Széll Kálmán 180 éve született

Dukai és szentgyörgyvölgyi Széll Kálmán a Vas vármegyei Gasztonyban látta meg a napvilágot. Az 1848-as eszméket őrző apja magas közhivatalokat töltött be, országgyűlési képviselő is volt, másik fia, Ignác több mint 15 éven át volt Vas vármegye alispánja. Széll Kálmán tanulmányait a soproni bencés gimnáziumban kezdte, s Szombathelyen a premontreieknél folytatta. A budapesti egyetem jogi karán 1866-ban szerzett jogi doktori címet, a következő évben feleségül vette Vörösmarty Mihály lányát, Ilonát, a házasságból egy lánygyermek született.
    Politikai pályáját felesége gyámapja, Deák Ferenc ösztönzésére Vas vármegyei szolgabíróként kezdte. A kiegyezés után, 1868-ban kormánypárti programmal Szentgotthárd országgyűlési képviselőjének választották meg, a törvényhozásnak hét évig volt tagja, majd 1881-től a pozsonyi, 1901-től ismét a szentgotthárdi választókerületet képviselte. Alig huszonnyolc évesen belügyi államtitkárnak kérték fel, de ezt akkor még nem vállalta.
    Mentora, Deák tanácsára pénzügyi tanulmányokba kezdett és az ország egyik legelismertebb pénzügyi szaktekintélyévé képezte magát. A Szabadelvű Párt által megnyert választások után 1875. március 2-től Wenckheim Béla, majd októbertől Tisza Kálmán kormányában a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be. Legfontosabb feladatának a költségvetés stabilizálását, a súlyos államadósság mérséklését tekintette, ezt adóemelés és átszervezések útján három év alatt kétharmadával, 40 millió forinttal csökkentette - az adóemelésekért keményen meg kellett küzdenie Tiszával, aki inkább csak látszatintézkedéseket támogatott volna. Sikerült elérnie a pénzügyi és gazdasági kiegyezés megújítását Ausztriával és a közös jegybank, az Osztrák-Magyar Bank létrehozását. Széll 1878 októberében, a Bosznia-Hercegovina okkupációja jelentette költségek miatt lemondott tisztségéről.
    A nagypolitikától visszavonulva mintagazdasággá fejlesztette Gasztony melletti, rátóti birtokát, ahol híres szarvasmarha-tenyészete volt. 1881-től 1899-ig a Leszámítoló Bank igazgatója, 1886-tól 1899-ig, majd 1907-től haláláig az általa alapított Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatósági elnöke volt.
    A századfordulón, az egyre jobban elmélyülő belpolitikai válság idején ismét bekapcsolódott a politikai életbe. A lemondott Bánffy Dezső utódaként 1899. február 26-án vállalta el a kormány vezetését, és a belügyminiszteri posztot is betöltötte, programját a "törvény, jog és igazság" egységeként fogalmazta meg. Kompromisszumkereső politikájának eredményeként az ellenzék hozzájárult a képviselőház elnökének megválasztásához, a költségvetés és az újonctörvény megszavazásához. Belügyminiszterként rendezte a lelenc-ügyet, törvény útján gondoskodott a hét éven felüli "züllött gyermekekről", egyszerűsítette a közigazgatást, Fiuméban helyreállította a törvényes rendet.
    A Nemzeti Párt bevonásával szélesítette kormányának parlamenti bázisát és a Szabadelvű Párt 1901-ben látványos győzelmet aratott a választásokon. Nagy sikere volt az 1902-ben Ausztriával megkötött új gazdasági kiegyezés, amely biztosította a Monarchia két állama között a megfelelő gazdasági paritást. Kormányának bukásához az úgynevezett véderővita vezetett: az ellenzék 1903 elején obstrukcióval akadályozta meg az újonclétszám megajánlását és a költségvetés elfogadását, emiatt Széll Kálmán 1903. június 27-én kénytelen volt távozni a miniszterelnöki székből. Az Országgyűlésben ezután sokáig nem jelent meg, de mandátumáról csak az 1904. november 18-i "zsebkendőszavazás" után mondott le, és a Szabadelvű Pártból is kilépett.
    Az 1905-ös választásokon a Szabadelvű Párt 1875 óta először vereséget szenvedett. Az ezt követő belpolitikai válság idején I. Ferenc József többször kikérte az újfent képviselővé választott Széll véleményét, aki nyilvánosan kritizálta a Fejérváry Géza vezette "darabontkormány" intézkedéseit. Az 1906-os újabb választás után a Szabadelvű Párt "disszidensei" által létrehozott Országos Alkotmánypárt képviselőcsoportjának tagja, 1910-ig a párt elnöke volt. 1911 után már csak a gazdasági életben vállalt szerepet.
    Széll Kálmán 1915. augusztus 16-án, hetvenkét éves korában halt meg Rátóton, a táplánfai temetőben nyugszik.
    Reálpolitikusként a történelmi alapok és a fejlődés egységében gondolkodott, a józan pénzember mérlegelésével szemlélte a viszonyokat. Úgy vélte: "tisztán pénzügyi rendszabályokkal állami pénzügyeink megjavítását nem lehet eszközölni. Közéletünk minden ágazatára kiható gyökeres intézkedésekre, közgazdasági, az ország anyagi erejének fejlesztésére irányuló rendszerszabályokra is feltétlen szükség van. Az anyagi jólét és fejlődés érdekei finom szálakkal vonják be az egész állami organizmust."
    Ferenc József 1883-ban valóságos belső titkos tanácsosi címet adományozott neki, 1893-ban Lipót-renddel, 1902-ben a Szent István-rend nagykeresztjével tüntették ki. 1902-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagja, elnöke volt a Millenniumi Országos Bizottságnak és az interparlamentáris konferenciának, igazgatója a Nemzeti Kaszinónak.
    Mellszobrát 2002-ben avatták fel Szentgotthárdon a róla elnevezett téren, az ő nevét kapta a második Orbán-kormány gazdasági reformprogramja, államadósság-csökkentő terve. Nevét viselte 1919 és 1951 között a főváros egyik legforgalmasabb közterülete, amelyet ezután hat évtizeden át Moszkva térnek hívtak. A tér 2011-ben visszakapta korábbi nevét, a politikus itt álló szobrát 2019-ben avatták fel.