Birkózás

2024.05.13. 15:32

Ligeti: erre a mostani versenyre büszke lehetek

Mint arról korábban beszámoltunk a HVSE nehézsúlyú birkózója, Ligeti Dániel kijutott a párizsi játékokra, miután a pánamerikai bajnok venezuelait ötpontos előnynél kétvállra fektette a vasárnap esti kvótamérkőzésen.

Sütő Dániel

Forrás: Magyar Birkózó Szövetség/UWW

A szombathelyiek szabadfogású 125 kg-ban induló klasszisa a nyolcaddöntőben 12-1-re búcsúztatta a bolgár Ivanovot, majd a negyeddöntőben a türkmén Szaporovot is remek teljesítménnyel, 4-0-ra verte a törökországi kvalifikációs tornán. Az elődöntőben a kirgiz Lazarev 12-2-re múlta felül a Ligetit, aki aztán összekapta magát, a bronzmeccsen 5-2-re legyőzte az üzbég Rahimovot, a kvótameccsen pedig tussal verte  venezuelai riválisát, Jose Diaz Roberttit.

- Az az igazság, hogy az elmúlt időszak rendkívül kemény volt, pont olyan kemény, amilyennek kívülről is látszott. Igazi hullámvasút, nem volt egyszerű - nyilatkozott az MTI-nek megkönnyebbülve és egyúttal boldogan Ligeti. - Azt hiszem, erre a mostani versenyre büszke lehetek. Ha egyszer majd valaki tudni akarja, hogy milyen birkózó voltam, akkor ennek a versenynek a meccseit és a tavalyi világbajnokságon vívott meccseimet meg lehet mutatni, mert ezekben minden benne van, ami én vagyok. Itt, Isztambulban is megmutattam minden arcomat, volt jó meccsem, kevésbé jó, azután borzalmas, aztán nem olyan rossz és ez az utolsó meccs itt egészen kiemelkedőre sikerült.

Ligeti Dániel mindehhez hozzátette, hogy egy egészen komoly csapat dolgozott azért, hogy ki tudjon jutni a harmadik olimpiájára és ennek a csapatnak a tagjai miatt is örül a sikernek. - Nemzetközi szinten ez az olimpia maradt az egyetlen célom. Bízom benne, hogy egy jó felkészülés után Párizsban is ilyen jól fogok tudni birkózni - mondta a szombathelyi sportoló.

Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány elárulta, hogy a szombati vesztes elődöntő után nagyon nehéz éjszakája volt Ligetinek, de vasárnap délutánra tökéletes mentális állapotban lépett szőnyegre. - Jól kezdtük a versenyt, az első két mérkőzésen minden rendben volt, az estin viszont jött a hidegzuhany. Dani sajnos szétesett kicsit fejben, pánikolni kezdett és hülyeségekbe ment bele. Azután komoly mélypontra került, én sem tudtam, hogy fogja tudni összekaparni magát a mai napra - idézte fel a történteket az MTI-nek a szakvezető. - Ma annyit mondtunk neki végül, hogy menjen, birkózzon egy jót, legyen türelmes és tartsa be a taktikát, mert ha így tesz, akkor meglesz az eredménye, a kvóta. Szerencsére mindkét meccsen nagyon egyben volt, nagyon jól birkózott. Elképesztően örülök a kvótájának.

A kapitány elárulta, hogy a két szabadfogású kvóta jó eredmény, de azt is hozzátette, hogy többet remélt.

- Nem rossz ez, de többet szerettem volna. Bajcajev Vlagyiszlav kijutásában is bíztam. Az ő tudása erre feljogosítja, de sajnos nem birkózott úgy, ahogy tud. Ebbe talán belejátszott, hogy sokat fogy és az elmúlt időszakban az Eb-re és a két kvótaszerző versenyre is le kellett fogynia, de azt hiszem, elsősorban mentális okok miatt nem jött össze neki az indulási jog megszerzése. Sajnálom - jegyezte meg Bánkuti Zsolt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában