Egyfecske: ha nem lenne tükör…

Talán nem is sejtjük, de milliónyi tükör vesz körül minket. A fizikai tükrök megmutatják a testünk állapotát, az arcunkon húzódó ráncokat, mindent, amit látni sem szeretnénk. Ám a többi emberben életre kelő tükör még ennél is rosszabb. Sokan ugyanis kényszert éreznek arra, hogy ítéletet fogalmazzanak meg másokról. A többiek testsúlyáról, alakjáról és tulajdonképpen bármiről. Mi pedig érzékeljük ezeket a kivetítéseket, és sokszor nem is sejtjük, honnan ered a rosszkedvünk vagy az önmagunk felé forduló önutálatunk. Nos, nem mindig tőlünk érkezik mindez. Vajon mi lenne, ha se fizikai, se humán tükrök nem léteznének? Ha teljes elfogadásban élnénk önmagunkkal, és minket is teljes elfogadás övezne. Kínlódnánk-e azon, hogy híztunk vagy fogytunk? Észrevennénk-e a legújabb nevetőráncot a szemünk sarkában? Ha a lelkünk tavának felszínén megcsillanó fény lenne az egyetlen tükör, amibe belepillanthatnánk, magunkra akarnánk-e erőltetni a társadalmi elvárásokat, a külsőt, ami aktuálisan az elfogadott, a mindenféle mindenkitől származó válaszokat ahelyett, hogy megkeresnénk a saját tudásunkat, a saját intuíciónkat és a saját egységünket?