A magyar sereg legyőzéséhez nem volt elég egy nagyhatalom - Bezák János fél évszázada gyűjti a szabadságharc dokumentumait

Bezák János ötven éve gyűjti az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról szóló könyveket, képeket, dokumentumokat. Ezeknek egy kis metszetét adta idén a Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtárban rendezett tárlattal, amely a Tavaszi Hadjáratra fókuszált, kiemelve Görgey Artúr alakját. Az esemény alkalom volt arra is, hogy vetítették az idei tavaszon szervezett isaszegi kiránduláson elmaradt filmeket, melyeket minden iskolásnak érdemes lenne megnézni. 

Bezák János Isaszegről származik, történelem iránti érdeklődése kisgyermek korából való. Miután elkerült a szülőföldjéről, már nem csak szenvedélye, de szinte kötelességének is érzi, hogy a szabadságharc, azon belül a Tavaszi Hadjárat és különösen az Isaszegen történtek emlékeit őrizze, közismertté tegye, továbbadja. Ezért is szervez rendszeresen buszos túrákat a szülőföldjére, hogy az emlékhelyeket - nagyon felkészülten, szakmai vezetést nyújtva - megmutassa.

A gencsapáti kultúrházban rendezett tárlaton órákig lehetett bújni az érdekességeket, sokan voltak kíváncsiak – köztük gyerekek is ­– a páratlan gyűjteményre. Bezák János onnan indult el, hogy miként jött létre az ércalap: ki gyűrűjét, ki óráját adta be, a nők levetették az ékszereiket. Egy fiatal lány – elragadtatva a hazaszeretet nemes érzületétől – kipirult arccal adta oda az édesanyjától kapott arany nyakláncát, egy öreg iparos a dolmányának összes ezüst gombját, a jogász az aranyveretű, ősi díszkardját. Egy héttagú családból hét önként elment honvédnek. 

- Ezt az emléktáblát Nyíregyházán fényképeztem egykori házuk falán – emelte fel az egyik fotóját Bezák János. – A Kralovánszky családban az apa és hat fia volt honvéd. Az apa őrnagy volt, a fiai századosok. Csak egy halt meg közülük 1849-ben, de – megkérdeztem az ottani múzeumban – nem a csatában, hanem tüdőgyulladásban hunyt el. 

– Országos gyűjtés volt, hogy a honvéd sereg felálljon. Kisemberek és vagyonosok is adakoztak; volt, aki az egyetlen tehenét adta oda. Ezt csak így lehetett, hogy mindenki – szívből – odaadta, amije volt – hangsúlyozta Bezák János, aki arra is felhívta a figyelmet: – 1848 elején még nem volt nemzeti sereg, csak az április 11-i törvények után lehetett, hogy önállóan csináljunk valamit, egy év múlva pedig úgy elvertük az osztrák sereget, hogy kénytelenek voltak orosz segítséget kérni, mert nem bírtak velünk. 160 ezres volt a magyar hadsereg, az osztrák 170 ezres, az orosz meg 200 ezres. Magyarország egy hajszálnyira volt attól, hogy önálló, független ország legyen, de összefogtak ellenünk. 

Tahn Mór csataképeit nézegetjük a kiállításon, ő a tizennyolc csata festője. – Három bátyja Görgey hadtestében szolgált, egy bátyja Bem Józsefnél Erdélyben. Ő is jelentkezett, de annyira vézna volt, hogy nem vették be a seregbe, viszont Görgey maga mellé vette haditudósítónak. Nagyon jól rajzolt, így születhetett meg a tizennyolc festmény a csatahelyekről. Ez lényegében a korabeli fényképészet – a festészet eszközeivel, hiszen ott volt velük. Az akvarelleket magával vitte aztán Bécsbe, ahol a rendőrség kisajátította, később vásárolta vissza Magyarország – a Magyar Nemzeti Múzeum – a képeket egy aukción – fűzi hozzá Bezák János, akinek olvasottsága okán minden könyvhöz, dokumentumhoz, képhez van története.  

Sok más egyéb mellett a gyűjtemény része Rosonczy Ildikó könyve, a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítási katalógusa, egy fikciót és valóságot egymásnak megfeleltető táblázat, amely Jókai Mór: A kőszívű ember fiai című regényének szereplői és a magyar szabadságharc szereplői között von párhuzamot, mint kiderül, a Baradlay család nem más, mint a Tisza család. Baradlay Ödön kormánybiztos Tisza Kálmán miniszterelnök, Baradlay Richárd huszárkapitány nem más, mint Tisza László huszárkapitány, Pál huszár őrmester (a filmben: Páger Antal) pedig Harsányi Bálint őrmester, a Lenkey huszárok hazahozója, aki az isaszegi csatában hunyt el, és így tovább.

A tárlat kiemelt figyelmet fordít Görgey Artúr honvédtábornok pályájára, azon belül arra, hogy 1862 és 2009 között melyik időszakban mit tanítottak róla az iskolában? Az árulótól a dicsőséges hős képéig jutottunk. Milyen levelek íródtak az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletételről? 1849. szeptember 12-én kelt levelében (egy hónappal az esemény után, már a biztonságból) Kossuth Lajos kilenc oldalon át gyalázta Görgey-t. Ennek hatására Vörösmarty Mihály megírta az Átok című versét: Görgeynek híják a silány gazembert, aki e hazát eladta cudarúl…” – így kezdődik. A tábornokot Móricz Zsigmond mosta tisztára később: 1930-ban a Nyugat folyóiratban egy harminc oldalas tanulmányt írt; „legendás író megértette a néppel, hogy valójában egy hős volt”. Mert mi is volt valójában a fegyverletétel? Bezák János úgy fogalmazott:

- A 25 ezres magyar seregnek kellett volna szembemenni több százezer katonával. Nem volt esélyünk. Már akkor tízezren meghaltak járványban. A télre gondolva: nem lett volna miből élelmezni a több százezer katonát, és nem lett volna hova elszállásolni. Görgey nem csak a 25 ezer magyar katona életét mentette meg, hanem a 200 ezer oroszét is, amikor letette a fegyvert. Erre Miklós cár azt mondta, Görgeynek nem lehet baja. Kossuth ezt fordította ellene később, úgy állította be, hogy őt azért nem végezték ki, mert „magának csinálta az egészet”.  A fegyverletétel megmentette Paszkevicset, az orosz fővezért is, akit a cár már majdnem leváltott, amiért 200 ezer katonával nem tudott elkapni 25 ezret.  

Közben Görgey súlyos fejsebesüléséről is szó esik, Markusovszky Lajos műtötte, kezelte. –  Agyműtöttként szekérre tették, úgy vezette az embereit, a 25 ezer fős sereget Komáromból Temesvárig, és az oroszok nem tudták megfogni – mondta Bezák János, végül megmutatta a gyászjelentést is Görgey temetéséről. Megjegyezte: a tábornok hihetetlenül fiatal, mindössze 30 éves volt a szabadságharc idején. 68 év múlva halt meg, 98 éves korában május 21-én.