2024.08.06. 14:51
Bemutatkozik hazai pályán a Haladás VSE
A labdarúgó NB III. Észak-nyugati csoportjának 2. fordulójában szerdán 17.30-as kezdéssel a Haladás VSE a Haladás Sportkomplexumban a Balatonfüredet fogadja.
Az FC Sopron elleni idegenbeli 0-0, majd a nyergesújfalui, hosszabbításban elért 3-0-ás Magyar Kupa-győzelem után hazai környezetben, a Haladás Sportkomplexumban is bemutatkozik a Haladás VSE. Szenczi Imre csapata szerdán 17.30-as kezdéssel a Balatonfüredi FC-t látja vendégül. A Balaton-partiak a nyitányon hazai pályán a Veszprém vármegyei rangadón 1-0-ra kikaptak a Veszprémtől. Az előző bajnokságot az éppen csak bentmaradást jelentő 12. helyen zárták. Szabados Tamás vezetőedző együttesében szerepel többek között az Illés Akadémián nevelkedett, a Haladásban is szerepelt támadó középpályás Mayer Gergő, valamint a korábban szintén az Illés Akadémián pallérozódott Lórántffy Barnabás is. A legutóbbi bajnokságban a HVSE hazai pályán 2-2-re végzett a Balatonfüreddel.
– Még nincs a csapatunk százszázalékos állapotban, de minden edzésen azon dolgozunk, hogy minél hamarabb elérjük a kívánt szintet – mondta Szenczi Imre, a Haladás VSE vezetőedzője. – A Balatonfüred ellen az elmúlt bajnokságban a megszerezhető hat pontból csak egyet szereztünk meg – most mindenképpen nyerni akarunk. A fürediek a stabil, betömörülő védekezést részesítik előnyben, amelyből veszélyes kontrákat indítanak. Tovább bővült a keretünk, leigazoltuk a szombathelyi születésű Dezamits Dominikot, viszont Buzás Lászlóra térdfájdalmai miatt tovább sem számíthatok. Sopronba sok szurkolónk elkísért minket, úgy tudom, a Balatonfüred ellen is sokan kijönnek buzdítani a fiúkat – várjuk őket, szükségünk van rájuk!
A mérkőzés pénztárai szerdán a meccs kezdése előtt két órával, 15.30-kor nyitnak.