Lesz miről mesélni

2024.08.20. 20:11

Színkavalkád Sárvár utcáin - Látványos programmal ért véget a folklórfesztivál

A Rába-parti város immár 43. alkalommal vált népek találkozóhelyévé augusztus derekán. A nemzetközi folklórnapok idén is lehetőséget kínált arra, hogy betekinthessünk más nemzetek magával ragadó néptánckultúrájába, és gyönyörködhessünk színes öltözékeikben is. Persze a hazai fellépők is büszkén adtak ízelítőt a Nádasdy-vár történelmi falai között a magyar néptánckultúra sokszínű világából.

Vaol.hu

Minden nemzet megmutathatta tradicionális öltözékét, tánckultúráját

Fotó: Benkő Sándor

A 43. Nemzetközi folklórnapok és városfesztivál zárónapja folklór-istentisztelettel és -szentmisével indult az evangélikus, a református és a katolikus templomban. A délutáni program a hagyományos felvonulással folytatódott a Batthyány utcai körforgalomtól a Nádasdy-várig. Bemutatkoztak Olaszország, Görögország, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Lengyelország és Sárvár néptáncosai. Szemet gyönyörködtető látványt nyújtott, ahogy a különböző nemzeti viseletbe öltözött néptánccsoportok egymás után sorban érkeztek a Nádasdy-vár történelmi falai közé. 

A várudvaron az ünnepi program alpolgármesteri köszöntővel folytatódott. Dr. Máhr Tivadar alpolgármester kiemelte, augusztus 20-án nemcsak Magyarország, de Sárvár születésnapját is ünnepeljük, hiszen modern kori várossá avatásának 56. évfordulója éppen erre a napra esik. Majd hozzátette, hármas ünnep ez a nap a város életében, hiszen Magyarország egyik legrégebbi folklórtalálkozóját tartják meg töretlenül, immár közel fél évszázada. 

– A fesztiválon nemcsak adunk magunkból, de kapunk is vendégeinktől. Biztosítva ezzel egy lelki körforgást – fogalmazott dr. Máhr Tivadar.

 Szavait követően a helyi egyházak képviselői megáldották az új kenyeret, amelyet az alpolgármester szegett meg. Az ünnepi köszöntő a szervezők és a részt vevő néptánccsoportok képviselőinek közös koccintásával zárult, majd kezdetét vette a néptáncgála, amelyen a sárvári néptáncosok mellett a meghívott csoportok is színpadra léptek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában