Hogyan lehet barátunk a stressz? – Hont-Gáspár Anita pszichológus adott a gyakorlatban alkalmazható tippeket

A stressz a klasszikus felfogás szerint káros, megbetegít, valami, amit kerülni kell. Az új ismeretek nyomán azonban afelé mozdul a pszichológia, hogy másként nézzünk rá, ne démonizáljuk, hiszen a stresszhez való hatékony alkalmazkodás teszi lehetővé azt, hogy éljünk. A stressz tehát nagyon fontos része tehát az életünknek és tény, hogy nem elkerülhető, de van napos oldala is. 

Az új pszichológiai kutatások szerint a stressz segít.

• A stresszreakció segít cselekedni. Stresszreakció-rendszerünk érzékeny, finomhangolt rendszer, amely folyamatosan azt kutatja, hogyan kezelheti legjobban a kihívásokat. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy attól függően, milyen stresszhelyzettel kell szembenéznünk – társas stresszhelyzet, vizsgadrukk, munkahelyi szituáció stb – más élettani folyamatokkal reagál a testünk, más hormonok termelődnek, más arányban. Az egyéni stresszreakció függ a genetikától, élettörténetünktől, a stresszhelyzet típusától, jellegétől. Jó hír, hogy mindannyian képesek vagyunk tanulni, fejlődni, ellenállóbbá válni és megtanulni jobban kezelni a stresszt. A stressz segít kezelni a kihívásokat: 
• javul a figyelem-összpontosítás, 
• élesednek az érzékszervek, 
• össze tudjuk szedni a maradék energiatartalékainkat, 
• van motivációnk, hogy megoldjuk a helyzetet. 
• Könnyebben tudunk általa másokhoz kapcsolódni, segítséget kérni vagy ha másban bajban, segítséget nyújtani. 
• Növeli az empátiát, a megértést 
• és óriási tanulási és fejlődési lehetőség van a stresszreakciókban: segítenek az agynak tanulni, növekedni, az élményeket integrálni, beépíteni az élettapasztalatunkba. 

A pozitív pszichológia képviselői szerint mint egy védőoltás, úgy működik a stressz: ha megkapjuk és a helyzetet megküzdjük, az védetté tesz a hasonló típusú helyzetekre, mondta a pszichológus.

Nem a stresszhelyzetek megléte árt, hanem az, ahogyan erről gondolkodunk, hangsúlyozta. Mindaz, amire napi stresszforrásként tekintünk, sokszor fontos, értelmet adó dolog, hosszú távú cél az életünkben. Olyan, ami mellé öröm, boldogság, elégedettségérzés, én-hatékonyság társul. Ha például valaki elvégez egy továbbképzést, amitől jobb szakember lesz, az stresszel is jár, de fontos, értelmes cél is, ami előremutat. 

A stressz napos oldalát nézni azonban nem hurrá-optimista felfogás. 

Ebben a szemléletmódban minden érzés rendben van: ha fáj, ha nehéz, ha nehéz szembesülni és rossz megküzdeni, az is. A „szívós, keményen helytálló” személyiségű emberek felismerik, hogy az életben sok olyan helyzet van, amit nem tudunk uralni, de ráhatásunk van arra, hogy ezekhez hogyan viszonyulunk, akár arra, hogy az adott helyzeten nem tudunk változtatni. Fontos a helyzetekhez való őszinte viszonyulás – ehhez bátorság kell, de éppen ez segít a megküzdésben. Érdemes tehát a stressz napos oldala felé elmozdulni, javasolta. Aki ezt teszi, annak rövid távon sokkal könnyebb lesz konkrét megküzdési stratégiákat tervezni, társas támogatást szerezni. Hosszabb távon magabiztosságot, erős támogató rendszert nyer maga köré és azt a meggyőződést, hogy amivel nem tud mit kezdeni, mert nem kezelhető helyzet, abból később tanul, fejlődik majd.

De hogyan tudunk változtatni a gondolkodásmódunkon? 

Ehhez elsőként az új nézőpont megismerését említette. Másodikként a konkrét gyakorlatokat. A harmadik: minél több embernek mesélünk erről, annál jobban beépül a saját gondolkodásmódunkba is. 

Az első gyakorlat az említettekhez a stressztünetek újraértelmezése. A leggyakoribbak: szapora szívverés, izzadás, felszínesebb, gyorsabb levegővételek, izgatottság, feszültség, nyugtalanság, étvágytalanság. Tekintsünk ezekre elfogadón, ítélkezés mentesen, hiszen a szervezetünk tudja, mit csinál: a testünket, lelkünket segítik felkészülni, erőt adnak, cselekvésre sarkallnak. A „kihívás reakció” kapcsol be általuk. Rövid távon ez jobb teljesítőképességhez vezet, hosszabb távon ahhoz, hogy megtanuljunk ellenállni a stresszhelyzetnek. 

Az érzelmi kompetenciák fejlesztéséről is beszélt. Az első lépés felismerni és megnevezni az érzelmeket, amelyek bennünk vannak egy helyzetben és ugyanezt felismerni a társainkban is. A következő lépés, ha el tudjuk fogadni ezeket az érzéseket, legyenek bár könnyűek vagy nehezek. Majd, hogy úgy tudjuk ezeket kifejezni mások felé a szükségleteinkkel együtt, hogy a saját és mások határait is tiszteletben tartjuk. (Az érzelmi kompetencia következő lépcsője, amikor észrevesszük: nem feltétlenül az adott helyzetnek szól, hogy most hogyan érezzük magunkat, hanem egy korábbi történésnek, nehézségnek, gyermekkori emléknek stb.)

Tartsuk szem előtt az értékeinket, és nyúljunk vissza ezekhez, amikor stresszes helyzet vagy kihívás van az életünkben. A kutatások szerint ezek sokat segítenek, hogy kompetens személyként éljük meg magunkat az életünk menedzselésében. (A haszontalan rágódási körökön is átsegít.)

A tudatos ön-együttérzés és öngondoskodás fontosságát is kiemelte. Egyrészt foglalkozzunk többet azzal, hogy mi van „itt és most”. Másrészt nézzük a „közös emberi tapasztalatot”: amikor valami nagyon lehúz, és azt érezzük, hogy elszigetelődtünk mindenkitől, gondoljunk arra, hogy nem mi vagyunk egyedül az adott teherrel. A Földön számtalan ember küzd ugyanazzal. Az önkedvesség pedig arra utal, ahogyan magunkkal beszélünk. (Hogyan lehettem ilyen béna. Jaj, de szerencsétlen vagyok.) Amit nem mondanánk a számunkra kedves embereknek, azt magunknak se mondjuk, tanácsolta.

Az öngondoskodás a rövid és a hosszú távú stresszkezelésnek is fontos eleme. Ha ez a rutinunk része lesz, akkor kialakul egy belső biztonságos tér, amiben jól érezzük magunkat, ahol egyedül is jól vagyunk, ahol ér hibázni és akkor sem törünk össze, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan elképzeljük. A másokkal való kicsi vagy nagyobb jó cselekedetek is hozzájárulnak a jóllétünkhöz. Erősebbé és ellenállóbbá tesznek a megtartó közegek, amelyekben benne vagyunk – említette még.