Kincsek a kapu mögött

Az ipartelep egyirányú utcái próbára teszik az ismeretlen autóst, ám a Kassa utcába bepillantva egyből észrevesszük Katáék házát. A kapuban asztal, apró csecsebecsék a tálakon. Egy fehér thonet széken piros mikulás ruha, egy kis állványon piros körömcipő és elegáns, fekete szandál, a kapuról aranyszínű karácsonyi grilandok lógnak.

Márton, a Smidt család legifjabb tagja fogadja az érkezőket. Tessékel befelé, ahol a garázsvásár szervezője, Kata és férje András, éppen egy cásárlóval beszélget.

– 1994 óta élkünk ebben a házban, és az évek alatt rengeteg, időközben feleslegessé vált holmi összegyűlt. Budapesten nagyon népszerűek a garázsvásárok, gondoltam, én is megpróbálkozom vele. Még tavasszal jutott eszembe, aztán úgy terveztük, hogy nyáron megcsináljuk, de valahogy nem jött össze. Nehéz volt olyan hétvégét találni, amikor nem dolgozom, és nincs más programunk – meséli a kozmetikusként dolgozó Kata, aki közben forró teával kínál minket.

Talán ez a cipő is új gazdára talál. Smidt András és felesége, Kata családi házuk kapujában várja a vásárlókat (Fotó: Ohr Tibor)

Igen, ez is a szervezés fontos eleme: az Amerikából elterjedt garázsvásárokon ugyanis a kínálat mellett legalább annyira fontos, hogy a vásárlókat kedvesen fogadják.– Ez nem olyan, mintha kipakolnék a zsibin. Itt a saját otthonunkban, személyes dolgainkat árulom. Ha valaki kiszemel mondjuk egy műszaki cikket, kipróbálhatja, és ha később bármi gondja van vele, megtalál – teszi hozzá már az udvaron, ahol igazán színes a felhozatal: szőnyegek, számítógép-monitorok, takarítógép, hajszárító búra, jég- és görkorcsolyák.

Egy fregolin ruhák, táskában régi újságok, dínók, műanyag puskák, Babiek és Kenek.Közben érkeznek a vevők: Mili kisfiával, Dániellel, aki ki is szemel egy bringát. Egy próbakör az udvaron, és a kerékpár az autó csomagtartójába kerül. Standy Miklós feleségével, Magdival és két kislányával, a kilencéves Lilivel és a hat esztendős Annával jön.

– Lili, nézd, vízfesték! – kiált fel Anna, aztán ő is inkább a Barbiekra koncentrál, főleg, miután a babák gazdája, a ma már egyetemista Anna elmondja, hogy akár a ruhákat is kicserélhetik a babákon. Katát közben az árakról faggatom. Egy uzsonnás tasaknyi dinoszaurusz 500 forint, ruhák 500 és 1000 forint között, az egykoron Kata szalonjában suolgált búra pedig 10 ezer forint.

– Nem a pénzkereset a cél, hiszen ezekre a holmikra már nincs szükségünk – mondja.

A garázsvásárra alaposan fel kell készülni. A kiárusítást alapos nagytakarítás és rámolás előzte meg, Kata azt mondja, nem volt pardon, szigorúan vette a szabályt: az a ruha, cipő vagy bizsu, amit két év alatt egyszer sem viselt, az menthetetlenül ment az eladandók közé. Ami pedig a marketinget illeti: a garázsvásárt a közösségi oldalon hirdették. Arra a kérdésre pedig, hogy az eladásra kínált holmik közül melyik áll legközelebb Kata szívéhez, egyértelmű a válasz: amihez emlék fűzi, az nem eladó...

SZERINTEM
Az újságíró véleménye

A garázsvásár jó ötlet, hiszen ami nekem már nem kell, másnak még hasznos lehet, örömet okozhat. Kata az első fecskék egyike Szombathelyen, meséli, hogy a közösségi oldalon több ismerőse is jelezte: ő is kedvet kapott a garázsvásározáshoz. A vásárt két napra hirdette, de a vasárnapi kipakolás az eső miatt elmaradt. Kata azt mondja, szombaton budapesti vásárlója is volt, egy olyan nő, aki éppen Szombathelyen volt, és a barátnőjéről hallott a vásárról. És akadt olyan látogató is, aki egyszerűen csak beszélgetni szeretett volna, neki is jutott meleg tea és jó szó. Ami pedig a mérleget illeti: a gyerekjátékok voltak a legkelendőbbek.