Útvita a Farbax és egy ingatlanhasznosító cég között

Úgy volt, hogy nem, aztán mégis bemehettek munkahelyükre kedden a Farbax Kft. dolgozói. Nyolcvanketten vártak arra, hogy eljussanak cégük telephelyére.

Nagy Ildikó

A Farbax Kft. 82 munkatársa nem tudja megközelíteni a munkahelyét. Ezzel a drámai mondattal kezdődött az  irodagépekhez szükséges festékkazettákat gyártó cég hétfőn kiadott sajtóközleménye. A közleményből megtudhattuk továbbá, hogy az ipari parkban lévő egyik terület - amin keresztül a Farbax telephelyét is meg lehet közelíteni - tulajdonosa lezárja a telepet, így nem lehet bejutni az üzembe.

A Lovas úti telephely előtt kedden reggel hét órakor már gyülekeztek a dolgozók. Ám ezúttal nem mentek be a telephelyre, mert egy sorompó állta az útjukat. Mellette tábla, amin a terület tulajdonosa közli, hogy csak az ő engedélyével vagy érvényes bérleti szerződéssel lehet belépni a telepre. A sorompón túl négy biztonsági őr álldogált. Egyikük elmondta: azt az ukázt kapták, hogy  dolgozók bemehetnek a Farbax csarnokába. Ám amíg a portásuk nem érkezik meg, nem engedik be őket.

Aztán nemsokára begurult kerékpáron Böcskei Sándor, a portás, és megérkeztek a nyilatkozatra jogosultak is. Vígh Hedvig kereskedelmi vezető elmondta: tizenhárom éve ezen az úton járnak be az üzembe, amit más irányból meg sem lehet közelíteni. Még 2008-ban bírósághoz fordultak:  szolgalmi jogot szerettek volna létesíteni az út jogszerű használatához. Közben azonban a terület gazdát cserélt, a 2008-ban kezdődött pernek viszont még nincs vége. A területet egy keszthelyi ingatlanhasznosító cég vásárolta meg, ők pedig Vígh Hedvig szerint havonta milliós nagyságrendű bérleti díjat akarnak kérni a területükön lévő, üzemhez vezető egyetlen út használatáért. A Farbax viszont a Polgári Törvénykönyvre hivatkozva állítja, hogy ha valamely föld nincs összekötve megfelelő földúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosult földjeiken átjárjon.

Ezért is gondolják úgy a cég vezetői, hogy hosszabb távon a biztonságos működéshez elengedhetetlen a szolgalmi jog alapítása. Ezért akár hajlandóak is lennének fizetni, bérleti díjat viszont nem fizetnek.

Vígh Hedvig hozzátette: ha lezárják az utat, akkor a beszállítók és a késztermékeket kiszállító járművek sem jutnak be a telephelyre, ez viszont ellehetetleníti a 82 alkalmazottat foglalkoztató cég működését.

Fél nyolc után nem sokkal aztán a dolgozók besétálhattak a telephelyre.
 
- Az alkalmazottak és a Farbax telephelyére érkező járművek is behajthatnak az üzemhez - közölte határozottan Baló József, a területet tavaly áprilisban megvásároló keszthelyi ingatlanhasznosító cég projektmenedzser, akivel telefonon beszéltünk.

- Ez azonban nem jelenti azt, hogy belenyugszunk a helyzetbe. Mi ugyanis úgy gondoljuk, hogy ha valaki a mi tulajdonunkban lévő területet használja, akkor azért fizetnie kell. Ha a jelenleg Vietnámban tartózkodó cégvezetővel nem tudunk megállapodni, akkor majd a bíróság eldönti, hogy mi legyen - tette hozzá Baló József, aki többször is hangsúlyozta, hogy a Farbax Kft. szerintük jelenleg nem más, mint egy rosszhiszemű szomszéd, aki ahelyett, hogy fizetne, bírósághoz szaladgál. A projektmenedzser megjegyezte azt is, hogy szerintük más irányból is meg lehetne közelíteni az üzemet, az új út azonban minden bizonnyal sok pénzébe kerülne cégnek, ezért ragaszkodnak az ingyenúthoz.

Úgy sejtjük, hogy a Baló József által emlegetett lehetséges új út viszont a Stromfeld lakótelepen élők nyugalmát zavarná...

A VÁROSVEZETÉS IS SEGÍTSÉGET ÍGÉR

A Farbax Kft. képviselői a városvezetőkhöz fordultak: tegnap Marton Zsolt és Molnár Miklós alpolgármesterekkel tárgyaltak, akiknek elmondták, hogy birtokvédelmi kérelmet nyújtottak be a jegyzőhöz. Az alpolgármesterek megígérték, hogy a hatósági eljárás gyorsításával elősegítik a vitás jogi helyzet mielőbbi rendezését. Hozzátették: a konfliktust úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen újabb, a városrészen élők mindennapjait hátrányosan érintő helyzetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!