Régen jobb volt

2024.09.01. 12:12

A milliós fizetése mellett Magyar Pétert még nem zavarta a közlekedés állapota

A Tisza Párt elnöke közösségi oldalán támadta a kormányt, felróva a MÁV állapotát abban a levélben, amelyet Lázár János építési és közlekedési miniszternek címzett, és amelyre a tárcavezető válaszolt. Magyar Péter közlekedési helyzetet illető kritikái kapcsán a Mandiner emlékeztetett: az immár kormánykritikus politikus nem is olyan rég még a Volánbusz igazgatósági tagjaként havi 1,16 milliós fizetést kapott.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt) elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, Magyar Péter éles kritikával illette Lázár János építési és közlekedési minisztert egy szombat délelőtti bejegyzésében, amelyben a MÁV állapotát és az elmúlt évek vasúti fejlesztéseinek hiányát ostorozta. 

Amint a Magyar Nemzet arról beszámolt, Lázár János nem hagyta szó nélkül a kritikát. Válszában a miniszter üdvözölte Magyart a „magyar vasút valóságában”, majd ironikusan megjegyezte, hogy örül, hogy a politikusok harminc év után végre észrevették a vasút problémáit. Lázár pontokba szedve válaszolt Magyar kritikáira, és meghívta a Tisza Párt vezetőjét egy személyes találkozóra, hogy részletes tájékoztatást adjon a tervezett intézkedésekről.

A Mandiner cikke szerint érdekes a tény, hogy 

a kormányt vehemensen kritizáló politikus nem is olyan rég még a Volánbusz igazgatósági tagjaként havi 1,16 milliós fizetést kapott, miután 2023 áprilisában bekerült a cég igazgatóságába.

Ráadásul ez már az cég azon időszaka volt, amikor a cég Lázár János építési és közlekedési miniszter alá tartozott. Azonban amikor még nem indult el a politikai pályán, Magyar a tárcavezetőt sem ekézte nyilvánosan – emlékeztet a hírportál.

Magyar Péter egyébként már 2024-ben, politikusi karrierje elején bejelentette, hogy lemond a Volánbusznál betöltött pozíciójáról, ami igen érdekes, tekintve, hogy a nyilvánosan elérhető cégiratok szerint 2023. december 1-én már nem volt igazgatósági tag.

De Magyar Péter dolgozott a szintén Lázár János minisztériumához tartozó Magyar Közút Zrt-nél is, ahol igazgatósági tag volt, és ahová még előbb, már 2022 augusztusában ült be. Ebben a pozíciójában havi 1,33 millió forintos fizetést kapott

– olvasható a portálon.

Az eredeti cikket ITT tudja elolvasni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában