Milyen értékeket, kincseket találhatunk a nagyrákosi Völgyhídi vásáron?

Sok éve visszatérő vendégek pakolták ki értékes és érdekes portékáikat. Öröm látni, ahogy egymást és a helyieket is üdvözölik, és barátságos mosolyuk túlmutat a kereskedő udvariasságán. Még nagyobb élmény megszólítani, beszélgetni, megismerni őket. És termékeiken keresztül kicsit visszaröppeni a múltba; saját gyerekkorunkba – vagy talán még régebbre. Mindezt egy olyan időszakban, amikor nagy divatja van a retrónak, amikor sok-sok városi menekül talán éppen erre a környékre, mert az Őrség egyedi hangulata és a táj varázsa megfogta, rabul ejtette.

Vesszőkosarak: kicsik és nagyok, dísznek vagy használati tárgynak. Eredeti és természetes anyag, ingyen kínálta magát annak idején a parasztembernek. Ő meg élt vele, és erős, tartós eszközöket készített belőle. Megszűnt az a világ, de a vesszőből készült szép tárgyak – szerencsére – nem. Minőségi, tetszetős példányokat láthat és vásárolhat, aki ellátogatott a vásárra. Pados Zoltán Bejcgyertyánosról hozta portékáit, és szerény mosollyal „vallja be”, hogy tavaly a Népművészet mestere lett (ahogy arról lapunk is beszámolt). Ezzel az állami kitüntetéssel ismerték el tudását, jó ízléssel és ügyes kézzel készített portékáit. Zoltán a Művészeti Akadémia Kézműves tagozatának köztestületi tagja, akik között szinte otthon érzi magát, mert „egy nagyon jó társaság”. A kézművesség náluk is apáról fiúra szállt: nagyapja már 1932-ben is vesszőt font, kosarat készített. Termékeit ide: ott készíti őket.

Borsos Gyula Egyházashollósról érkezett: Zalaegerszegről költöztek a kis vasi faluba, és itt folytatja fazekas mesterségét. Négy éve az Országos fazekaspályázaton 3. helyezett lett, oklevet kapott (erről is írtunk). Az edények saját tervezései, de magukon viselik az Őrségben megszokott formákat, színeket. Főleg főzőedények jellemzik a kínálatot, de nem jön zavarba, ha sütéshez keresnek minőségi kerámiát, vagy akár apró konyhai tárolókat, kínálókat, esetleg bögrét, csészét. Hozott savanyító edényeket is: az első próbálkozások sikerrel jártak, és már keresik a vevők, így ezeket is egyre nagyobb példányszámban készíti. Káposzta, fermentálás… de igazából bármilyen folyadék tárolása is megoldható vele.

Garbera István fafaragó, népi iparművész kiállítása egy kis külön helyiséget kapott, ahogy azt már mai, korábbi cikkünkben említettük is. Nem is véletlenül – termékei egyediek, könnyen felismerhetők, és azon túl, hogy szépek, még funkcionálisak is. Alapanyagnak keményfát használ (tölgy, cseresznye és feketedió), ami erős, tartós és ellenálló a farontó rovaroknak is. Szívesen mesélt saját történetéről: még a hetvenes évek közepén Budapesten járt, egy néprajzi kiállításon. Megtetszett neki a formája, és meglepetten látta, hogy 1790-es dátum van rajta. Gépészként arra jutott, hogy azóta sokkal jobb eszközök, alapanyagok és technikák állnak rendelkezésre, mint akkor. Ezzel az elhatározással készített el egy asztalt hat székkel. Azt az esélytelenek nyugalmával vitte el egy népművészeti kiállításra, ahol meglepetésére azonnal megvették, komoly dicséret és elismerés mellett. Innentől ez a kedves szabadidős tevékenység egyre inkább kitöltötte az életét, majd az addigi sütőipari munkáját is erre cserélte le. Aztán 1982-ben megkapta a népi iparművész címet, és már csak ezzel foglalkozik: örömmel és tehetséggel.