Vész, kapus

Mintha Végh Antal valamely futball tárgyú, szélsőségesen groteszk novellája elevenedett volna meg a vasárnapi Fehérvár–Kecskemét bajnoki mérkőzésen. A vendégek ugyanis úgy szétmállottak a meccs végére, ahogyan az a valódi, pályán játszott labdarúgásban egészen rendkívüli, inkább irodalmi mű lapjaira vagy filmvászonra kívánkozna. Azon belül is az erősen képzeletbeli zónába. 

 Kapusuk, Varga Bence 1-4-nél, a 86. percben a tizenhatoson kívülre kifutva, és ott a keleti küzdősportokban megszokott módon, magasra felugorva, a levegőben félfordulatot végrehajtva letaglózta a hazaiak csatárát, Gradisart, amiért piros lapot kapott. (A játékvezető először, érthetetlen módon, csak a sárgát mutatta fel neki.) Mivel Gera Zoltán vezetőedző addigra minden cserelehetőségét kihasználta, Vágó Levente személyében mezőnyjátékos állt kényszerből a háló elé. És kapott még gyorsan két gólt, a másodikat a védelem teljes figyelmetlensége és csődje miatt. 

A vészkapus a hajdani grundokon napi rutinnak számított, a professzionális futballban viszont roppant ritka megoldás. Kizárólag nagy vész esetén állhat elő – és Kecskeméten most az van. A tavalyelőtti ezüstérmes csapat sorjában a nyolcadik bajnoki mérkőzését veszítette el, emellett a múlt héten a Magyar Kupából is kiesett, a harmadosztályú Karcag áldozataként. 

Sokan nem értették, a sikertelen széria dacára miért bontottak szerződést Szabó Istvánnal, a közelmúltbeli kecskeméti futballreneszánsz vezéralakjával, azt pedig még kevesebben, miért éppen Gera Zoltánban vélték megtalálni a messiást. Mert Kecskeméten leginkább arra lenne szükség, jó edzőnek lenni ebben a helyzetben már kevés. Félreértés ne essék, Geráról még nem derült ki, hogy jó edző-e, az ellenben már igen, hogy enyhén szólva sem messiás típus. A Ferencvárosnál, az U21-es válogatottnál és a Vasasnál sem utalt erre az égvilágon semmi sem, játékosként is csak parádés góljaira emlékszem, karakteres mondatára, gesztusára, bármiféle ilyen megnyilvánulására egyre sem. 

Úgyhogy valószínűleg az lenne most is a leghatásosabb lépése, ha beállítaná magát a csapatba. Persze nem vészkapusnak. Csakhogy máris felvetődik a kérdés: legalább papíron meddig az övé a kecskeméti kispad? 

Amikor e sorokat írom, még igen. Igaz, most hétfő délelőtt van.