Mivel mérgezzük magunkat?

Gondolatok, érzések, folyton feltépődő sebek, harag, megbántottság, csalódottság…. Oly sok minden rághatja a bensőnket. Oly sok minden, ami kifelé irányul, de valójában kizárólag befelé mérgez. Amikor dühösek vagyunk valakire, amikor tombol bennünk a harag, vagy maga alá gyűr a csalódottság, a megbántottság, akkor egy olyan örvényben találjuk magunkat, ami húz, és húz lefelé. Próbálunk kapálózni, kifelé úszni, még hevesebben tápláljuk a düh, a harag, a sértettség tüzét, ám ez az igyekezet még lejjebb ránt minket. 

Mert sokszor nem vesszük észre, hogy amikor valakire mutogatunk, szitkozódunk, akkor nem azt a valakit leckéztetjük meg, aki kiváltotta belőlünk ezeket a reakciókat, hanem saját magunkat. A méreg pontosan ezért hatásos önméreg. Csendben, halkan, de visszavonhatatlanul őröl fel belülről mindent, s idővel minket. 

A pillanatnyi érzéseket megélni teljesen más lapra tartozik, mint babusgatni, dédelgetni a sérelmeket. Előbbi még stresszkezelésnek is megteszi, utóbbi azonban nem több, mint egy önmáglya, aminek a tüzét a mások iránt táplált érzések szítják, ám aminek a tüze egyedül minket éget porrá.