Lovas költő, de nem ül magas lovon - Gellérfi Zsuzsannánál jártunk Olaszfán - fotók

Gellérfi Zsuzsanna a gyermekéveit Dunakeszin töltötte, ahol a telivér lovak versenyistállói vannak, ott tanították meg lovagolni. Fiatal felnőttként többször versenyzett telivéreken a budapesti Galoppon. 1983-ban költözött a családjával a Vas vármegyei Olaszfára. Szerettek volna nagyobb állatokat, köztük lovakat tartani, itt adódott erre lehetőség, meg tudtak venni itt egy házat a telekkel. Először egy hátaslovat vettek, ami szekérben is ment, aztán üszőket vásároltak. Zsuzsanna még gyesen volt – előbb a fiával, aztán a lányával -, de közben tíz lovat etetett, a férje a majorban dolgozott, teheneket elletett.

Lovas egyesületekben is tevékenykedik

Mindketten szerették a gidrán lófajtát, amit angol és arab telivérekből tenyésztettek ki, ebből kevés van Magyarországon; ezért beszereztek ilyet, és hogy népszerűsítsék, létrehoztak egy Gidrán Hagyományőrző Lovas Egyesületet Olaszfán. Ma már nem ezt működtetik, hanem van egy Olaszfai Lovas Egyesület, amelynek Zsuzsa és a lánya, a szintén lovakkal foglalkozó, lovagoltató Nagy Mónika is tagja. Régebben szinte minden évben rendeztek lovas versenyt, volt náluk csikós és kuruc bemutató, ezekhez ruhákat is varrattak.

– Eljárunk a környékbeli falvakba szüreti felvonulásokra, a lányom nagyon ügyesen bánik a karikás ostorral, amit is megtanultam nagy sokára, de ő kettővel is tud durrogtatni lóhátról – mesélte Zsuzsa, hozzáfűzve, hogy rendszerint átlovagolnak Olaszfáról Győrvárra az ottani kuruc csata emlékére rendezett évi megemlékezésre, fel is felvonulnak.

Csatajelenetben vett részt, szőrén is megüli a lovat

 A Rákóczi-szabadságharc harmadik legjelentősebb győztes csatája zajlott Győrváron 1706. november 6-7-én; ennek a 300. jubileumán rendezett, ágyúszóval kísért csatajelenetben is részt vett Zsuzsa, amikor körülbelül ötven ló vágtatott egymással szemben; még Zalaegerszegről is jöttek akkor lovasok; maradandó élmény volt. Egyszer úgy mentek át csikós bemutatót tartani a lányával Vasvárra, hogy szőrén ülték meg a lovat – ehhez Mónika ragaszkodott – , de akkor Zsuzsa úgy elfáradt (oda-vissza 20 kilométert tettek meg nyereg nélkül), hogy azt mondta, hogy ilyen hosszú távot már ő nem akar.

­Az első lovas versenyt 1989-ben rendezték – talán a megyében is az első volt vagy az elsők között –, nagy meglepetés volt, óriási reklámmal. A férje festette a plakátokat, legalább harminc faluba vitte el 2-2 plakátot. Több mint ezer belépőt adtak el úgy, hogy csak a felnőtteknek kellett, a gyerekeknek nem.

– Addig ennyi ember nem járt még Olaszfán, és azóta sem – eleveníti fel Zsuzsa, akinek lovas múltjához az apai nagyapa is hozzátartozik: ő több hazai ménesben volt gazdasági igazgató, költözött egyik helyről a másikra. A családja németországi szász volt, kitelepítették Erdélybe, a papa Nagyváradon született, elvett egy erdélyi magyar asszonyt, akivel később átjött Magyarországra. Három gyermekük közül az egyik – Zsuzsa édesapja – repülős lett, erre készült gyerekkora óta. A Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára járt, de a diploma megszerzése előtt, mint nemesi származásút, eltanácsolták: nem vizsgázhatott le, és két évig a reptér közelébe se mehetett. Két múlva megengedték, hogy repüljön, akkor Dunakeszin kezdett el oktatni…

A nagyapja Makkos Vili bácsival együtt mentette a lovakat a háború elől

 Zsuzsa rövid ideig Szombathelyen is dolgozott a lovardában, a legendás Makkos Vili bácsival, akitől megtudta, hogy nem csak ismerte az ő ménesvezető nagyapját, hanem anno együtt menekítették ki a lovakat Magyarországról a háború elől.

 Milyen lovas az, akinek nincs egy lovas verse?!

 A családi múltból visszakalandozva a jelenbe Zsuzsa elmeséli: 2015-ben megjelentette a saját és az édesapja verseit, már bent volt a kiadónál a válogatás, amikor eszébe jutott: milyen lovas ember az, akinek nincs egy lovas verse! Akkor gyorsan írt egyet, ami az ő lováról, a hozzá fűződő viszonyáról szól, de a világon az összes lónak is emléket állít. Ez is nagy sikert aratott Lakitelken a Vas vármegyei csoport január végi bemutatkozó estjén.

Amint a bérbaltavári születésű Nagy Gáspár József Attiláról szóló verse is (amivel díjat nyert egy versmondó versenyen) vagy a saját „Nyár Olaszfán” című költeménye is, amit Móra Magdának ajánlott. Móra Magda a nagy írónk, Móra Ferenc testvére fiának a lánya volt, aki valóban járt Olaszfán. Zsuzsa véletlenül került vele kapcsolatba 2005-ben.

 Móra Magda éveken át Olaszfán nyaralt a fiaival

 Akkor könyvtárosként dolgozott a faluban, és a kezébe akadt egy kötet: Móra Magda: Mint aki útra készül című verseskötete, amiben szemébe ötlött egy vers: „Olaszfai nyár”.

 – Nem akartam elhinni, hogy Móra Magda tényleg járt Olaszfán, és kérdezősködni kezdtem az idősektől, hogy ez így van-e. Elmesélték, hogy körülbelül hat éven át itt töltötte a nyarakat. Mivel fiatalon özvegy maradt, az akkori plébános meghívta őt ide, hogy jöjjön a három fiával együtt. Nagyon sok barátot szerzett, a falubeliek megszerették őt. Kiderítettem, hogy még él, akkor volt 83 éves (2011-ben hunyt el – a szerk.), és felvettem vele a kapcsolatot, és meghívtam Olaszfára, a falunapra. Készítettünk neki egy szép kis emlékműsort a verseiből, megható ünnepség kerekedett. Móra Magda lénye engem is nagyon magával ragadott, mint mindannyiunkat: aranyos, törékeny egyéniség, ugyanakkor szívós, erős asszony volt. Mikor hazautazott, akkor írtam a tiszteletére egy verset, amit aztán el is küldtem neki, és nagyon örült.

 Lakitelken nagyon szerette a közönség Zsuzsa verseit, és a hozzájuk fűződő történeteket, amiket szintén elmesélt a színpadon. A lovas hölgy jó előadó – ez sem véletlen: a versmondó versenyeken való részvétel mellett a vasvári Üss a hasadra! Színpad tagjaként is gyakorol különböző szerepekben.

 Keresi a támogatókat versei kiadásához

 A lakitelki szereplés után bíztatta a közönség: mondjon még verset, sokan érdeklődtek, van-e kötete, hol lehet kapni. Még másnap is keresték, a nyomába szegődtek, miként lehetne hozzájutni egy válogatáshoz, és ha most nincs kötete, mikor lesz újabb kiadás. De kötetei csak a családtagoknak vannak, és azok nem eladók.

Zsuzsa keresi a lehetőséget, a forrást verseinek megjelentetéséhez. A nagy érdeklődés nyomán nyugodtan mondhatjuk: nem ül magas lovon, mikor azt gondolja, szélesebb közönséget is szolgálhatnának.

Podcast: