Hírek

2010.07.28. 02:24

Véget ért a III. Barátság-kupa vadászíjász versenysorozat

A napokban Körmenden rendezték a III. Barátság-kupa osztrák-magyar vadászíjász versenysorozat harmadik, utolsó fordulóját.

Tóth Gábor

A női nomád íjászok között ismét nem talált legyőzőre Dallos Mariann. Mesics Kálmán is hozta jó formáját, szintén az első helyen végzett. Selfbow íjkategóriában Korándi Szilárd diadalmaskodott, mögötte csapattársa, Turi Barnabás végzett. A nomád férfi íjászok között Dallos László a dobogó második fokára állhatott fel, míg a harmadik helyet Pavlics Károly szerezte meg. Az irányzékos íjászok mezőnyében Létay Zoltán zárt másodikként. Az utánpótláskorú versenyzők között Dallos Dóra vadászíjjal lett harmadik. A nomád ifjúsági versenyzők közül Pavlics Gergő ezüst-, Orbán Attila bronzérmet szerzett. A csapat legfiatalabb tagja, Baranyai Ferenc, nomád gyermek állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A sorozatban a két legjobb versenyeredmény alapján készült el a végső, az összetett sorrend. Ezen rangsor alapján a gotthárdi íjászok 11 érmet szereztek a III. Barátság-kupán, a csapattáblázatot pedig az élen zárták.

A legmeggyőzőbb teljesítményt Dallos Mariann nyújtotta, aki a sorozat mindhárom versenyén a dobogó legfelső fokára állhatott, így szerezve meg a kupasorozat első helyezését is. A selfbow íjkategóriában az első helyen Korándi Szilárd, míg a második helyen Turi Barnabás végzett. Létay Zoltán az összesítésben az irányzékos íjával a második helyet szerezte meg. Az erős férfi vadászreflex íjászok között Mikos Péter a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A vadászreflex ifjúsági kategóriában ifj. Korándi Szilárd második, Dallos Dóra harmadik lett. A barebow férfi kategóriában Mesics Kálmán harmadikként zárt. A népes nomád íj kategóriában Dallos László az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Az ifjúsági nomád kategóriában Pavlics Gergő megnyerte a sorozatot, míg Orbán Attila harmadik lett. Baranyai Ferenc a gyermek nomád kategóriában állhatott a dobogó harmadik fokára. A csapatvezetők megállapodtak abban, hogy a népszerű sorozat jövőre mindenképpen folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!