“…szeretném tudni, hányadán vagyok Szombathellyel” – Adorján Andor, vagy egy vérbeli újságíró levelei a 20. századból

A “…nekem Franciaország… a sorsom és végzetem” – Adorján Andor élete és munkássága – Válogatott levelek című kötet az idén jelent meg, a Szombathelyért Közalapítvány támogatásával. Hogy miért tartotta fontosnak és érdemesnek az alapítvány előmozdítani a kötet megjelenését? Azért, mert Adorján Andor – ahogyan arról Orbán Róbert nemrég megemlékezett a Vas Népe hasábjain – Szombathelyen született. Adorján Andor sokszálú életművének jelentősége messze túlmutat Szombathelyen: íróként, műfordítóként, haditudósítóként, vérbeli újságíróként egyaránt figyelemreméltót alkotott.  De mindenekelőtt újságíró volt – publicistaként hozta létre a legmaradandóbbat. Ráadásul Franciaországban, ahol 1919-től haláláig élt, bár francia feleségével közös életét Budapesten kezdte meg. 

Az újságírás nem kényszer - hivatás

Ahogyan Tüskés Anna fogalmazott a dr. habil. Fűzfa Balázs irodalomtörténész által moderált könyvbemutatón: fontos kiemelni, hogy Adorján Andor számára – eltérően nemzedéke legjelesebb íróitól – az újságírás nem mellékes elfoglaltságot, esetleg pusztán pénzkereseti lehetőséget, kényszert jelentett: újságírónak készült, szerette és hivatásának tartotta az újságírást. Pályájában az újságírás professzionalizálódása is megmutatkozik. És ha levélválogatás egy kiveszőben lévő, vagy már ki is veszett műfajnak, a levélnek “állít emléket”, akkor Adorján Andorra úgy is gondolhatunk, mint  “a 19-20. századi értelmiségi prototípus” megtestesítőjére, aki négy nyelven volt újságíró (ma ugyancsak legalábbis átalakulóban lévő foglalkozás), miközben például  “szakmányban fordította Molnárt”. 

Járt a híres Négyesy-szemináriumra is

Tüskés Anna a kötet megjelenésével párhuzamosan a Vasi Szemle 2023/2. számában jelentkezett Adorján Andor-tanulmánnyal, amely a “szombathelyi kontextust” erősíti föl, a “szombathelyi vonatkozást” emeli ki már a felütésében is: “Az 1883 májusában Szombathelyen született és 1966 márciusában a Párizstól 14 km-re északra lévő Eaubonne-ban elhunyt Adorján Andor író, újságíró, műfordító értékes műgyűjteményét szülővárosa múzeumának akarta adományozni 1964-ben, ez azonban az  akkori viszonyok között nem valósulhatott meg. Hagyatéka jelenleg nem ismert, fennmaradt azonban különböző őrzőhelyeken mintegy háromszáz levele, amelyek megvilágítják munkásságát és magánéletének eddig ismeretlen körülményeit, eseményeit. Az 1919-től folyamatosan Párizsban élő Adorján sikeres újságíró volt, jól beilleszkedett a francia értelmiségi körökbe. Gara László mellett ő tette a legtöbbet a magyar irodalom franciaországi recepciójáért az  1920-as évektől a  40-es évek végéig. Mivel a magyar és a francia sajtóban többnyire álneveken vagy anonim módon publikált, nehéz rálelni a cikkeire, és elemezni azokat. A francia színházakban bemutatott, általa lefordított darabokkal, és a lapokban elhelyezett közleményekkel, fordításrészletekkel népszerűsítette a kortárs magyar irodalmat. (…) Adorján Andor Lackenbacher Andorként született 1883. május 27-én Szombathelyen a Zanelli sikátorban, ami ma a Belsikátornak felel meg. Apja Lackenbacher Fülöp bőrkereskedő, irhagyártulajdonos, a  későbbi Sabaria Cipőgyár elődjének, a  Szombathelyi Bőrgyár Rt.-nek az  alapítója, anyja Singer Mária (vagy Malvin). Apja a szombathelyi zsidó hitközség elnökeként tevékenykedett 1877–1886 között, s ő volt az első zsidó, aki tanácsosként tagja lett a  város elöljáróságának. Más városi tisztségeket is viselt, így például az ipari iskola iskolaszékének is tagja volt. Anyai nagyszülei az ükősükszüleiig visszamenően Szombathelyen laktak és temetkeztek. (…) Egész életében nosztalgiával emlékezett vissza szombathelyi gyermekkorára.

A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen először jogi tanulmányokat kezdett, majd átiratkozott a  bölcsészettudományi karra. Látogatta többek között Négyesy László Magyar stílgyakorlatok szemináriumát, amelyen Juhász Gyula 1918-as visszaemlékezése szerint „Adorján Andor novellával kezdte” a  szereplést. 1904-ben felvette az Adorján nevet, példáját később követte egyik testvére, István is. 1908 és 1910 között gyakran az (a.a.) és a Badaud újságírói álnevet használta. 1905-ben Párizsban beiratkozott a Sorbonne bölcsészettudományi karára, és elvégezte az újságírói iskolát, az 1899-ben alapított École supérieure de journalisme de Paris-t, ami az első ilyen irányú képzést adta Európában.”

Nosztalgia és gördülő homok

Egész életében nosztalgiával emlékezett vissza szombathelyi gyermekkorára – nyilván ez a nosztalgia indította arra élete végén, hogy műgyűjteményét szülővárosának ajánlja föl. A kötetben a 138. levélben, 1965 júliusában, a régi barátnak, Simonyi Henriknek (Károlyi Mihály volt titkárának) címezve plasztikus-ironikus stílusban a múló időről panaszkodik (“a klepszidrámban ugyancsak rohamosan gördül a homok” – a klepszidra antik görög vízóra), megindokolva a sietséget: “Innen is a türelmetlenségem: szeretném tudni, hányadán állok Szombathellyel. Tartok tőle, hogy ez a szép tervem is füstbe megy (…). Ha Szombathelynek se kellek, akkor még most kell kigondolnom, például gondolhatnék a Barcsay utcai gimnázium tanári karára, ahol maturáltam. Mit gondol erről? (…)”  

A  139. levél Szentléleky Tihamérnak, a legendás szombathelyi múzeumigazgatónak – az Iseum “felfedezőjének” – íródott, kelt 1965. augusztus 15-én Eaubonne-ban, Szombathelyen a Kisfaludy Sándor utca 4-be címezve. A bemutatkozásban tömören összefoglalja pályáját: “1919 óta állandóan külföldön élek és folytatom hírlapírói tevékenységemet, és immár több mint 40 esztendeje francia lapok belső munkatársa vagyok. Magyar nemzetiségemhez azonban mindenkor hű maradtam. (…)” Amit fölkínál: könyvek, ritkaságok, okmányok, autogramok, képek, rajzok, szoborművek, apró relikviák, fényképek stb. Mindezeket szülővárosa múzeumának ajándékozná, bizonyos feltételekkel. Amint Tüskés Anna mondta: szerette volna, ha egyben marad a gyűjtemény – és szeretett volna emlékszobát. 

Emlék és ajándék

A gyűjtemény nem került Szombathelyre végül – ahol most már római emlékből is több van, mint amennyiről Adorján Andor tudhatott -, a kötet viszont, mintegy ajándékként, most megjelent: szombathelyi támogatással – és Szombathelyre is eljutott. Ha a Belsikátorban járunk, jusson eszünkbe Adorján Andor.