Ünnepség

2024.08.20. 17:52

A 20 éves Zaporozsec zenekart is elismerték Szentgotthárdon augusztus 20-án

A városi ünnepség szentmisével kezdődött, majd a Csákányi László Filmszínházban folytatódott. A helyszínválasztás az elismerések átadására nem volt véletlen, hiszen a rendezvény keretében mutatták be első alkalommal a „Szentgotthárd szakrális értékei” című imázsfilmet.

Gombos Kálmán

Fotó: Szendi Péter

Itt Huszár Gábor polgármester elismerések formájában köszönte meg a városért tevékenykedő, annak hírnevét öregbítő polgárainak munkáját.

Elismerések kiváló embereknek

Napra pontosan 30 évvel ezelőtt, 1994. augusztus 20-án sugározták a Szentgotthárdi TV első adását. Első vezetője Monek László volt, aki előző évben kezdeményezte a kábelhálózat és a városi TV létrejöttét. Ebből az alkalmából polgármesteri díszoklevélben részesültek.

A Zaporozsec zenekar részére a hazai zenei életben elért sikereik, egyebek közt a Fonogram-díj elismeréseként, a zenekar alapításának 20. évfordulója alkalmából Szentgotthárd Város Képviselő-testületének Díszoklevelét adományozták.

Dr. Háklár Mónika részére a hegymászás területén elért sportteljesítményeinek és eredményeinek elismerése és megbecsülése jeléül Szentgotthárd Testnevelési és Sportdíját adományozták. 

Csuk Alajos a helyi közélet, a helytörténet és a sportélet területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismerése és megbecsülése jeléül Szentgotthárd Városért Díjat adományozták.

Az elmúlt hónap végén a szentgotthárdi katolikus híveknek búcsút kellett venniük Bodorkós Imre plébános úrtól, hiszen augusztus 1-jén már Szombathelyen kezdte meg szolgálatát. A város hálás Imre atyának mindazért, amit az ott töltött évek alatt a településért és a hívekért tett. Emiatt emléklapot, illetve Kovács Ferenc egy (korpuszt ábrázoló) festményét adták ajándékba, búcsúzóul.

Imázsfilm

Szentgotthárd Város Önkormányzata a 2023. évi HUNGARIKUM pályázati felhíváson sikerrel szerepelt és bruttó 2,5 M Ft támogatást nyert el. A „Szentgotthárd értékei” címet viselő pályázat hatékonyan használta fel ezt a támogatást, számos programelem megvalósult, egyebek közt:

  • Megtörtént a Szentgotthárdi Települési Értéktár és a Honismereti Klub weboldalának fejlesztése,
  • Gotthárd napi programsorozatot is szerveztek, rajzpályázattal a legkisebbek számára, vetélkedővel a felsős tagozatos diákoknak, a középiskolás osztályközösségeknek pedig egy rendhagyó pályázatot hirdettek meg: az értéktárban szereplő értékek bemutatására, ábrázolására, megjelenítésére videót/kisfilmet kellett készíteniük. Értékes ajándékokat tudtak adni valamennyi résztvevőnek, illetve osztálykiránduláshoz nyújtottak komoly összegű támogatást a pályázati forrásból.
  • Az iskolákkal együttműködve a helyi látványosságok interaktív formában történő bemutatására nyílt napot is tartottak szervezett iskolai csoportok számára, de
  • a felnőttek sem maradtak program nélkül: a település életét meghatározó ciszterci szerzetesekről, a középkori ciszterci monostorról és a benne zajló egykori életről dr. Zágorhidy Czigány Balázs, történész-muzeológus tartott érdekes előadást.

A pályázati projekt ezzel még mindig nem ért véget: Szentgotthárd szakrális értékeiről készítettek egy rövid ajánló, mondhatni, imázsfilmet, amelyet elsőként ezen az eseményen mutattak be. A kisfilm célja, hogy kapcsolódó rendezvényeken és webfelületeken, turisztikai fórumokon és közösségi médiában figyelemfelkeltő módon mutassa be a település vallási értékeit, épített örökségét. A filmet 2024-ben, késő tavasszal, kora nyáron forgatták.

Ezen események után a Pannon Kapu Kulturális Egyesület szervezésében egész nap színes programok várták a város polgárait.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában