Laki László szervezte az első hazai triatlont

A most 82 esztendős Laki Lászlónak bizony van mire visszaemlékeznie: még felsorolni is nehéz, hány területen állt helyt. Tíz évvel ezelőtt az arany oklevele után, ezúttal a 6o éves diplomája megújítását, azaz a gyémánt oklevelet is átvehette a budapesti Testnevelési Egyetemen. Ennek kapcsán elevenítette fel életének történetét – a kezdetektől egészen napjainkig bezárólag.

- Nagyapám gépészmérnökként, édesapám mezőgazdasági mérnökként, édesanyám pénzügyi adminisztrátorként dolgoztak - mondta Laki László. - Fiatalabb korukban rendszeresen sportoltak, édesapám Laki György a balatoni távúszó versenyen, Balatonfüredről Siófokra (11 km) kétszer átúszta a Balatont. Már 10 éves koromban elkezdtem teniszezni és atletizálni - utóbbiban 400 m-s síkfutásban versenyeztem - mindkettőben Vas megyei úttörő bajnok lettem. Városunk „Úttörő Házának” röplabda csapatával országos elsők ettünk. Ugyanezen év őszén kezdtem el kosárlabda edzésekre járni a Haladás NB I-es kosárlabda csapatához, 17 évesen a felnőtt együttes kezdő ötének tagja lettem és 1960 tavaszán az előző évben NB II-ből kiesett csapattal visszakerültünk az NB I-be. 16 évesen döntöttem el, hogy a Testnevelési Főiskolán szeretnék továbbtanulni. Igyekeztem az akkor is nehéz felvételi követelményeknek megfelelni, ezért tovább atletizáltam és kemény szertorna edzéseken vettem részt. 1960 júniusában a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban jelesen érettségiztem és sikeres felvételi vizsgát követően a Testnevelési Főiskola nappali tagozatának hallgatója lettem. Az addigi jó tanulmányi eredményemet igyekeztem megtartani, de így is csupán a második évfolyam félévi vizsgájától kezdve sikerült minden tanévben félévkor és év végén jelesre vizsgáznom. A Testnevelési Főiskola „Államvizsgáját” is jeles eredménnyel tettem le. A négy tanév alatt végig a Testnevelési Főiskola NB I-es kosárlabda-csapatában játszottam és 1962/63-as tanévben „egyetemi és főiskolai bajnokok lettünk. 

Nem fogadta el a budapesti állást, hazajött

A budapesti állás ígéretét nem fogadtam el és hazajöttem Szombathelyre,  itt kezdtem el a 45-ös Szakmunkás- és Szakközépiskolai Intézetben, testnevelő tanári tevékenységemet. Főleg szakközépiskolai osztályokban tanítottam és osztályfőnök is lettem. A Testnevelési Főiskolán megszerzett kosárlabda edzői oklevelem birtokában, az iskolámban délutánonként edzéseket tartottam. Talán a jó oktatásom és lelkes tanítványaim eredményeként 1966 tavaszán bekerültünk Országos Szakközépiskolai Kosárlabda Bajnokság nyolc csapatos budapesti döntőjébe - amit megnyertünk! A csapat tagja volt akkor már országos ifjúsági birkózó bajnokként Hegedűs Csaba, későbbi olimpiai bajnok is, akinek osztályfőnöke voltam három évig. A Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett „A tanulmányi eredményeket növelő” pályázatán, szóbeli, majd írásos javaslataimmal 24 évesen első lettem. 1966 augusztusában igazgatóhelyettesi megbízást kaptam a minisztériumtól.  Így a testnevelési óraszámom heti 22-ről 8 órára csökkent a heti 42 órás munka időmön belül. Hiába voltam a 80 fős tantestület megbecsült tagja igazgatóhelyettesként, az ezzel járó „hivatali munka” eltérített a testnevelői és a sportos élethivatásomtól ezért kértem felmentésemet. Kissé fájó szívvel 1970 októberében elköszöntem az intézettől és a Haladás VSE Sportiskolájának igazgatója lettem. Sajnos csak két évig dolgoztam ott, de azt gondolom, hogy kiemelkedően végezhetem a sportvezetői munkámat mivel öt jelölt közül 1972 októberében a MÁV Igazgatóság Vasutas Szakszervezet és Vas megye három legrangosabb vezetője felkérésére elvállatam a Haladás VSE ügyvezető elnöki megbízatását.  A következő hat évben a 14 szakosztályos 1200 sportolót foglalkoztató egyesület elnökségével, kiváló edzőivel, és tehetséges, szorgalmas sportolóival több kiváló eredményt értünk el: 1973 júniusában a Haladás labdarúgó csapata egy év után visszakerült az NB I-be, majd a következő 5 évben egyszer 5. (vidék legjobbja) és kétszer 7. helyen végzett. A Magyar Kupa második helyezettjeként indulhattunk a Kupagyőztesek Európa Kupájában, ahol csupán a második fordulóban estünk ki, a „jóindulatú” játékvezetések révén az osztrák Sturm Graz ellen. A Haladás VSE az akkor írt 60 éves sporttörténetében csupán 1968-ban volt Szarka Zoltán révén nyári olimpiai, ráadásul aranyérmes résztvevője. 1976-ban Montrealban pedig három sportolónk – két súlyemelő: Antalovics Ferenc és Rehús-Úzor György, egy vívó: Komatics József – képviselték a Haladást. Tisztes eredménnyel, hiszen az 5-8. helyen végeztek. A másik 12 szakosztálynak is szép számmal voltak nemzetközi és országos bajnoki eredményei, ifjúsági és felnőtt válogatott sportolói. A fent már említett lemondásom családi - 5 és 7 éves kisgyermek édesapjaként - és egészségügyi okok miatt következett be. 

A Haladástól való távozása után testnevelő-tanár lett

A Haladástól való távozásom után az akkori Rudas László Szakközépiskolában lettem testnevelő-tanár.  Ott lettem három év múlva a Diáksport Egyesület elnöke és két évtized alatt négy érettségizett osztály osztályfőnöke. Ez idő alatt, főleg a fiú sportcsoportommal, kosárlabdában és röplabdában országos elődöntőig jutottunk. Javaslatom alapján 1994-től, először téli, egy hetes, ausztriai sítábort szerveztem, majd a következő évektől nyári sporttáborokat is Balatonfenyvesen, ahol tenisz, teke, lovaglás és szörfözés oktatására került sor, testnevelő kollégáim közre működésével. Nyolc évig voltam mindkét tábor szervezője, a költségek pénztárosa, lebonyolítója sí és szörfoktatója és természetesen a táborok vezetője is. 

• Saját döntésem volt, hogy 1976-ban elvégeztem a TF-en az úszóedzői tanfolyamot.
•  A kosárlabda edzőit pedig még TF-es tanulmányaim alatt megszereztem. 

Szakképzési tanárom a „magyar válogatott Európai Bajnok vezetőedzője” Páder János volt, aki akkor már OTSH elnökhelyettesi tisztségét töltötte be. Mivel úszás, mint verseny sportág nem volt Szombathelyen, ezért a Haladás Sportiskolájánál beindíttattam az óvodások úszásoktatását, a Bolyai Általános Iskolában. Az ott kitűnt tehetségek már 1984-ben versenyeztek az új, 8 pályás 50 méteres szombathelyi Fedett uszodában. Az edzői végzettségem megszerzését követően a Vas megyei Úszó Szövetség főtitkárává választottak, majd első osztályú úszói versenybírói vizsgát is letettem. Nagy meglepetésemre 1983-ban felkértek mellékfoglalkozásként a szombathelyi Vízmű úszószakosztály vezetőedzőjének. Ezen kívül, 1991-ig kb. 62 különböző nevű és korosztályú versenyeket szerveztem, a Fedett Uszodában. E sokféle úszóverseny közül kiemelkedett 1987-ben a Magyarország-NDK úszó utánpótlás viadal, ahol Egerszegi Krisztina is úszott, egy évvel az olimpiai bajnoki címe megszerzése előtt. Az 1984-es TF-es évfolyam találkozónkon a feleségével Amerikába költözött csoporttársam elmondta, hogy az USA-ban nagyon népszerűek a triatlon versenyek. Főtitkárként, a Vas megyei Sportigazgatóságon nem jártam sikerrel, de körülbelül egy évre rá a Vas megyei KISZ Bizottság sportfelelőse, triatlon ügyben hivatott és megkért, hogy legyek az 1500 m-es úszás lebonyolítója a Tófürdőn, ami nem volt egyszerű feladat. 

Felvállalta az első hazai triatlon verseny megrendezését

Vagyis felvállaltam 1986-ban a Magyarországon első triatlon verseny megrendezését Szombathelyen és környékén (1500 m-es úszás, 40 km-es kerékpározás, és 10 km-es futás) Vasi Vasember elnevezéssel. A triatlon versenyek első öt évében én voltam az úszásért felelős a fenti fürdő 100 méteres medencéjében, ahol versenyzők az úszókötelek között, oda-vissza úszták le távot. A verseny kezdete annyira sikeres volt, hogy a mai napig is évente megrendezik a triatlon verseny immár 38 éve - hasonló névvel, egyre több résztvevővel. 

Gyermekek és felnőttek úszásoktatásával foglalkozott

1991-ben kiléptem az úszó sportág összes megbízatásából és középiskolai testnevelőtanári, összetett tevékenységem mellett a gyermekek és felnőttek úszásoktatásával foglalkoztam, főleg vidéki, hátrányos helyzetű iskolások, 1-4 osztályos tanulóival. 

• Az úszásoktatásban eltöltött 28 év alatt körülbelül 14-15 ezer tanítványom volt és egyes csoportokat - főleg felnőtteket - átvittem a Fedett Uszodában, hogy mélyvízben is tudjanak úszni. 
• Az úszásoktatását egészen 76 éves koromig végeztem, igazi örömmel. 
• A 2004-es nyugdíjazásom után rendszeres teniszező és úszóként láttam és tapasztaltam, hogy Szombathelyen a nyugdíjas, amatőr sportolók sportolásukhoz semmiféle anyagi, erkölcsi támogatást nem kapnak, így a 60 éven felülieknek versenyeik sincsenek. 
• Ezért 2005 októberében ötletem alapján közgyűlésen 45-en megalakítottuk az „Aranykorúak Sport és Egészséges Életmód Egyesületét” - négy sportágban. 
• A létszám 2010-re 120 főre gyarapodott, sakk, tenisz, teke és úszás sportágakban. Minden héten voltak edzések, ingyenesen, egész évben, csak a teniszezést kellett anyagilag kiegészíteni. 
• Bekapcsolódtunk az Országos Nyugdíjas Szövetség Versenykiírásaiba - több sportágban. Az országos szövetség kérésére 2011-től négy éven át megszerveztem az úgynevezett „Téli üdülést síeléssel Ausztriában”. 
• Nem csak tagjaink véleményem szerint igen sikeres tíz évi elnöki tevékenységemről 2015 tavaszán mondtam le és átadtam a fiatalabb vezetőknek az egyesületet, amely a mai napig is él és működik.

Laki László szívesen emlékezik arra, hogy megkapta a Pünkösty Csaba díjat

- A sport területén eltöltött 68 év alatt kapott kitüntetésekről és elismerésekről nem szívesen beszélek, véleményem az, hogy a fenti tevékenységeim példát mutatnak, amit nagy örömmel és szakmai alázattal végeztem - folytatta Laki László. - Viszont egy kitüntetésről és egy elismerésről szívesen emlékezem meg. 2001-ben a szombathelyi önkormányzat „Pünkösty Csaba díjjal” tüntetett ki. Kitűnő testnevelő tanárom volt és példaképem lett a gimnáziumi éveimben! A másik példám az elismerésről szól. Az aranykorúak egyesülettől való távozásom után 2016-ban az „Idősek világnapi” rendezvényén a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöknője, a Vas megyei Közgyűlés alelnöke és Szombathely polgármestere 400 nyugdíjas jelenlétében megköszönte és példaképül állította az ország nyugdíjas egyesületi vezetőknek a 10 éves társadalmi tevékenységemet amelyet a nyugdíjas sportolók érdekében végeztem. Meggyőződésem, hogy a sport iránti elhivatottságomat sportolóként, sportszakemberként 1952-től 2018-ig, 66 éven át hűen szolgáltam, iskolákban, sportági szövetségekben, egyesületekben és vállalkozásommal, többféle társadalmi megbízatásaim közepette. Most 82. évemben járva is, a fentiek örömmel töltenek el, ahogy szép családom, feleségem, gyermekeim és unokáim is boldogságot hoznak életemben. Ha ismét fiatal lennék ugyanezt a sokrétű, sikerekben gazdag pedagógusi, testnevelői, sportvezetői, edzői pályát választanám, élethivatásként! - zárta szavait Laki László.