Hagyomány

2024.07.06. 15:02

A közösség ünnepe: aratónapot tartanak Petőolaszkán - fotók

Szombaton délelőtt Olaszfa petőolaszkai faluvégén bárki betekinthetett abba, milyen is volt a kézi aratás egykoron, a mai modern gépek megjelenése előtt.

Fotó: Szendi Péter

Az aratók korán nekiláttak a munkának: reggel, hét órakor gyülekeztek és várták az érkező vendégeket a Közösségi Háznál, ahonnan együtt vonultak át a petőolaszkai rozsföldre.

Itt Fekete Róbert, Olaszfa polgármestere köszöntött mindenkit. - Az aratás hagyománya összeköti a múltat a jelennel. Az összegyűlt termés megünneplése egyben kifejezi a jövő iránti reményünket. Az aratónap nemcsak a kemény munka és az erőfeszítések megkoronázása, hanem a közösség összetartozásának ünnepe is. Ilyenkor lehetőségünk van arra, hogy megköszönjük mindazoknak a munkáját, akik hozzájárultak a sikeres terméshez, és együtt örüljünk annak a bőségnek, amit a föld ajándékozott nekünk – fogalmazott.

Szavait követően az Őszirózsa Népdalkör dalolt, majd nyolc órakor megkezdődött a hagyományos kézi aratás. Ezt követően a Zsákhegyen lebbencs-ebéd, délután kézműveskedés, Boglya-koncert, borkóstolás, házi szörpök várják a kilátogatókat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában