2013.06.16. 08:51
Osztályozót bukott a Körmend, a Kőszeg
Körmend, Kőszeg - Mind a két Vas megyei labdarúgócsapat elbukta az NB III-as osztályozót: az NB III. Bakony-csoport hatodikja, a Körmend, és a megyei I. bajnoka, a Kőszeg is kikapott.
Az NB III. Bakony-csoportot az előkelő hatodik helyen záró Körmend Hajdú-Bihar megye bajnokát, az Ebest fogadta. Az első, idegenbeli meccsen 1-1-et játszottak a Rába-partiak.
Körmendi FC - Ebes KKSE 0-3 (0-0)
Körmend, 800 néző, NB III-as osztályozó, labdarúgó-mérkőzés, visszavágó, vezette: Botló.
Körmend: Hajgató Nagy K., Csenterics, VARGA, TAKÁCS M. Sipos (Balogh), Horváth Á. (Kis-Nemes), KÓSIK Takács Á. (Wágner), Niksz. Edző: ifj. Molnár Károly.
A szépszámú közönség előtt lejátszott mérkőzés óriási taktikai csatát hozott. A vendégek egy ziccerig, a hazaiak pedig egy gólvonalra vágódó kapufáig jutottak az első félidőben. A második játékrész elején aztán egy 30 méterről elengedett bombagóllal vezetéshez jutottak a vendégek. A folytatásban pedig megérdemelten csikarta ki a győzelmet az Ebes a több kulcsjátékosát is nélkülöző Körmend ellen. Gólszerzők: Bácsi (53.), Tóth L. 2 (57., 71.).
Ebesi harapofógóban a körmendi csapat gólfelelőse, Niksz Tamás (középen). Végül győzött a túlerő
Molnár Károly: Szerettünk volna felnőni a fantasztikus közönséghez, a remek hangulathoz. De sajnos a mostani állapotunkban ennyire futotta. Meg kellett hajolnunk a milliók előtt.
Bár a Körmend így kiesett az NB III-ból, jó esély van arra, hogy mégis marad a harmadosztályban. A nevezést mindenesetre az NB III-ba adja be a klub.
A vasi megyei I. győztese, a Kőszeg az NB III. Dráva-csoport bronzérmesét fogadta. Az első mérkőzésen Nagyatádon 2-0-ra kikaptak a kőszegiek.
Kőszegi SK-Nagyatád FC 0-5 (0-1)
Kőszeg, 300 néző, vezette: Kovács.
Kőszeg: TÁNCSICS A. LÉindtner, ŐRI, Bezdi, Kovács A. Takács (Weltler, 75.), NEISZ, Gugcsó (Sárdy, 57.), Horváth Szolyák, Kovács Sz. (Táncsics P., 63.). Edző: Neudl Gábor.
Egy minőségi ellenfelet fogadott a Kőszeg, mégis az első félidőben remekül tartotta magát a házigazda. A második félidő elején felpörögtek az események. 0-1-es állásnál a hazaiak vezettek egy remek támadást, két komoly helyzet is kialakult a nagyatádi kapu előtt, egyszer a kapufán csattant a labda. Az egyenlítés elmaradt, az ellentámadásból pedig megszerezte második gólját a Nagyatád. Ez megfogta a vasiakat, az 58. percben már 0-3 volt a mérkőzés állása, eldőlt az osztályozó sorsa. Mezőnyben egyenrangú ellenfél volt a Kőszeg, ám a kapu előtt határozottabb volt a Nagyatád, szinte minden helyzetét gólra váltotta. G.: Nikolic V. 3 (13., 56., 58.), Bezdi (61., öngól), Csongár (86.).
Neudl Gábor: Mezőnyben nem voltunk rosszak, de az ellenfélnél játszott egy Nikolic. Tőlünk már az szép eredmény, hogy idáig eljutottunk.