Gyász

2024.05.05. 18:28

Elhunyt Bernard Hill, a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

Elhunyt Bernard Hill, a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze – közölte vasárnap a BBC a brit színész menedzsereire hivatkozva.

MW

Hill egyik legismertebb szerepét a Gyűrűk Ura trilógia két részében játszotta Théoden király személyében

Fotó: Collection ChristopheL via AFP

A 79 éves Hill vasárnap reggel halt meg. Halálának okát nem ismertették.

Hill legismertebb szerepe Edward Smith kapitány az 1997-ben Oscar-díjat nyert Titanic című filmben, illetve Théoden király szerepe volt a Peter Jackson rendezésében készült, tizenegy Oscar-díjat nyert Gyűrűk Ura trilógia két részében.

Több évtizedes karrierje során olyan filmes alkotásokban is feltűnt, mint az 1982-ben készült Gandhi, a 2002-es Skorpiókirály és a 2008-as Valkűr.

Bernard Hill 1944-ben született Manchesterben. Színészi karrierje a z 1970-es évek elején kezdődött. A tévék képernyőjén 1973-ban debütált Mike Leigh első filmjében, a Hard Labourban. Játszott az Én, Claudius (1976) című sikeres televíziós minisorozatban Gratusként, a Büszkeség és ártatlanság (1997) című George Eliot-adaptációban pedig egy apát alakított, akinek büszkesége tragédiába torkollik. Ő játszotta Luther Plunkitt, a San Quentin börtön felügyelőjét Clint Eastwood True Crime című filmjében is. Hill televíziós drámákban is játszott szerepeket az 1980-as években, köztük Yosser Hughes-t, a zaklatott „kemény embert”, akinek élete szétesik Alan Bleasdale Boys from the Blackstuff című filmjében. Újabban Norfolk hercegeként láthatták a nézők a Wolf Hall című BBC-adaptációban, mely Hilary Mantel műve alapján készült – összegzi a Magyar Nemzet a színész munkásságát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!