Látod-e? Belátod-e?

„Hogy tudd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell"- énekli Zorán. Ez jut eszembe most, mivel október a Látás Hónapja (is), és ez sokakat, engem is érint. Vajon mennyire hatja meg a halandó, hétköznapi embert ez a hír? Megállunk-e, akárcsak egy pillanatra, számba vesszük-e, hogy mi újság ezen a téren, hogy jó-e a "látás"? Kicsit bosszankodva igazítunk a szemüvegen, vagy eszünkbe jut a betett kontaktlencse? Netán felrémlik egy kisebb vagy nagyobb műtét; saját vagy hozzátartozóé?

Adunk-e hálát, ha ezek egyike sem érint? Ha nem kell velük foglalkozni, szemcseppet csöpögtetni, orvoshoz vagy akár csak optikushoz járni? És „természetesen” sok-sok tízezret fizetni mindezekért… Értékeljük-e azt, amire azt hisszük, hogy természetes? Hogy persze, hogy látom azt ott…

- Szürkehályog-műtét - közli a főorvos. „Első lépésben… aztán majd egy év múlva mehet vissza a debreceni professzorhoz, és majd jön a nagy műtét. Lehet, hogy a mostani két százalékos jobb szeme kicsit javulni fog… jó esetben akár 20-30 százalék is összejöhet. Ezt most megcsináljuk, október elsején”. Nyilván nem a Látás Hónapja tiszteletére… csak így jött ki.

„Ezzel a begyulladt bal szemmel nem engedhetem a műtőbe, jöjjön vissza hetedikén! Addig persze a kontaktlencsét felejtse el!” Ezt már a másik főorvos mondja, a várva-várt műtét reggelén. A várva-várt műtét – helyett. Hat nap jön otthon; szerencsére még futja a maradék éves szabadság. Hat napnyi vakság. Mert kontaktlencse nélkül nagyjából az élet alapfunkciói mennek; más nem.

A Látás Hónapjában zenét hallgatni

Vagyis: de. A jó öreg HiFi: azt ki lehet tapogatni. Meg a többszázas CD-gyűjteményt: felső sorban a klasszikusok, alsóban zömmel a brit rock remekei. Reggeli után egy szimfónia, aztán egy kis Pink Floyd, majd Vivaldi concerto-k. Ebéd után folytatódik mindez, más zenékkel: estefelé jön csak haza a család… Addig ki kell tartani. És elgondolni, hogy így mennek el a szabadság napjai az amúgy gyönyörű októberben. A Látás Hónapjában. És hálát adni – még ezért is. Még így is. Mert mindig van lejjebb: a lépcsősor végén egy fehér bot áll a sarokban. Mindenki adjon hálát, ha ezek egyike sem érinti!