Kereki Zoltán: gyenge volt az idei Eb...

Kereki Zoltán Kőszegen született, a helyi Textilesben kezdett játszani, 1971 és 1973 között a Körmendi MTE játékosa volt, 1974-ben került a Haladáshoz. Öt szezon alatt 163 élvonalbeli találkozón szerepelt, s védő létére 33 gólt szerzett, majd a ZTE színeiben folytatta pályafutását. A Haladással 1975-ben Magyar Kupa-ezüstérmét szerzett, 1976-ban pedig az év labdarúgójának választották – a Haladással a legjobb eredményét az 1976/1977-es idényben érte el, akkor a zöld-fehérek a bajnoki tabella ötödik helyén végeztek. 

Kereki Zoltán 37 alkalommal húzta magára a címeres mezt 1976 és 1980 között (31 alkalommal Haladás-játékosként!), hét gólt szerzett a válogatottban. Az NB I.-ben összesen 315 meccsig, 50 gólig jutott. Az 1978-as argentínai világbajnokságon a válogatott csapatkapitánya volt. Légiósként két évet játszott Ausztriában, a Wacker Innsbruckban – az osztrák élvonalban 1986-ban bronzérmes lett, aztán befejezte a profi futballt. Majd edző lett Nagykanizsán, aztán a ZTE utánpótlásában, később a felnőtt csapat mellett. Egy rövid időre 1990-ben – sportvezetőként – visszatért Szombathelyre. Dolgozott a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlás igazgatójaként – sok válogatott játékos sorsát egyengette. Manapság, 71 évesen az MLSZ ellenőreként járja az ország pályáit.

– Nem beszélek mellé, szerintem minden idők egyik leggyengébb Európa-bajnokságát láthattunk – kezdett bele az Eb értékelésébe Kereki Zoltán. – Rengeteg unalmas meccset hozott a torna, a mérkőzések 70-80 százaléka szakmailag értékelhetetlen volt. A legtöbb csapat a biztonságra helyzete a hangsúlyt, még akkor sem támadott, ha nála volt a labda – nem gólt akartak rúgni a csapatok, hanem nem akartak gólt kapni... Az agyontaktikázott meccsek pedig érthetően nem hozták lázba a nézőket – mondjon bármit is a nemzetközi futball felső vezetése. Sajnos nagyon elment a pénz felé a világ, így a labdarúgás is. Az edzők, a játékosok félnek a vereségtől, óriási rajtuk a nyomás. Ennek megfelelően eltűnt a felszabadult futball a pályákról. Az értelmetlen létszámemelés pedig óhatatlanul magával hozta a színvonal, az Eb presztízsének csökkenését. Ne feledjük, 1976-ig mindössze négy csapat alkotta az Eb mezőnyét, 1980-ban emelték 8, 1996-ban pedig 16 csapatra – utóbbi még kezelhető létszám. De 2016 óta már 24 csapatos az Eb... Gondoljunk csak bele, 55 UEFA-tagállam van. Ha ebből levesszük például a Gibraltár, Liechtenstein, San Marino, vagy Andorra szintű csapatokat, akkor azt látjuk, hogy manapság szinte minden második válogatott kijut az Eb-re...nincs is több mondanivalóm erről... Hiányolom továbbá az egyéniségeket – régebben hemzsegtek a klasszisok a csapatokban. Akiket felváltottak a sokat futó, sokat ütköző szürke egyenfutballisták – akiktől semmi váratlan, emlékezetes megoldást nem várhatunk.

– De, hogy valami szépet-jót is mondjak, nagyon tetszett a grúzok, vagy az osztrákok futballja – folytatta a korábbi klasszis védő. – A szívüket-lelküket beletették a meccsekbe, sokat futottak, rengeteg helyzetet dolgoztak ki. És ezzel a két válogatottal szerintem a jövőben is számolni kell – bár a grúzoknál néhány futballistánál azért behatároltak a képességek. Az osztrákok viszont kis szerencsével a nyolcaddöntőnél tovább is eljuthattak volna. Örülök, hogy a spanyolok nyerték ez Eb-t, mert ők aztán tényleg jól futballoztak. Jól össze voltak rakva csapatként. Technikalaig, taktikailag és erőnlétileg is kiválóan felkészített futballistákat vonultattak fel – a kispadról beszállók is rendre beletették a magukét a közösbe. És azon kevés csapatok közé tartoztak, amelyek gólt akartak rúgni, nyerni akartak. A döntőben nagyon szurkoltam nekik, mert nagy blamának éreztem volna, ha az az angol csapat nyeri a tornát, amely végig nézhetetlen, szakmailag értékelhetetlen focit játszott – ez alól talán a hollandok elleni elődöntő volt a kivétel. És tulajdonképpen ez is a mai futball kritikája, hogy egy ilyen angol válogatott döntőt játszhatott...

– A magyar válogatott teljesítményét reálisan kell értékelni – fűzte tovább a gondolatait Kereki Zoltán. – Nem vitás, a Rossi-éra eredményes korszaka a magyar labdarúgásnak. Fokozatosan fejlődik, egyre ütőképesebb a válogatottunk. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy az Eb-t megelőző időszakban talán jobb eredmények is kijöttek annál, mint amennyit tud a csapat – de szó se róla, megharcolt a szerencséjéért a társaság. Az Eb ugyanakkor jelezte, hogy még koránt sem tartozunk Európa élvonalába. Kívülállóként nehéz megítélni, hogy mi történt a válogatottunkkal a tornán. Talán nem sikerült a formaidőzítés, mert a kulcsemberek közül Sallai kivételével mindenki mélyen a tudása alatt játszott. Vagy a mentális felkészítés csúszott el, hiszen nagyon megszeppent, kishitű csapat benyomását keltette válogatottunk a Svájc elleni első félidőben – és a Svájctól elszenvedett csúnya 3-1-es vereség tulajdonképpen meg is határozta a sorsunkat, ezt már akkor lehetett sejteni. De az is elképzelhető, hogy a hazai média által értelmetlen módon eltúlzott elvárások roppantották össze a csapatot. Bárhogyan is történt, tanulni kell az esetből, javítani a hibákat, és folytatni a fejlődési ívet – nagy tragédia azért nem történt. De a magyar futball minden szereplőjének tanulnia kell az esteből. Az média munkatársai lehetnének reálisabbak a jövőben. Az osztrák média nem csapott nagy felhajtást – osztrák barátaim szerint ugyanis teljesen normális elvárás, hogy ott legyen a válogatottjuk egy 24 csapatot felvonultató tornán. Míg a magyar újságok, tévék, szakértők szinte szenzációként tálalták az Eb-részvételünket. A magyar edzőknek pedig azért kell jobban dolgozniuk, hogy bővüljön a válogatott hátországa, Rossi mester merítési lehetősége. Mert jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy ha egy tehetséges fiatal kimegy külföldre, akkor bármi lehet belőle, de ha itthon marad, akkor garantáltan el fog szürkülni. Jó példa erre Varga Barnabás esete, aki osztrák „kalandozások” után 28 évesen futott be – hát, az ő egykori utánpótlásedzői helyében én elgondolkodnék a szakmai hozzá nem értésemen...

– Az UEFA, a FIFA vezérkarának el kell gondolkodnia az Eb, és az előző nagy tornák történésein, mert ha továbbra is csak a pénz lebeg a szemük előtt, ha továbbra is ilyen meccseket láthatnak majd a nézők, akkor elbúcsúzhatunk az általunk szeretett labdarúgástól. És még valami: ma már egy valamire való kispályás tornán is újra sorsolják a csoportból  továbbjutókat a szervezők, míg a FIFA, UEFA számomra érthetetlen módon továbbra is ragaszkodik az ágrajzokhoz az Eb-ken, vb-ken – így lehet trükközni az utolsó csoportmeccseken. A magyar válogatottnak pedig nagyon szurkolok, hogy jusson ki a következő világbajnokságra, mert az tényleg bravúros eredmény lenne! – zárta szavait Kereki Zoltán.