Burka János komoly szakmai múlttal oktatja a jövő vendéglátósait Szentgotthárdon

Burka János a vendéglátózás fénykorában, 1983-ban kezdte meg tanulmányait a szombathelyi Orlay Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában. Szakmai gyakorlatát ezzel párhuzamosan az újonnan épült körmendi Centrál étteremben végezte. Felvette azt a bizonyos fehér köpenyt vagy kabátot, amiben egykor a pincérek dolgoztak. Akkoriban úgy működött a képzés, hogy a pincértanulók egy hétig jártak iskolába, utána egy hetet szakmai gyakorlaton töltöttek.

 – Ez most sem lenne rossz megoldás, mert a nyári öthetes gyakorlatot én azért kevésnek tartom – mondja János. Neki szerencséje volt, nagyon jó szakemberektől tanulhatott, például Marksz Ottótól, az egykori Centrál étterem vezetőjétől, valamint a két legendás felszolgálótól, Pusztai Ferenctől és Mihály Emiltől, akik még arra is fi - gyeltek, hogy a vendégtérben a pincér elegánsan közlekedjen. János 1990-ig dolgozott a Centrálban, közben katona is volt, de itt sem kellett mellőznie a vendéglátást, mert a kantinban teljesített szolgálatot, mellette tiszti felszolgálóként tevékenykedett.

 – 1990-ben kerültem a Halászcsárdába Albert Jenő keze alá. Az akkori kollégáim, Kocsis Tamás és Horváth Tibort már nyugdíjasok, de egytől-egyig kiváló szakemberek voltak. De tíz év után gondoltam egyet, és kipróbáltam magamat a szomszédos Ausztriában. Négy- és ötcsillagos szállodákban dolgoztam, a tanulás volt számomra a fő cél. Szakmai szempontból és a német nyelvet illetően is. Pár év után aztán visszahúzott a szívem Magyarországra. Egy induló, olasz tulajdonú, körmendi hotelben lettem étteremigazgató. Nyolc értékesítési pontot vezettem, és csaknem harminc dolgozóért feleltem. 

Harminckilenc éves gyakorlattal a háta mögött János 2020-ban döntött úgy, hogy jó lenne átadni azt a tudást, amit a hosszú évtizedek alatt megszerzett. Szakoktatói vizsgát tett, előbb óraadóként tanított, tavaly szeptembertől azonban már főállásban oktat Szentgotthárdon vendéglátó technikusokat. Öt osztálya van, mindnek igyekszik átadni a vendéglátás legfőbb szabályait. Merthogy ebben a szakmában elengedhetetlen a személyi higiénia, a megjelenés, az udvariasság, az alázat és a tisztelet.

 – Manapság nagyobbak az igények, nemcsak az ételek-italok minőségét illetően, hanem a szolgáltatás tekintetében is. Ehhez a feladathoz fel kell nőniük azoknak, akik a vendéglátásban szeretnének boldogulni – teszi hozzá a tapasztalt pincér. Jánosnak egy lánya és két fi a van, utóbbi egy ikerpár. A lánya, Boglárka – bár fodrásznak tanult –, a vendéglátásban találta meg magát, Ádám és Dániel szintén ezen területen dolgoznak Ausztriában, étteremvezetői pozícióban. A feleség, Barbara – akivel egyébként 1989 óta házasok – egy minőségi cukrászda munkatársa. Egy kisunoka is van a családban, a hatéves Jázmin, aki még kicsi ahhoz, hogy eldöntse, folytatja-e a családi tradíciót. 

Ha János bemegy egy étterembe vagy egy presszóba, figyeli a személyzetet, de ha valami nem tetszik neki, akkor sem szól. Ezt a megfi gyelői hozzáállást nem tudja levetkőzni, ez egyfajta szakmai ártalom. Nem vágyik saját étteremre, az szerinte nagy teher. Otthon, ha összejön a család, sürög-forog a konyhában, és ilyenkor mindig ízlésesen, ruhaszalvétával terít. Igaz, nem könnyű öszszeegyeztetni, hogy mindenki ott legyen, mert a vendéglátás ilyen műfaj. Nem válnak külön a hétköznapok, a hétvégék és az ünnepnapok. De az ő családjuk már csak ilyen. – A nővérem szakácsnak tanult annak idején, úgyhogy én meg pincér lettem. De igazából az én döntésem is volt, ma sem választanék mást.