Üzbegisztáni tragédia - Pistivel többé a Pinka-szurdokban sem találkozhatunk

Több országos sajtóorgánum közölte a hírt, és alighanem sokan felkaptuk a fejünket – főleg, ha az iszonyatos fényképet is láttuk: több méteres szikla alatt egy kilapított autó. A döbbenet ilyenkor még nagyobb, ha kiderül: ismerősök voltak. Márpedig az idős házaspárt igen sokan ismerték… ismertük – és szerettük. Aki csak kicsit is belemerült a teljesítménytúra nevű sport világába, az előbb vagy utóbb biztosan találkozott Lipák Istvánnal. Ha mégsem botlott bele, akkor Pisti „találta meg” őt. És szinte mindegy volt, az ország melyik gyönyörű szegletében történt mindez, mert ő tulajdonképpen: mindenhol ott volt. Mindenhol is.

Szikla vetett véget életüknek

Igen: Vas vármegyében is. Jártak itt többször a Kőszegi-hegységben is, meg a Pinka-szurdokban is, és jó eséllyel az Őrséget sem hagyták ki. Jöttek vonattal is, de ha a csapat létszáma nagy volt, többször buszt is fogadtak. Ilyenkor előre felhívott vagy írt: készüljetek ám, sokan megyünk! A többes szám valóban nem véletlen: egy remek közösség motorja, vezetője volt Pisti. A Tápió vidéke – aminek igen nagy ismerője és megismertetője volt – nincs közel. Sok száz kilométert kellett utazniuk idáig. De megtették, mert az egészséges életmód éppúgy az életük része volt, mint az említett közösség – és a mindenre nyitott, élénk kíváncsiság is. Felfedezni, megnézni, bejárni: ez volt az egyik fontos mozgatórugó számára. És alighanem ez vezette őt, őket Üzbegisztánba is…

Egy mindig derűs, vidám, élcelődő és szeretetreméltó ember ment el. Akinek lehetetlen nem emlékezni a kézfogására – és az azt kísérő tekintetre. Azon emberek közé tartozott, akik nagyon szerették szűkebb és tágabb értelemben is a hazájukat, és bejárták, végigjárták, felfedezték. Amit a túrázásról és a rendezésről tudni lehet, azt szerintem mind tudta. Fennhéjázás nélkül, csendesen, mosolyogva. Bátran mondhatom, hogy sokunk számára egy követendő példa, egy minta volt. Akire, ha ránéztünk, azt éreztük: igen, lehetséges korosan, ősz hajjal is mozogni, túrázni, örülni a természetnek és az életnek.

Felfoghatatlan, hogy mindezt egy sziklatömb két másodperc alatt örökre elvette tőlünk. Már csak az égi turistajelzéseket követed, István: fájó szívvel búcsúzom!