Eredmények

2024.09.17. 12:33

Kőszegi SE: hat érem a területi diákolimpiáról

A kötöttfogású birkózók U13-as korosztályának területi diákolimpiáján remekül szerepeltek a Kőszegi SE szakosztályának fiataljai.

Sütő Dániel

Tatabánya adott otthont a kötöttfogású U13-as korosztályú birkózók területi döntőjének. A Kőszegi SE birkózó szakosztálya népes csapattal képviseltette magát a versenyen. 

Kőszegi SE
A Kőszegi SE U13-as csapata
Forrás: Kőszegi SE


Pusztai Dániel 38 kilogrammban egészen a döntőig menetelt, amelyet megis nyert, így a dobogó legfeslő fokára állhatott fel. Hozzá hasonlóan Jakab Jácint 85 kilogrammban ugynacsak beverekedte magát a fináléba, ahol remek versenyzéssel ő is első helyen végzett. A 35 kilogrammos mezőnyében Róth Ármin szintén eljutotta döntőig, ám ott ellenfele jobbnak bizoyult, így meg kellett elégednie a második hellyel. Csánits Barnabás 76 kilogrammban került a fináléba, ám Róthoz hasonlóan neki ő sem tudta sikerrel venni az utolsó akadályt, így a dobogó második fokára állhatott fel. Kóczán Kolos 46 kilogrammban, Németh Áron pedig 63 kilogrammban szerzett bronzérmet. Pusztai Szilveszter 42 kilogrammban ötödik helyen végzett, míg Rémai Csongor 69 kilogrammban ugyancsak az ötödik pozícióban zárt. SD

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában