Törvényjavaslat

3 órája

Módosulhatnak a modellváltó egyetemek kuratóriumi szabályai

Törvényjavaslatot nyújt be a Kulturális és Innovációs Minisztérium az egyetemek kuratóriumainak működéséről szóló szabályozás módosításáért – mondta a tárca felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

MW

A törvényjavaslat része lesz a hatéves finanszírozási időszakhoz igazodó határozott idejű kuratóriumi tagság és az összeférhetetlenség szabályozása

Forrás: Shutterstock

Fotó: Matej Kastelic

Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett:

2022-ben zárták ki a modellváltó egyetemeket az Erasmus és a Horizont programból.

A későbbi tárgyalásokon Brüsszelben olyan kéréseket fogalmaztak meg például, hogy az egyetemek rektorai, tanárai ne vehessenek részt a kuratóriumokban, vagy külső NGO-k határozzák meg, hogy ki lehet kuratóriumi tag – sorolta, ezeket a kéréseket az egyetemi autonómia szempontjából értelmezhetetlennek nevezve.

Voltak azonban olyan brüsszeli elvárások – például a határozott idejű kuratóriumi tagságra vagy az összeférhetetlenségre vonatkozóan – amelyekről a kormány tavaly novemberben szabályozási javaslatot küldött az Európai Bizottságnak, azonban azóta sem kaptak választ.

A kormány nem vár tovább, az őszi ülésszakon törvényjavaslatot nyújtanak be – mondta. Ennek része lesz a hatéves finanszírozási időszakhoz igazodó határozott idejű kuratóriumi tagság és az összeférhetetlenség szabályozása – ismertette.

Több ezren vesznek részt a Pannónia programban

Varga-Bajusz Veronika beszélt arról is, hogy a Pannónia programban éves szinten ötezren vesznek részt a modellváltó egyetemekről, ehhez képest ebben a félévben várhatóan háromezer hallgató csatlakozik a mobilitási programhoz. Több mint 1600-an biztosan utaznak, mintegy 800-an már kint vannak, és 1500-2000 körüli pályázat van folyamatban – jelezte.

A kormány továbbra is kitart a mobilitási program finanszírozása mellett, ráadásul a Pannónia program nemcsak Európára, hanem a világ bármely egyetemére segíti a mobilitást, és teljes kreditelismerést nyújt

 – emelte ki az államtitkár.Varga-Bajusz Veronika a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: Brüsszelnek inkább politikai, mint valós kifogásai vannak az egyetemi szabályozással kapcsolatban. A magyar hallgatók azonban ennél többet érdemelnek – hangsúlyozta az államtitkár.

A versenyképes felsőoktatás a hallgatók sikeres jövőjét biztosítja

A magyar felsőoktatás azért újult meg, hogy sikeres fiataljaink legyenek – mondta Hankó Balázs a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) folytatott egyeztetésen, amelynek fókuszában a diákok karrierívének további fejlesztése állt. A kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint ennek kulcsa többek között az egyetemi kollégiumok fejlesztése, valamint a hallgatói megélhetés feltételeinek javítása – közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint a tárca épületében megtartott egyeztetésen több, a hallgatók sikerességét erősítő kérdés napirendre került: egyetértettek abban, hogy az Országos Kollégiumfejlesztési Stratégia újraindítása szükséges, amelyben a kollégiumi férőhelyek bővítése mellett a kollégiumok minőségének fejlesztését is célul kell kitűzni.

Tárgyaltak a hallgatói normatíva kérdésköréről is, amely kapcsán a miniszter hangsúlyozta, hogy a megfelelő támogatási rendszer kialakításában, és a finanszírozási lehetőségek bővítésében szerepet kell vállalniuk a megújult felsőoktatási intézményeknek, de emellett vizsgálni érdemes a diákhitel optimálisabb kihasználását – írták.

Nőtt az egyetemek tudományos teljesítménye

A miniszter tájékoztatást adott továbbá arról az ágazatirányítói ajánlásról, amelynek részét képezi az egyetemek szenátusában a megfelelő hallgatói képviselet biztosítása – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy tárgyaltak a lemorzsolódás csökkentéséről és a hallgatók mentális jóllétének biztosításáról is.

A közlemény alapján Hankó Balázs kiemelte: „az egyetemi felvételi megújításával az utóbbi években nőtt a felvettek száma, csökkent a lemorzsolódás, többen járnak a műszaki, természettudományos, mérnök és informatikai szakokra, nőtt az egyetemek tudományos teljesítménye. Emellett a Hallgatói Önkormányzattal közösen indított 1 milliárd forint kerettel gazdálkodó HÖOK Mentorprogram a felsőoktatásba bekerülő, hátrányos helyzetű hallgatók beilleszkedését, tanulmányait és ösztöndíj lehetőségeit segíti”.

A miniszter hangsúlyozta, hogy versenyképes és vonzó a megújult magyar felsőoktatás, hiszen már második éve több mint 90 ezren nyernek felvételt a felsőoktatási intézményekbe, a magyar egyetemek nemzetközi szinten is helytállnak, 12 hazai intézmény szerepel a világ egyetemeinek legjobb 5 százalékában.

Továbbra is folytatják a HÖOK-kal az egyeztetéseket, hiszen a magyar kormány elkötelezett a magyar felsőoktatás, a magyar diákok sikerének előmozdításában – olvasható a tárca közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában