Az utolsó nyomdahiba

A Sylvester János Nyomda története - melyet Kuntár Lajos írásai alapján elevenítünk fel - több mint száz esztendeje kezdődött. Egészen pontosan 1907. május 29-én, amikor Lingauer Albin megalapította a Vasvármegye Nyomdavállalatot, és a Kossuth utca 6. szám alatti házában működő nyomdája számára megszerezte a Vasvármegye és a Vasmegyei Független Hírlap előállításának jogát. A politikus-újságíró tulajdonában lévő üzem rövid időn belül a város legjelentősebb nyomdája lett. Kulcsszerepe a Teleki-kormány idején tovább fokozódott, hiszen Vas megye nyugati részére is igényt tartott Ausztria, ez a helyzet pedig fokozott sajtópropagandát kívánt. Lingauer 1921-ben kötött egyezséget a kormánnyal: a nyomda fejlesztéséért cserébe vállalta, hogy a nyugat-magyarországi területen az egységes nemzeti hangulat kialakítása érdekében propagandát indít . 

Ezen alku eredményeként került a Vasvármegye Nyomdavállalathoz egy a kormány pénzén - mintegy egymillió koronáért - vásárolt rotációs nyomdagép, mely negyvenhárom évig működött. Lingauer azonban 1923-ban mégis idegen tőke bevonásá-ra kényszerült, és Dunántúli Nyomdavállalat Rt. néven működtette tovább nyomdáját egészen 1934-ig. Akkor Kereskedelmi és Hírlapnyomda Rt. néven alapított új céget. Ez a formáció azonban nem volt hosszú életű: 1936-tól ismét Vasvármegye Nyomdavállalat néven folytatta tevékenységét az üzem. 

A megrendelések nagy részét rokoni és jó politikai kapcsolatainak köszönhette: több fővárosi lap és honvédségi sajtótermék előállítási jogát is megszerezte. A második világháborús bombázások a Kossuth utcai nyomdát sem kímélték: megszűnt a gázsszolgáltatás, a por és a piszok használhatatlanná tette a gépeket. A háború után a kommunista párt vette szárnyai alá Lingauer egykori tulajdonát, mely Szabad Vasmegye Nyomda néven állította elő a Szovjet Hadsereg röplapjait.

A nyomdák 1949 végén bekövetkezett államosítását követően a Szabad Vasme- gye is átalakult, majd 1952. július elsejétől Szombathelyi Nyomdaipari Vállalat néven a Kossuth Lajos utcai üzem lett a megye egyetlen nyomdája. 1955-ben aztán új gépszedőterem épült, bővült és korszerűsödött a géppark: hajtogatógépet, fűző- és vágógépeket telepítettek az üzembe. A fejlesztéseknek köszönhetően a termelés volumene is nőtt: míg 1955-ben 65 tonna napilapot, 2 tonna könyvet és 40 tonna vegyes nyomtatványt állítottak elő, 1967-ben 243 tonna napilap, 45 tonna könyv és 109 tonna nyomtatvány futott le az akkor már több mint száz főt foglalkoztató üzem gépsorairól.

A további kapacitásnövelést azonban megnehezítette az a tény, hogy a Kossuth utcai üzemet nem lehetett tovább bővíteni. A megyei tanács 1962-ben döntött az új nyomda építéséről, és 1967-ben megkezdődhetett az építkezés a Perint partján. A következő jelentősebb állomás 1976 tavaszán következett be, amikor is a Saphir-96 típusú új ofszet-rotációs gép április 30-án éjjel piros kísérőszínnel nyomva végigfuttatta hengerein a dolgozók nagy ünnepére készült Vas Népe sokezres példányát . A tisztább nyomást és képeket produkáló gépnek is köszönhetően a Vas Népe példányszáma hamarosan elérte a hat- vanezret.

1976 más szempontból is jelentős fordulópont volt a nyomda életében: Hoffmann Miklós halálát követően Hanuszek Béla lett a vállalat igazgatója, aki nem sokkal később Varró Attilát hívta főmérnöknek. Mindkét szakember a nagy nyomdai tradíci-ókkal bíró debreceni Alföldi Nyomdából érkezett, és mivel tudásuk mellett egykori üzleti kapcsolataikat is magukkal hozták, a nyomda lassan - több jelentős hazai kiadó mellett - a Móra, a Magvető, az Európa és a Nemzeti Tankönyvkiadó fő üzleti partnere lett, és a könyvnyomtatás terén is kiemelkedő érdemeket szerzett. A Vas Népe mellett a helyi folyóiratokat - Életünk, Vasi Szemle - és számos üzemi lapot is a Perint-parti üzemben készítettek. Az 1978-tól Sylvester János nevét viselő nyomda számos szakmai elismerést szerzett: többször volt kiváló vállalat, és rendszerint Az év legszebb könyvei elnevezésű kiállításról sem jöttek haza üres kézzel képviselői.

Az 1980-as években több jelentős beruházás is történt: Wohlenberg ragasztó-kötő gépsorral, táblakészítő és fűzőgéppel gazgdagodott a nyomda, de a fényszedő rendszer kialakítása és a saját bázison megszervezett iparitanuló-képzés is a további fejlődést szolgálta. Ebben az időszakban egyik jelentős meg- rendelését a Magvetőtől kapta a nyomda, amikor elnyerték a népszerű Rakéta regénytár köteteinek elkészítésére szóló megbízást. A példányszám tekintetében azonban az 1990-es esztendő vitte a prímet: Claire Kenneth regényeit - címenként - 330 ezer példányban állították elő a Sylvester Nyomdában.

Az 1990-es években több nehézséggel kellett megküzdenie a vállalatnak. A napilapok privatizációját követően a Vas Népét Zala-egerszegen, majd a tulajdonos cégcsoport saját veszprémi nyomdájában nyomták. Közben a Sylvester Nyomda is felkerült a privatizálandó cégek listájára. Az üzem a második körben kelt el: 1993-ban a külföldi és magyar - többségében nyomdai dolgozókból - álló konzorcium vásárolta meg 123 millió forintért.

A privatizációt követően lapunk interjút közölt Varró Attilával, a nyomda új ügyvezető igazgatójával. Az újságírói kérdésre, hogy el tudja-e képzelni, hogy ezen a belvárosi nagy területen egyszer nem lesz nyomda, az ügyvezető igazgató így válaszolt: - Bízom benne, hogy ez nem következik be. A városban és a megyében létrejött kisebb-nagyobb nyomdák nem rendelkeznek azzal a felszereléssel, technológiával, a szakmának olyan vertikumával, hagyományával, mint mi. Meg akarjuk tartani a nyomdát.

A kilencvenes években értékesítették a kötészetnek helyet adó Bethlen utcai telephelyet, és az ebből befolyt pénzt teljes egészében fejlesztésre fordították: az automata cérnafűző gépeknek, a táblakészítő, valamint a keménytáblás beakasztó gépsornak köszönhetően újabb megrendelésekhez jutottak. E beruházás tette lehetővé például, hogy sikerrel pályázzanak a Helikon Kiadó Márai életműsororzatának elkészítésére. És bár a vezetés mindent megtett a talpon maradásért, a piac ellenük dolgozott. Az utóbbi években több, régi partnernek számító könyvkiadó is gazdát cserélt, a könyvek átlagpéldányszámai pedig drasztikusan - háromezer alá - csökkentek. Az elmúlt két évet veszteséggel zárták, így tavasszal - amikor a cég hitelét is letörlesztették - úgy döntöttek a tagok, hogy végelszámolással megszüntetik a kft.-t. A negyven dolgozó járandóságát kifizették, Varró Attila most végelszámolóként intézi a tizenkétezer négyzetméternyi területen lévő üzem és a gépek értékesítését.

Hogy mi lesz a belvárosi terület sorsa, még nem tudni. A csarnokokat már takarítják, de az előtérben még fent lógnak a János-napi nagy nyomdászünnepeken készült fotók. És ott vannak a régi, százötven éves nyomdagépek is, amelyek - Varró Attila szándékai szerint legalábbis - egy leendő szombathelyi nyomdászati kiállítás részei lehetnek majd.