"Az anyaság sok mindent átalakított bennem, hogy mi fontos, mi nem" - Ölbeli játékok Szalóki Ágitól

A 0-3 éves korosztálynak szóló babakoncert úgy született, hogy az óvodás-műsorodra egyre több karon ülő gyermeket hoztak, és nekik is szerettett volna adni valamit. 

- Közben azt is tudjuk, hogy kisfiad született, és begyakoroltad magad édesanyává – Áron mennyire múzsája ennek az összeállításnak? 

- Nagyon jó a kérdés, hiszen az elmúlt három évemet ölbeli játékokkal, sok mondókázással, énekléssel töltöttem, mint édesanya. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, amit a Petőfi Kulturális Ügynökség ajánlott nekem a kistérségi program keretei között, hiszen amit az elmúlt években aktívan, otthon gyakoroltam, megoszthatom országszerte a kisgyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal Vastól, Zalától a Nyírségig. Ezt a programot már Áron születése előtt elkezdtem felépítgetni, aztán az élet és a Jóisten úgy adta, hogy még jobban kibontakozhattam ezen a téren. Sokat tanultam, tanulok folyamatosan az ölbeli játékokról és arról, hogyan lehet megszólítani, lekötni ezt a korosztályt és a szülőket.

- Végtelen kedvességgel fogod be a figyelmeddel, az énekeddel ezeket a piciket, látni vélem az előadóművész mosolyában az édesanya mosolyát is a babakoncerten. Jól gondolom, hogy mondjuk öt évvel ezelőtt nem ezt a komplex élményt nyújtottad volna hasonlóképpen szerkesztett zenei anyaggal, habár óvónői képzettséged is van?

- Pedagógiai érzékem, nyitottságom a gyerekekkel való foglalatosságra mindig volt. Végül nem kaptam diplomát, de ezt tanultam a főiskolán és a gyakorlatban is kiváló óvodapedagógusoktól, akikkel kapcsolatban voltam és vagyok, hasonlóképpen tanítóktól, gyógypedagógusoktól és pszichológusoktól, akikkel barátság is fűz össze. Úgy érzem, gyerekeknek játszó zenészként fontos az, hogy mint pedagógus is jelen legyek a színpadon. Otthonról is hozom, mert mindkét szülőm pedagógus végzettségű, édesapám negyven éven át pedagógus volt. 

 Olyan veszélyes korban élünk, amelyben a fókuszálás képessége nagyon erősen sérül és a mobiltelefonok kényszeres használata kiszakít minket a jelenből és az egymásra figyelésből, és ez kivetül, kisugárzik a gyerekeinkre, az ő figyelmükön, jelenlétükön, viselkedésükön is észrevehető. A koncertjeinken az anyukák 99 százaléka szépen jelen van és együttműködik, de mindig van egy százalék, aki itt van, mert itt akar lenni, de nem figyel, telefonozik, beszélget. Ezek az alkalmak azért is nagyon fontosak, mert anyai közösségek nagyon-nagyon kellenek, hiszen a hétköznapokban egyedül éljük otthon anyaként a 24 órás szolgálatunkat.

- Régen is voltak egymást támogató női közösségek, hagyományosan megvolt, hogy hol, mikor találkoznak a lányok-asszonyok, hogy tudjanak beszélgetni az életükről, tudjanak együtt lenni, énekelni… A fonó, a kukoricamorzsolás is ilyen alkalom volt, hasonlók ma már nem nagyon vannak. Az elmagányosodását kapcsolja össze mindenki a telefonjával, és ott vél közösségben lenni. Hogy látod?

- A nagycsalád nagyon jól működő intézmény lenne, amint volt is. Aki ilyenben él − amiben jók az emberi kapcsolatok −, az egy áldás. Akkor nem magányosak az emberek, sem az idősek, sem a kicsik, generációról generációra öröklődnek az ismeretek, a szokások, a feladatokat is felosztják egymás között, nem egy embernek kell folyamatosan figyelnie egy gyerekre; a munkafolyamatokba is jobba belenő, bekapcsolódik a gyermek, láthatja, hogy folyamatosan tevékenykedő emberek vannak.

- Az édesanyád mennyire kapcsolódik be a ti életetekbe? 

- Fizikailag nem élünk együtt, mégis úgy érzem, mintha nagycsaládban nevelkedne a kisfiam, mert olyan intenzíven vannak jelen a nagyszülők. Erejükön felül sokat segítenek, együtt is töltünk időt, olyan, mintha együtt élnénk. Azt is látom, hogy egyfajta értelmet, célt is ad az életüknek, hogy ott van az unoka − ez kimondatlanul is jelzi, hogy van folytatása az életnek, a kisfiam viszi tovább a stafétát. Mindenki tudja, hogy egy kisgyerek milyen örömforrás, derültség, nevetés és nagy hümmögés, mert a gyerekek azért tudnak nagy bölcsességeket is mondani. 

- Megosztanál velünk valamit a kisfiad bölcs mondásai közül?

- A legutóbbi például nem a legvidámabb. Ahol nyaraltunk, született két cica, és ebben a nagy melegben a fiatal anyukájuk nem tudta őket táplálni. A kisfiam azt kérdezte, hogy „Anya, meghaltak a cicák?” Mondtam, hogy igen, sajnos már nem élnek. Áron erre azt felelte: „Igen, tudom, én is meghalok:” 

- Meglepő, mert nem nagyon hallhatott még sehonnan arról, hogy véges az életünk, ugye?

- Még csak három éves. Tudom, hogy nem szabad burokban tartani a gyerekeket, ezt a tanítást még kicsit késleltetni szerettem volna, de az élet úgy hozta, hogy a szeme láttára születtek a cicák, és megtapasztalta azt is, hogy elmentek… Visszatérve édesanyámra: nagyon intenzíven van jelen a családunk életében. Emlékszem, hogy gyerekkoromban sok mondókázás és verselés volt.

- Ő ezeket most újramondja az unokájának?

- Nem, már nem mondja, már édesapám sem annyira nyitott ezekre, de amikor én kicsi voltam, nagyon sokat mondókáztak, főleg az édesapám, aki rengeteget énekelt nekem, a zene tőle jön. Jó alapokat tettek le a szüleim. A babakoncerteken – mert ez egy 36 állomásos turné −, sok nagyszülőt látok, és látom, hogy szeretnek mondókázni, szívesen játszanak a gyerekekkel. Ezeket a mondókákat évszázadokon át nem tanfolyamokon tanították, nem az internetről vagy babakoncertekről tanulták az emberek, hanem egymástól. Szerintem érdemes a nagyszülőkhöz fordulni, őket faggatni, és engedni, hogy játsszák ezeket a játékokat, hiszen ezek nagyon komoly fejlesztő hatással bírnak. Ezeket mindig ösztönösen csináltuk, de ha ma valakinek kell tudományos magyarázat, akkor van: nyugodtan lehet fordulni pedagógusokhoz, gyógypedagógusokhoz, hogy elmagyarázhassák, milyen sokat segítenek az ölbeli játékok az idegrendszer érésében, fejlődésében, a zenei, ritmikai fejlesztése terén, a mozgáskoordinációban. Építik az anya-gyerek közötti bizalmat, a testtudatot, a külvilággal való kapcsolatot, a beszédindulást, beszédfejlődést. 

- És belső mosolyt fakasztanak – ahogy átélhettük itt ezen a babakoncerten –, hiszen ezek a játékok nem csak kívülről, hanem belülről is megérintik az ember, a gyermek szívét-lelkét. A babák és a mamák láthatólag rendkívül jól érezték magukat. A fizikai érintések sok pluszt adnak a hallható élményhez?

- Igen. Kevés szót használunk, és azokat is ismételjük. Sokat érintünk, és ezek az érintések gyakran feszültséget oldanak fel, és szavak helyett is kommunikálnak, közölnek. Tehát ez a fajta játék gyógyír és örömforrás.

- Készül-e a babakoncert anyagból lemez? Milyen jó lenne hazavinni!

- Igen, nagyon szeretnék lemezt készíteni − egy szép képeskönyvvel tudom elképzelni −, mert szeretném, ha nyoma lenne annak, amit csinálunk, és hátha másoknak is örömet szerzünk vele.