2020.09.05. 07:00
Kicsi, de jól zenél a szombathelyi zenekar
A hét végén is több helyszínen hallhatjuk a szombathelyi régió legfiatalabb tagjaiból álló Smalls zenekart, amely, ahogy a neve is mutatja, kicsikből, azaz csupa általános iskolás diákból áll.
A gitár mellett basszusgitárosok, dobosok, ukulelések és szintisek is megszólalnak a zenekarban
Fotó: Unger Tamás
Az új zenekar a Capito, a Catalunya és más sikeres formációk után a Csoportos Zeneoktatásért Egyesület növendékeiből állt össze. A fiatalok hangszeres tudásukat a Várhelyi Zoltán vezette Hangár kibővített kurzusain szerezték. A gitárosok mellett basszusgitárosok, dobosok, ukulelések és szintisek is megszólalnak a zenekarban, méghozzá cserélődő felállásban, hiszen az ifjú tehetségek legtöbbje több hangszeren is színpadképesen játszik már. A speciális diákos, bulis hangzás a nyári gitáros táborban alakult ki, ahol a gyerekek már a komponálással is megpróbálkoztak.
Szombaton 16 órától a Csónakázótó szigetén, vasárnap 10-től pedig a sportház teraszán hallhatjuk őket.