Sikerek

2024.08.30. 13:21

Szabados Ármin bronzérmes az U20-as vb-n!

A Haladás VSE fiatal kiválósága, Szabados Ármin végzett a dobogó legalsó fokán férfi kalapácsvetésben a Peruban zajló U20-as atlétikai világbajnokságon. A Szombathelyi Dobó SE fiatal tehetsége, Viszkeleleti Villő sikeresen vette a selejtezőt, így ott lesz a vasárnapi döntőben.

Sütő Dániel

Az U20-as világbajnokság harmadik napján már magyar érdekeltségű döntőt is rendeztek. Sőt döntőket, mindjárt hármat, ugyanis kalapácsvetésben, gerelyhajításban és 400 méteren is érdekelve voltunk a fiúk fináléiban. Az elsőben egyből két versenyzővel is, Imre Rolanddal és Szabados Árminnal, akik a selejtezőből a második és a harmadik helyen kerültek a legjobb 12 közé. És hatalmas fordulatok után így is végeztek! Itt is megvolt a versenyszám Ethan Katzberge, aki rögtön elsőre hatalmas kísérlettel kezdett és aki uralta a teljes versenyt, csak őt Iosif Kesidisnek hívták és Ciprusról érkezett, az összes dobásával nyert volna, végül 82.80-ig jutott, de ez minket a példaként felhozott párizsi olimpiai döntő hegemóniájához hasonlóan kevésbé érdekelt. Látszott, hogy a két srácunk odaérhet az elejére, és oda is értek közvetlenül Kesidis mögé: Ármin végig ott volt az élcsoportban, sőt a második sorozattól a második helyen – épp Roland dobta túl az utolsó kísérletével, de csak ő. A Haladás dobója 74.88-ig jutott, amivel bronzérmet szerzett.

Szabados Ármin
Szabados Ármin harmadikként zárt
Forrás: MASZ


A hölgyek mezőnyében a Dobó SE-s Viszkeleti Villő versenyzett mintaszerűen a női kalapácsvetés selejtezőjében, és a szinttől mindössze 34 centivel elmaradva 62.66-tal, az ötödik legjobb eredménnyel jutott tovább. A döntőt vasárnap rendezik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában