2024.09.06. 07:44
Péntekre zivatarok miatt adtak ki riasztást Vas vármegyére
Forrás: MW/archív
Fotó: Matey István
A szakadozott felhőzet egyre inkább a Győr-Szeged vonal szélesebb sávja fölé húzódik. Délelőtt főként délnyugaton, nyugaton, majd délután, este már a középső országrészben alakulhat ki elszórtan zápor, délnyugaton néhány zivatar is. A keleti, északkeleti szél északon megélénkül, zivatarok környezetében erős lökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet általában 27 és 33 fok között várható. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő - írja a met.hu.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki vármegyénk területére zivatarok kialakulásának esélye miatt.
Mint írják, ma főként a Dunántúl déli felén a záporok mellett egy-egy zivatar is kialakulhat. Estétől elsősorban a déli megyékben lehet számítani zivatarok kialakulására, melyek közül néhányat viharos széllökés (60-75 km/h), intenzív csapadék (~20-25 mm), apró szemű jég (< 1-2 cm) kísérheti.