy miért jó, egyáltalán jó-e, hogy a lelkipásztorokat a különböző plébániák között helyezik. Milyen szempontokat vesznek figyelembe e döntések meghozatalához? Fekete Szabolcs Benedek segített az eligazodásban.

Fogalomtisztázással nyitott: a dispozíció latin szó eredeti kicsengése nem túl pozitív (disponare azt jelenti: elrendezni). A megyés püspöktől vagy a rendi elöljárótól kapott rendelkezés, hogy bizonyos beosztásba helyeznek egy papot vagy egy szerzetest. Aztán személyes megélésével folytatta: mindhárom áthelyezése nagyon megviselte. Majd azzal folytatta: nincsenek mindig világos válaszok. Sokszor az atyával megbeszélik, miért történik az áthelyezés, de éppen a védelmük érdekében nem teszik azt publikussá. 

S hogy miért van szükség az áthelyezésekre, arra, hogy egy püspök irányítson? A magyarázatot messziről indította: maga Jézus is küldte az apostolait. A püspökök is próbálják átlátni a lelkipásztori területet és küldeni a papokat. Az egyházjogban is folyamatosan csiszolódott, hogy egy megyés püspök milyen módon helyezi a papjait, mondta, majd felolvasott egy dispozíciót, amit 1955. augusztus 17-én kapott meg püspökétől Brenner János.

Azzal folytatta: minden megyés püspöknek van egy tanácsadó testülete (arról, hogy ki kerüljön be a grémiumba, az atyák szavaznak). Minden év január-februárban az egyházmegyei körlevélben megjelenik egy tájékoztatás: ennek nyomán aki bármilyen okból szeretne új állomáshelyre kerülni (ez nem vonatkozik az újmisésekre), az írásban benyújtja ezt a Püspökségre. Április-májusban összeül a Tanácsosok Testülete. A megyés püspök „jegyzetel, gondolkodik, átimádkozza és dönt a lehetőségekről”. Utána személyesen találkoznak a lelkipásztorokkal. Eloszlatta a fejekben lévő tévhitet: nincs diktatórikus vezetési stílus. A kihirdetés általában nyár elején történik. Praktikus szempontja is van annak, hogy ilyen korán kiderül az áthelyezés: két hónap alatt van idő felkészülni. 

Az áthelyezések gyakoriságával kapcsolatban elmondta: függ a vezetőtől is. Ő személy szerint jónak tartja, ha a káplánok nem csak egy helyen állomásoznak. A plébánosoknál a hosszabb időt preferálja, ha „rendben, gyümölcsözően” mennek a dolgok. 

S hogy mi lehet az áthelyezések oka?

• Az egyházmegye vagy a világegyház szükségletei – ez felülemelkedik a személyes érdekeken. Az egyházmegye püspökének mérlegelnie kell a különböző plébániák igényeit. (Ha például buzgóbb a közösség, nem elég, hogy egy pap van, máshol éppen „rendet kell tenni”. Nagy szükség van a világi munkaerőre is, az egyházközségért tenni akarókra, jegyezte meg.)
• A személyes fejlődés. Van olyan karakter, akinek nem jó, ha sokáig van egy helyen, bezárkózik, elfásul. Van, akit a személyes fejlődése érdekében mozdítani kell. A káplánok esetében pedig fontos, hogy új kihívásokkal nézhessenek szembe, lelkileg, szakmailag növekedjenek. 
• Plébániai helyzetek. Ha egy plébániai közösségben problémák, konfliktusok adódnak vagy a lelkipásztori munka nehézsége miatt a püspöknek időnként döntenie kell, hogy más papot helyez valahová.
• Az egészségi állapot: ha például valaki a kora miatt képtelen ellátni egy nagyobb plébániát. 
• Szakértelem, hivatás. Egyes atyáknak a fiatalokhoz, másoknak inkább az idősebbekhez van karizmája. Van, aki a kórházban tud jól működni kórházlelkészként. A továbbképzés, továbbtanulás is fontos: van, akit arra kérnek, hogy képezze magát, tanuljon tovább, külföldi ösztöndíjat ajánlanak neki. 
   

Utolsóként érintette Fekete Szabolcs Benedek a hívők és az érintettek reakcióját is egy-egy papi áthelyezés kapcsán.

 A hívek általában vegyes érzelmekkel fogadják az áthelyezéseket. Sokan kötődnek a papjukhoz, nehezen fogadják el, hogy máshová helyezik és új lelkipásztor kerül a közösség élére. Másoknak az új pap érkezése jelenthet frissességet, új lehetőséget a plébánia életében. 

Úgy összegzett: 

Mondhat-e egy pap nemet? – ezt is előhozta. Mint mondta, bárki mondhat nemet, hiszen lehetnek olyan szempontok, amelyek addig nem voltak világosak, ám a négyszemközti beszélgetésben előkerülnek – ezek felülírhatják a döntést. Viszont a „nemet mondás” mögül előjön az önzőség, a személyes, az egyéni érdek. Míg az engedelmességből áldás fakad: ez az egyedüli útja annak, hogy az Isten által akart dolgok történjenek, hogy épüljön az Isten országa, még úgy is, hogy az elöljáró is tévedhet, fogalmazott a segédpüspök.

Végül kérdésekre válaszolt Fekete Szabolcs Benedek. 

Mivel jár, ha egy atya megszegi az áthelyezéssel járó előzetes titoktartást? – A Tanácsosok Testületénél is mindig azt kéri a megyés püspök, hogy ami ott elhangzik, azt szigorú titoktartás övezze. Ugyanígy a négyszemközti beszélgetésnél is. Az érintett atya érdeke, hogy titokban maradjon az áthelyezésének híre. Ha mégis elmondják bizalmasan, az sosem jó. 

Az áthelyezés után mennyire szabad, illetve lehet a korábbi egyházközséggel kapcsolatot tartania egy atyának? – Íratlan szabály, ősi papi bölcsesség, hogyha valaki egy helyről elmegy, oda ne járjon vissza. A lelkipásztornak sem jó, ha visszajár, mert nem tud megnyugodni és beilleszkedni az új helyén, de a híveknek és az utódnak sem jó. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem mehet vissza az adott területre. Temetés alkalmából is előfordulhat például. 

Segítség-e a megyés püspöknek, ha jelzéseket kap a hívektől az egyes atyák kapcsán? – Abban az esetben segítség, ha nem névtelen, válaszolt az előadó. A vezetés nevében kérte is: szóljanak névvel, elérhetőséggel. Ha ez szeretetből fakad, segítő szándékkal, akkor hálásak a jelzésért. 

A Szombathelyi Egyházmegye Nehéz kérdések, világos válaszok sorozatában legközelebb november 20-án dr. Deák Hedvig OP  tart előadást Mit tudhatunk a szellemi teremtményekről? címmel.