A legszebb karácsony

Sokat gondolkodtam a napokban azon, hogy mikor éltem át életem legszebb karácsonyát, s vajon akkor, ott miért éreztem azt, amit most is a legintenzívebben vagyok képes felidézni, átélni, amire most is azt mondom: a „leg”? Nem az ajándék nagysága a válasz, ezt biztosan tudom. Az emlékben ugyanis egyetlen konkrét kézzel fogható tárgy sem szerepel. Nem is az extra díszekkel, fényekkel felruházott karácsonyfa a megfejtés, bár az tagadhatatlan, hogy a fenyőillat mindig is a szívemig ért, még most is, amikor élő fenyőt már nem állítunk, de ha erdőben járok, teleszívom nemcsak a tüdőmet, a lelkemet is fenyőbalzsammal. De akkor mi? Igen, a családom óvó, védő, melegséget adó jelenléte, szeretete puha takaróként burkolt be, de nem pusztán karácsonykor, így ez sem az a válasz, amit keresek. Aztán megtaláltam. Attól volt olyan gyönyörű, annyira utánozhatatlan és varázslatos, hogy akkor, ott hittem a csodákban, hittem a jóságban, hittem a szeretetben, hittem a fényben. Annyira hittem ezekben, hogy a miattuk, a bizonyosságuk felett érzett öröm elárasztott, felemelt s könynyebbé tett. A titok tehát bennünk, a szívünkben rejlik, s nem tőlünk független tényező.